Kelet öröksége – a belső csend

Gotama huszonkilenc éves volt, amikor az éjszaka leple alatt, a a palotára ereszkedő sűrű ködben megszökött apja királyi védelme alól. Hercegi haját egy mozdulattal lenyírta, ruháját elcserélte egy kolduséval, és a folyóparton üldögélő aszkétákhoz csatlakozott, hogy meditáljon. Az ezt követő évek Gotama életében a szinte egybefüggő meditációval, az éhségből, önsanyargatásból eredő transzállapotokkal teltek. Észak-Indiában vándorolt, jógikkal és remetékkel, aszkétákkal találkozott, és kereste az igazságot. A mesterektől megtanulta a legmagasabb szintű meditációs technikákat, és koncentrációs gyakorlatokat. A meditációjának lényege az volt, hogy befelé figyelve minden gondolatot, ami jön, eleresszen, mint a bárányfelhőket az égen, vagyis egyetlen képzet se lehessen rá érzelmileg hatással. A legmélyebb béke és harmónia állapotait találta meg, mégsem volt megelégedve ennyivel. Úgy vélte, hogy a legmélyebb tudatszinten még mindig vannak tisztátalan gondolatai. Még szélsőségesebb önsanyargatásba kezdett, mert azt remélte, így végképp átveszi a tudata a hatalmat a teste felett, és eléri a teljes megszabadulást az anyagi dolgoktól. Öt aszkéta mellé szegődött az Uruvála erdőben, akik a tanítványai lettek, mert meglátták, amint egy hatalmas kobra, akinek közeledtével halálra rémültek, Gotamát egyáltalán nem tudta kibillenteni a meditációjából, így a kígyó, Gotama előtt mintegy tisztelegve, feje fölött kiterjeszkedve megvédte őt a lezúduló záportól. Hat éven keresztül éltek így, egy fa alatt ülve, pusztán rizsszemeket, madárürüléket eszegetve és esővizet iszogatva. Gotama már éppen majdnem éhen halt, amikor a folyón, melynek partján ült, elhaladt egy csónak, melyben egy muzsikus tanítgatta a tanítványát egy húros hangszer használatára. A mester így szólt: – Ha túlságosan megfeszíted a húrt, elpattan. Ha túlságosan lazára hagyod, nem fog szólni a hangszered. Gotama jelnek tekintette a hallottakat, és felismerte a szavak rá vonatkozó mély bölcsességét. Rádöbbent, hogy az önsanyargatás épp úgy nem vezet megoldáshoz, mint a tékozló, dorbézoló luxus. Felállt a fa aló, megfürdött a folyóban, és elfogadott egy tál rizst egy pásztorlánytól, amit jóízűen megevett. Öt tanítványa ekkor elpártolt mellőle, mert hogy csalódtak benne és elhagyták. Gotama felerősítette testét, és tovább állt. Egy Bodhgaya nevű faluban helyezkedett el a következő gyakorláshoz, szintén egy fa alatt. Itt végre sikerült a célja: hogy minden érzelem nélkül legyen képes a belsejében zajló félelmetes és kísértésbe hozó látomásait szemlélni. Vagyis megvilágosodott a májusi telihold, a Vészák hajnalán. Azóta Bodhgaya a fő buddhista zarándokhely, és a fa, mely alatt megvilágosodott a szent Boddhi-fa. Megvilágosodása során felismerte az én és a lét illúzióját, hogy miként keletkezik fejünkben az illúzió, és hogyan távozik. Képessé vált arra, hogy átlássa előző életeit, és azt is meglátta, hogy minden addigi életében, vagyis ezer meg ezer életen át a boldogságot hajszolta, kereste, de sikertelenül. Ekkor az örök béke állapotába jutott. Az összes ragaszkodástól, elutasítástól, s a lét kötelékeitől való teljes megszabadulás állapotát érte el. Felismerte az illúzió leplein túl az örök valóságot, a nirvánát. Ettől fogva nevezték Gótamát Buddhának, vagyis  Felébredett-nek.A megvilágosodás után néhány évig még meditációban töltötte az idejét, aztán hozzáfogott, hogy küldetését bevégezze, vagyis tanítani kezdett. Meditációs technikákat tanított, hogy az emberek is átélhessék, megtapasztalják, kidolgozzák magukban a megvilágosodást. A buddhista szemlélet szerint a megvilágosodást saját erőfeszítésünk révén érjük el, a meditáció helyes gyakorlása révén. Sem szent szövegek, sem mások megvilágosodása nem vezet el a stabil megvilágosodáshoz, hanem a tudatunk megtisztítása, a helyesen végzett belső önmegfigyelés révén juthatunk el oda. Ezért mindenki a maga mestere, és nem szükséges elhinni dogmákat, mítoszokat, és körülményes filozófiákat. (Ebben a vonulatában erőteljesen különbözik a buddhizmus minden más vallástól.)Buddha első tanítványa az öt aszkéta lett, akiket ő maga keresett fel, hogy megossza velük tapasztalatait. Az öt aszkéta szerzetes lett, és tovább terjesztették Buddha tanait. így indult el a buddhista szerzetesrend, mely azóta máig is tart. Buddhának idővel egyre több és több tanítványa lett, közülük egyre több vált szerzetessé. Sokakat elküldött tanítani, hogy terjesszék a tant és a gyakorlatokat. Tanítványokká váltak királyok, gazdag kereskedők, egészségesek, betegek, idősek és fiatalok, koldusok, férfiak és nők, vagyis akárki. Gotama fia, Rahula is tanítványa lett, sőt, időközben megözvegyült mostoha anyja is, aki Buddha kérésére beindította az apácarendet. Buddha Kusinagar városkánál hunyt el, Vészák napján, 80 évesen, ie. 544.-ben. Holttestét elégették. Hamvaiban csontdarabok és csodálatos módon kis ékszerszerű tárgyak maradtak meg, melyeket azóta ereklyeként kezelnek, és többek között síremlékekben helyeztek el Észak-Indiában és a szomszédos buddhista országokban. Buddha tanításai nem vesznek el, mert tovább örökítik őket a buddhista szerzetesek milliói, akik immár mintegy kétezer ötszáz éve tanítják az embereket. Gyakran felmerül, hogy Buddha esetleg reinkarnálódott, jelenleg a Nepálban élő Ram Bahadur Bandzsan Bomjon  nevű, 19 éves fiúval kapcsolatban feltételezték, hogy ő Buddha, bár egyelőre elvetették ezt a feltételezést. (Róla többet is olvashatsz oldalainkon.) A nyugat embere, bármilyen szomorú, nem ér rá megvilágosodni, mert mint azt az elején már pedzegettem, nincs sem módja, sem ideje kiülni a fa alá lótuszülésben, sőt, attól tartok, nemsokára már fa sem lesz, ami alá kiülhetne, ha így folytatja az energiahabzsolást… A nyugat embere akkor érzi, hogy él, ha a lábára lépnek a tömött villamoson, ha jól felidegesíti egy beelőző autó, ha meghallgatja a reggeli híreket. A nyugat embere imád csúfolódni, kárörvendezni, gyűlölködni, csoportokhoz csapódni, elhatárolódni és diszkriminálni, hőbörögni. A nyugat embere nem befelé figyel a nap 24 órájában, mint ahogy Buddha tette akár hónapokon át, hanem a másik embert lesi. A kollégáját, a szomszédot, a menyét, a barátja új barátnőjét… A nyugat embere nem képes rá, hogy ne ragaszkodjon földi dolgokhoz, hogy ne akarjon jobbnál jobb autót, lakást, ruhát, nőt (férfit), ékszert, hatalmat, rangot. Pedig nem kellene a megvilágosodáshoz, a boldogsághoz Indiába költözni, buddhistának állni, hetekig meditálni a fa alatt. Anélkül is észre vehetnénk, hogy rossz irány ez. Elég lenne elolvasgatni Jézus tanításait az Evangéliumokban, és megtudhatnánk, hogyan célszerű élni. „…Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, hol a rozsda és a moly megemészti, és hol a tolvajok kiássák és ellopják; Hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben, a hol sem a rozsda, sem a moly meg nem emészti, és a hol a tolvajok ki nem ássák, sem el nem lopják. Mert a hol van a ti kincsetek, ott van a ti szívetek is. A test lámpása a szem. Ha azért a te szemed tiszta, a te egész tested világos lesz. Ha pedig a te szemed gonosz, a te egész tested sötét lesz. Ha azért a benned lévő világosság sötétség: mekkora akkor a sötétség?! …” (Máté Evangéliuma, 6,19 – 23.; Károli Gáspár fordítása Forrás: www.buddhizmus.lap.hu www.wikipedia.hu