Buddha szerint a világ

Az ember már csak olyan, hogy folyton vágyakozik valami után: ha éhes, étel után, ha szomjas, ital után, ha fázik, fűtött szoba után, ha magányos, társ után. És ha megvan az étel, ital, meleg szoba és a társ, akkor megnyugszik, és abban a pillanatban, ahogy megnyugodott, más vágyakat keres magának. Mert a vágyaink visznek előre, azok színesítik meg a mindennapjainkat. Olyan ez, mint egy jó kis társasjáték, szeretnénk eljutni a célmezőbe, de ahhoz jó számokat kell dobnunk a kockával.

Az arany középút

Buddhának persze igaza van abban, hogy a cél eléréséig, amikor a sóvárgás önti el a lelkünket, bizony nem vagyunk éppen boldogok, sőt, inkább tele vagyunk félelemmel, hogy mégsem sikerül, vagy türelmetlenséggel, sőt, irigységgel azzal szemben, akinek sikerült, satöbbi. De a célba érés pillanatában viszont akkora a boldogság, hogy a sóvárgás szenvedése, és a célba érés boldogsága közötti átlag kiadja a középutat. Talán épp azt a középutat, amit Buddha hirdet. Ez a kis eszmefuttatás persze figyelemre sem méltó, hiszen nem megvilágosodott írta, csak én. De nézzük, hogyan vélekedik az életről, a szenvedésről és boldogságról Buddha. Először is egy nagyon fontos gondolatát idézném, mely megkérdőjelezi minden nagyszabású anyagi vágyunk létjogosultságát: „Életünk legfontosabb dolgai nem rendkívüliek vagy grandiózusak. A legfontosabbak azok a pillanatok, melyekben úgy érezzük, valaki megérintett.”

Minden apró, változó alkotóelemekből áll

Buddha szerint tehát a szenvedés alapvető oka a rálátás hiánya, a sóvárgás, a vágyakozás, a düh, az ellenszenv és gyűlölet, és mindez a dolgok összetettségéből, örök változásából fakad. Buddha abból a felismerésből indult ki, hogy a világi jelenségek, amelyek körbevesznek bennünket, átmenetiek. Így fogalmazott: „Az élet egy folyamatosan változó mozgás: a gyermek születése a csecsemő halálát jelenti, aztán a kamasz megszületése a gyermek halálát.” A keletkezés és pusztulás örök körforgásában változó jelenségek mélyebb okait kutatva megállapította, hogy az ember és világa független alkotóelemek összessége. Ezek az alkotóelemek például a testi dolgok, az érzések, észlelések (ltás, hallás, ízlelés, szaglás), elképzelések, ösztönök és tudatos cselekedetek. Ezek kombinációi teszi ki a világunkat, mely azonban szintén ki van téve a változás örökös körforgásának. Nincs végső anyag, nincs örök lélek A materializmussal ellentétben Buddha tehát azt állítja, hogy nincs egy végső, megbonthatatlan anyagi atomszerűség, amely szervezettségével létrehozza a testeket, és gondolkodó szerveket, hanem ezek a független alkotórészek maguk is állandóan változnak. Egyúttal – szemben a nagy vallásokkal – tagadja a lélek halhatatlanságát, mely a test pusztulása után tovább él. És tagadja az ősanyag létét sem, melyből minden további dolog keletkezett. Buddha tanítása szerint ezek az alapelemek a világtörvény (dharma) végtelen sokaságú megnyilvánulásai. Ezek úgy alakulnak, hogy megfeleljenek a karma elvén alapuló erkölcsi világrendnek, vagyis annak, hogy mindennek van oka és következménye.  Ezeknek az alapelemeknek szintén dharma a nevük. A föld, víz, levegő, tűz szintén ilyen dharmák, de a különböző képességek, mint látás, hallás, érzékelés – vagy az érzelmek: a gyűlölet, a vágy, az óvatosság; vagy akár az erények és hibák, mint a dicsőség, a szépség, a gazdagság, az igazság, a hamisság is dharmák. Épp úgy, ahogy a nemi hovatartozás, az alvás, az éhség, a betegség, a születés, a keletkezés, öregedés, halál és sok-sok más is. Ami számunkra tehát egységes egésznek tűnik, az Buddha szerint különböző dharmák szuperpozíciója, mint ahogy mi magunk is azok vagyunk. Buddha szavaival: „Tetteink, szavaink és gondolataink meghatározzák karmánkat, vagyis azt, hogy boldogság vagy szenvedés lesz-e osztályrészünk.”

A karma irányítja a dharmák rendjét

A tapasztalat világában a dharmák állandó mozgásban vannak, más dharmáktól függően keletkeznek, majd megsemmisülnek, hogy újaknak adják át a helyet. Az ember tehát egy folyamatosan változó dharmák alkotta folyamat, amely a halállal sem szakad meg, mivel azok a dharmák, amelyek együttesen alkotják az egyént (természeti, fizikai, erkölcsi dharmák) a halál után sem szűnnek meg, hanem működnek tovább, létrehozva az alapfeltételeket egy új individuum megjelenéséhez. Ez az új individuum örökli az elpusztult test valamennyi jó és rossz tettének következményeit. A brahmanizmussal, hinduizmussal ellentétben, amelyek szerint a halott testéből egy önálló szellemi- monád szakad ki, és hatol be az új anyatestbe, és mintegy birtokba veszi a létéhez szükséges fizikai környezetet, addig Buddha egy olyan újramegtestesülést tanít, amelyben egy szüntelenül változó és mozgásban levő öntudatáramlás hozza létre, a véget ért létezésben felgyülemlett erők hatása révén, az új individuumot.

Megszabadulni a trisnától

Ennek megfelelően a lélekvándorlás csak akkor értelmezhető Buddha szerint, ha egészen mást értünk a lélek szó alatt, mint például egy iszlám vagy keresztény gondolkodó. Hiszen a buddhizmus szerint csak a halottat alkotó dharmák élnek tovább és rendeződnek más dharmákkal az újjászületett testben. A két létezés közötti összekötő kapocs az akarat, a hajlamok és az életigenlés, az élni akarás vágya. Az élniakarást nevezik trisnának. A szenvedés akkor szűnik meg, ha a trisná is megszűnik, és a reinkarnáció véget ér. Ez viszont csak sok újjászületés után lehetséges. A sokszoros újjászületés során azonban, egyre inkább közelítünk a szenvedélyektől mentes élethez, a sóvárgás nélküli létezéshez. Buddha így szól: „Ne zsúfoljátok tele lelketeket haszontalan gondolatokkal. Minek rágódni a múlton, elébe menni a jövőnek? Maradjatok a jelen pillanat egyszerűségében.” Ha képesek vagyunk a szenvedélymentes, sóvárgás nélküli életre, végül elérjük a tökéletes szenvedésmentes létezést, és földi utunk véget ér. Eljutunk a nirvána örök nyugalmába.

Még több gondolat Buddhától:

„Számos szabad tettünk eredménye vagyunk, s ezekért egyedül mi vagyunk felelősek.” „Csakis folyamatos gyakorlással szilárdulnak meg szokásaink, és csakis így tudunk elszántan ellenállni negatív hajlamainknak.” „Mindannyian saját tetteink rabszolgái vagyunk: Miért haragudnánk emiatt másokra?” „Ugyanúgy, ahogy az utazó áll meg egy pihenőhelynél, a létezés útján haladó lélek is csak elidőzik egy életben.” „Testünk, ez az eszköz, csak rövid ideig áll rendelkezésünkre: Erre az életre.” „Mindenki maga irányítja a sorsát; mi magunknak kell megteremtenünk boldogságunk okait. Csak mi tartozunk ezért felelősséggel, senki más.” Ajánlott oldalak, forrás: www.ericsson.hu.club/gallery/solyom www.wikipedia.org www.tibetibuddhizmus.lap.hu