Gyógyító varázslók

Ennek több oka van. Az egyik az, hogy a fehér bőrű orvosoknak mintegy fele elhagyta az országot, amikor hatalomra kerültek a feketék. Így nincs elég orvos. Másrészt viszont a demokrácia beköszöntével ott is levették a tiltólistáról mindazt, amit annak előtte nemcsak politikai, hanem szemléleti okokból is igyekeztek háttérbe szorítani. Így volt ez az orvoslással is. A fehérek tudománya, eszközei, kórházai és gyógyszerei szinte teljesen háttérbe szorították a régi, tradicionális gyógymódot és gyógyítókat. Sőt bizony üldözték is. A szangomának nevezett törzsi varázsló persze a tiltás idején is tevékenykedett, csak éppen javarészt illegálisan. Akit gyógyításon kaptak rajta, azt börtönre ítélték, sokszor így jártak a betegei is. A legtöbb szangoma ezért csak az éjszaka leple alatt „rendelhetett”. Mára a helyzet gyökeresen megváltozott. A törzsi varázslók ötvenszer annyian vannak, mint a fehér, hagyományos orvosok! Ha úgy vesszük, már csak gyakorlati okokból is szükség van rájuk, hiszen kevesen jutnak el a fehérek vezette egészségügyi intézményekbe. Ahol nem érzik magukat jól, mert minden annyira idegen, semmit sem értenek abból, ami velük történik. És a felfuvalkodott „nagy, fehér doktorok” alig magyaráznak, viszont feltétlen engedelmességet, beletörődést követelnek az ehhez nem szokott feketéktől.

A szangománál a látogatás egészen másképpen zajlik. Ott minden otthonos, nem csoda hát, ha a felmérések azt mutatják: jelenleg a lakosságnak több mint 82 százalékát a varázslók kezelik. A betegségeket mágikus úton állapítják meg, és úgy vélik, mintegy „belelátnak” a betegek szervezetébe, testébe. A kezelés általában hosszú távú, diétán és gyógynövénykúrán alapul. A szangoma megmondja, mit egyen a beteg és mitől tartózkodjon. Aztán vallási köntösbe bújtatott kvázi rituális tevékenységet kell végeznie. Valójában ugyanis szó sincs varázslatról vagy rítusról. Ilyenkor ugyanis általában hosszú éjszakai vagy nappali gyaloglásra, sétára hívják fel a pácienst, ami nyilvánvalóan az egészségét szolgálja. Nemegyszer valamely távoli forrás vizéből kell inni – de nem szabad abból hazavinnie, hanem ahányszor szomjas, annyiszor el kell mennie a forráshoz gyalog. Az efféle kúra szintén az erőnlétet javítja. Persze, az is szigorú előírás, hogy a kezelés során a betegnek különböző varázsigét kell mormolnia. Erre feltehetően nem is annyira a szangomának vagy a gyógyítási folyamatnak, hanem a beteg lelkivilágának van szüksége. Végül is a statisztikából kiderült, hogy a betegek sokkal jobban gyógyulnak a törzsi varázsló kezelése során, mint a jól felszerelt modern kórházakban. Aminek ismét egyszerű oka van: a varázslóban megbíznak, hiszen az ő oldalukon áll, az ő embere, ismerőse. Míg ugyanez nem mondható el a várost nagy kórházakról, ahol a betegek szoronganak és félnek. Így aztán nem csoda, ha a szangomák sokkal nagyobb forgalmat bonyolítanak le, mint az orvosok, és ehhez kezd alkalmazkodni már a hivatalos állami egészségügy is. Egyre több állami nagyvállalat a fehér üzemorvos helyett vagy mellett, elismeri a szangomák gyógyítási jogát – az üzemen belül is! Így alakult ki az a furcsa és Európában bizony hihetetlen helyzet, hogy Dél-Afrika „természetgyógyászai” üzemorvossá léptek elő. Az állami posta, a telefontársaság, több gyár és bányavállalat, de néhány közszolgáltató, mint például az áramtermelő vállalat is arról értesítette dolgozóit: magyar pénzben évi közel harminc ezer forint értékben csinálhatnak számlát a törzsi varázslóknál, ezt a vállalat helyettük kifizeti. Megér nekik ennyit a dolgozók egészsége – és a jó közhangulat.

További érdekes cikkeket, olvasnivalót, játékot és ajánlót a Kiskegyed Horoszkóp Magazin nyári számában találsz. Keresd az újságárusoknál!