Mindenszentek a szülőfalumban és Dobogókőn

Október 30. kedd. A mai arkangyal-kártya üzenete a Jómód volt: „Amikor hallgatsz a megérzéseidre, és megvalósítod az álmaidat, anyagi gondjaid elillannak.” Jól hangzik, de azért ez sem egyszerű. Mert sokszor nem vagyok benne biztos, hogy amit érzek, sejtek, az valóban az intuícióm sugallata-e, vagy pedig csupán a vágyaim, illetve az aggodalmaim kivetülése. Ami meg az álmok megvalósítását illeti: ahhoz is pénz kell. Tanfolyamokat végezni, könyvet kiadni, mind-mind drága mulatság, ráadásul időigényes is. Persze azért törekszem az álmaim megvalósítására. Remélem, a jövő év, ami a Jupiter éve lesz, több kedvező lehetőséget tartogat számomra. Az idei Szaturnusz-esztendő nem hazudtolta meg magát: brutális volt (és még nincs vége). Húztam angyalokkal gyógyító jóskártyát is, itt a Spirituális fejlődés lapja jött ki: „Hallatlanul gyors spirituális fejlődésen mész keresztül. Élvezd a folyamatot.” Ó, de nehezet kérnek megint! Mert elfogadom, hogy amin keresztülmegyek, az nagyban segíti a spirituális fejlődésemet, de hogy ezt még élvezzem is?? Megint a Brian életében szereplő, vígan daloló keresztre feszítettek jutnak eszembe: „Always look on the bright side of life!” Ma asztrológia-órán elkezdtük taglalni az egyes horoszkópházak és a bennük álló bolygók jelentését az egyén életsorsára vonatkozóan. Izgalmas téma! Kalo Jenő rögtön egy példával indított: József Attilának a halál módjára is utaló 8. házában állt a Neptunusz, a ködösség, bizonytalanság, elvontság bolygója: nem is fogjuk soha megtudni, hogyan halt meg valójában.

A mai angyalkártya üzenete is harmonizál ezzel: „Előrelépés: Valódi éned sugárzik át a felszínen, megmutatva erődet, hatékonyságodat, sikerességedet és értelmedet. Sok mindenben kivételes vagy. Lassan kezdesz bízni magadban, és egyre könnyebben fel tudod mutatni igaz természetedet. Volt idő, amikor azt hitted, hogy érzéseidet leplezned kell mások (vagy akár önmagad) előtt. Ám most felfedezted végre, milyen életerős és vonzó igazi önmagad. Az angyalok megtanítanak rá, hogy tiszteld saját, valódi érzéseidet úgy, hogy ki is merd fejezni őket – akárki előtt. Életed a belső béke új szintjére emelkedik, ha felszínre engeded valódi énedet.” Annál is érdekesebb, hogy most épp ez a lap jött ki, mert ezt még soha nem húztam eddig. November 1. csütörtök. Ha lehetne, betiltanám a novembert. Még egy ilyen lehangoló, ködös, nyirkos, nyomorúságos hónapot! Ráadásul olyan messze van még a március, a számomra első pozitívan értékelhető időszak? Március végét mindig várom, és nem csak azért, mert akkor születtem, épp Gyümölcsoltó Boldogasszony napján. A természet is akkor születik, és ott a tavaszi napforduló. Jó, persze, a karácsony és környéke szép, de idén valószínűleg ezért az ünnepért sem fogok rajongani. A november-január-február alól pedig más években is legszívesebben felmentést kérnék. De nem lehet, úgyhogy túl kell élni. Ma anyukámmal Pápára és környékére mentünk, ahol családi halottaink nyugszanak. Pápán, a nagyszüleim sírjánál találkoztunk a bátyámékkal és a nővéremékkel, aztán együtt kerestük fel a két kis falusi temetőt. Az egyikben Petra nővérem apró csontjai, a másikban apukám hamvai pihennek. Petra dombtetőn fekvő sírjától odaláttam az időközben óriásira nőtt fenyővel, gesztenye-, tölgy- és nyírfával körbeölelt szülői házamhoz. Furcsa érzés volt: itt állok, talán épp az előző megtestesülésem földi maradványai mellett, és azt a házat nézem, amelyben mostani köntösömben megszülettem. November 2. péntek. Ma kétszer is olvastam a keltákról. A nővéreméknél egy régebbi IPM-ben Czeizel Endre írta, hogy a vizsgálatok azt mutatják, az angolok 50%-a is kelta eredetű genetikailag, nemcsak az írek, a skótok és a wales-iek. Egy másik lapban pedig azt olvastam, hogy november 1-e, a sötétség és hideg kezdete a keltáknál az újév napja volt. Hazajöttünk, és anyukámmal kimentünk a baleset helyszínéhez mécsest gyújtani, és letenni egy csokor virágot. Nem maradtunk sokáig, a másodpercenként elzúgó autók robaja és menetszele vetekedett az amúgy is viharos széllel.

November 3. szombat. Jól kezdődött a napom: írt az IPM főszerkesztője, hogy tetszett neki a Caminóról szóló írásom, közli a decemberi számban! Ma Dobogókőre mentünk anyukámmal. Sokkal jobb idő volt, mint tegnap, ami kedvezett a tervezett szabadtéri ücsörgésnek, ám sajnos a turistaforgalom is nagy volt. A tegnapihoz hasonlóan itt sem tudtam csendben, nyugodtan elmélyülni. Azért egy bordó krizantémokból álló virágcsokrot elhelyeztünk, és mécsest is gyújtottunk. Folytatjuk! A blog korábbi részeit itt olvashatod >>>