Ne válj robottá! – a boldogság-tréner szerint ez korunk egyik legnagyobb veszélye

Reggel megszólal a telefonunk: sokszor még fel sem keltünk, de máris kapcsolatba lépünk a külvilággal. Megnézzük az üzeneteinket, átfutjuk a híreket, válaszolunk egy levélre, ellenőrizzük az időjárást, egy útvonalat vagy a napi teendőket. Egy alkalmazás megmutatja, merre induljunk, egy másik zenét választ nekünk, a közösségi oldal pedig olyan híreket, képeket és véleményeket tesz elénk, amelyekről azt feltételezi, hogy érdekelni fognak bennünket. Mindez gyors, praktikus és kényelmes, ugyananakkor korunk egyik legnagyobb veszélye is egyben.

A mérték a lényeg

Olyan feladatokat bízhatunk a technológiára, amelyek korábban időt, figyelmet és energiát igényeltek. Nem kell térképet böngésznünk, hosszasan keresgélnünk egy információt, vagy végignéznünk száz lehetőséget ahhoz, hogy megtaláljuk a nekünk megfelelő terméket, filmet vagy szállást. Csakhogy a kényelem és a boldogság nem ugyanaz.

A technológia sok terhet levehet a vállunkról, de közben észrevétlenül el is szoktathat bennünket valamitől: az önálló választástól. Eleinte csak segítséget kérünk. Később elfogadjuk az ajánlást. Végül talán már nem is tesszük fel a kérdést, hogy valóban mi döntöttünk-e.

A gépek és az algoritmusok a korábbi választásainkból tanulnak. Figyelik, mire keresünk rá, milyen képeknél állunk meg, mely híreket olvassuk végig, mit vásárolunk, hová utazunk, kikkel tartjuk a kapcsolatot, és mi az, ami újra meg újra felkelti az érdeklődésünket. Ezekből az adatokból megpróbálják kiszámítani a következő lépésünket. S minél pontosabban ismernek bennünket, annál ügyesebben tudják elénk tenni azt, amire valószínűleg reagálni fogunk.

Beszűkülnek a lehetőségeink

Ez önmagában nem feltétlenül rossz. A baj akkor kezdődik, amikor már nem vesszük észre, hogy a választási lehetőségeinket valaki előre beszűkítette. Amikor azt hisszük, hogy szabadon döntünk, miközben csak azok közül a lehetőségek közül választunk, amelyeket egy rendszer elénk helyezett.

Egy idő után érdemes megkérdeznünk magunktól: Valóban ezt szeretem, vagy egyszerűen sokszor mutatták nekem? Tényleg erre vágyom, vagy megtanítottak rá, hogy ezt kívánjam? Ez a saját véleményem, vagy csak annyiszor találkoztam vele, hogy már ismerősnek és igaznak érzem?

Az ember több mint a korábbi döntéseinek összessége! Képes megváltoztatni a véleményét. Képes szakítani egy régi szokással. Képes olyan irányba indulni, amelyet a múltja alapján senki nem jósolt volna meg. Képes felülírni mindazt, amit korábban önmagáról gondolt. Éppen ez a belső szabadság tesz bennünket emberré.

A robot kívülről kapja az utasítást, majd végrehajtja. Nem kérdezi meg, hogy helyes-e, amit tesz. Nem mérlegeli, milyen következménye lesz a döntésének. Nem ismeri az együttérzést, a lelkiismeretet vagy a belső vívódást. Csak teljesít.

Korunk egyik legnagyobb veszélye ezért nem feltétlenül az, hogy a gépek egyre jobban hasonlítanak majd az emberekre. Sokkal inkább az, hogy az emberek kezdenek egyre inkább a gépekhez hasonlóan működni.

Reggeltől estig feladatokat hajtunk végre. Reagálunk az értesítésekre. Teljesítjük az elvárásokat. Pontokat, lájkokat, eredményeket és elismeréseket gyűjtünk. Megpróbálunk megfelelni olyan követelményeknek, amelyeket talán már nem is mi választottunk. Egyre gyorsabban haladunk, de egyre ritkábban állunk meg megkérdezni: Jó irányba megyek?

A boldogság nem pusztán azt jelenti, hogy minden gördülékenyen működik körülöttünk. Lehet valakinek kényelmes otthona, gyors autója, okostelefonja és minden problémára egy alkalmazása, mégis érezheti úgy, hogy eltávolodott önmagától.
A valódi boldogság belső összhang. Az az állapot, amikor nincs állandó háborúban egymással az, amit gondolunk, érzünk, mondunk és teszünk.

Tudnunk kell önállóan dönteni

A boldogság talán nem ott kezdődik, hogy minden könnyebbé válik körülöttünk. Hanem ott, hogy a könnyebbség közepette sem mondunk le a saját gondolatainkról, kérdéseinkről és választásainkról. Használhatjuk a technológiát. De nem kell átadnunk neki a jogot, hogy megmondja, kik vagyunk.