Közeleg a búcsúzás

A balesetet előidéző nő persze mindent tagadott, és az egyetlen szemtanú sem tudott elegendő közvetlen bizonyítékkal szolgálni, hiszen abban a helyzetben senki sem a rendszámot figyelte. Nem kis küzdelembe került, hogy legalább ne szüntessék meg a nyomozást. Tegnap kaptam meg az értesítést, július 4-i keltezéssel, hogy vádat emeltek az illető ellen segítségnyújtás elmulasztásának a veszélyhelyzetet előidéző által elkövetett bűntette miatt. Persze a bírósági eljárás még el fog húzódni, és egyáltalán nem biztos, hogy a vallomásom és a szemtanú vallomása elegendő lesz. Gyuszkó pedig már nem tud tanúskodni? Ezután nagy fába vágtuk a fejszénket, mert kinéztünk egy takaros kertes házikót Budapest közelében, és elhatároztuk, hogy megvesszük. A mindkettőnk által oly régóta várt családalapítás képe lebegett a szemünk előtt? Persze csupán a vételár töredékét tudtuk önerőből befizetni, a fennmaradó részre hitelt kellett felvennünk. A hitelbírálat rettentően elhúzódott, körülményes és idegölő volt. Mire végre aláírhattuk a szerződést, megszűnt a munkahelyem. Ennek ellenére bizakodóak voltunk, reméltük, hogy hamarosan találok másik állást, és közben Gyuszkó is jobban fizető munkakörbe került. Márciusban még egy baleset borzolta a kedélyeket, ekkor épp munkából tartott hazafelé a motorjával. Szemből áttért a sávjába egy mikrobusz. Gyuszkó el tudta kerülni az ütközést, és bár elesett, nem sérült meg, a motorban azonban több mint kétszázezer forintos kár keletkezett. Az autó sofőrje a helyszínen elismerte a felelősségét, aláírták a kárbejelentőt, és Gyuszkó nem hívott rendőrt. Csak később derült ki, amikor a másik fél biztosítójánál érvényesíteni akarta a kárigényt, hogy időközben a jellemes ember visszavonta a felelősséget elismerő nyilatkozatát, így a kárigényünket elutasították. Ha mindez még nem lett volna elég, a szeptemberben totálkárosra tört (Casco nélküli) autóm helyett (persze szintén hitelre) vett járműről sorra derültek ki a rejtett hibák, amelyek megjavítása nem kis összegeket emésztett fel. Mondhatom, hogy az autó több időt töltött különféle szerelőknél, mint amennyit nálunk, használható állapotban. Természetesen ezek a dolgok eléggé elkedvetlenítettek bennünket, de mindig azt mondtuk: a lényeg, hogy mi itt vagyunk egymásnak. Ha ismerősök kérdezték, mi újság, azt szoktam válaszolni, hogy nem egyszerű az élet, de legalább a párkapcsolatom rendben van.

Nagy boldogság volt számunkra, amikor félévnyi ügyintézés és várakozás után végre beköltözhettünk a közös házikónkba. Persze még sok tennivaló akadt a festést, berendezkedést, kisebb-nagyobb javításokat, a kert rendbetételét illetően, de lelkesen tervezgettünk. És ami a legfontosabb: szabad utat engedtünk a babának? Másfél-két hónap után – bármennyire is rövid idő volt ez még – elkezdtem türelmetlenkedni. Egyrészt mert már meglehetősen sokat vártam arra, hogy végre olyan kapcsolatom, olyan körülményeim legyenek, hogy családot alapíthassak, másrészt pedig mert Kos vagyok, és a türelem sajnos nem erényem. Persze azért annyi bölcsesség volt bennem, hogy nem Gyuszkót maceráltam ezzel, hanem úgy döntöttem, elmegyek ahhoz a kártyás nőhöz, akit jó pár hónappal korábban ajánlottak, és megkérdezem, mi várható. Július 5-én, csütörtökön, tehát a baleset előtti este fogadott is Mónika, pedig csak aznap hívtam fel. Amikor találkoztunk, azt mondta, érezzem magam kivételezettnek, mert ma van a születésnapja, és még soha senkit nem fogadott ezen a napon. Ám amikor én telefonáltam neki, valami miatt mégis bevállalt, nem tudja megmagyarázni, hogy miért, de véletlenek nincsenek. A kártya azonban legnagyobb szomorúságomra nem mutatott gyermekáldást egy éven belül. Sőt másfél éven belül sem. Csak nagyjából két év múlva. Hát ennek igazán nem örültem, mert sajnos az a fajta vagyok, aki ha szeretne valamit, akkor kéthónapnyi várakozás is sok, nemhogy két év! Persze az azért vigasztalt, hogy ezek szerint – ha csak később is – lesz gyermekem. A kártya szerint egy kisfiú? Érdekes módon az is kijött – bár ezt természetesen nem kérdeztem -, hogy fel kell vennem a kapcsolatot a túlvilággal? És hogy az égiek nagyon támogatnak, vigyáznak rám, és azt akarják tőlem, hogy változzon meg a gondolkodásmódom. Amikor elszomorodtam a kétéves előrejelzés miatt, Mónika azt mondta, örüljek annak, hogy nem látni sehol balesetet, halált? Aznap Gyuszkó későn ért haza. Egyébként is sokáig szokott dolgozni, de ezúttal még a legjobb barátját is meglátogatta. Mintha csak búcsúzni ment volna? Miután megjött, még sokáig fent maradtunk, beszélgettünk. Mindig mindent megbeszéltünk, így elmeséltem neki, mit mutatott a kártya. És hozzátettem: ha érzékenyebben reagálok a gyerek-témára, ne vegye a lelkére, mert ez inkább annak szól, hogy érzem, nem fog ez olyan könnyen menni. A kártya szerint is csak két év múlva várható, és akkor egy kisfiú érkezik. Gyuszkó eddig csendben hallgatta, amiket meséltem, de ekkor feltört belőle egy önkéntelen hümmögés, mint amikor az emberben hirtelen felismerés gyúl. Mondtam neki azt is, hogy a kártya nem mutatott balesetet, mire azt válaszolta, ő is úgy érzi, nem éri semmi baj, mert fentről vigyáznak rá? Azóta azt gondolom, ez utóbbiban igaza volt, olyan értelemben, hogy nagyon szerették őt fent is. Hogy miért szólították el ilyen hamar, arról később. Beszélgettünk még sok mindenről. Emlékszem, azt kérdezte, ilyen múlttal hogyan lehetne ő bizakodó a jövőt illetően? Mire azt válaszoltam: hát éppen ezért! Mert a semmiből, önerőből épített fel mindent, és ez valódi önbizalomra adhat okot. Akinek azért megy jól, mert rózsadombi ügyvédek gyereke, az nem lehet magában olyan biztos, mint ő. Ebben maradtunk, és mivel már fél három volt, összebújva elaludtunk?

Másnap reggel kicsit késve ébredtünk, így Gyuszkó szaporán, de vidáman indult munkába – az utolsó útjára. Én még kómásan feküdtem az ágyban, amikor az alsó szintről felkiáltva elköszönt. Tíz-tizenöt perccel később már nem élt. De én ezt csak három órával később tudtam meg? Érdekes, nem éreztem meg, hogy valami rossz történt. A kártya sem mutatta (pedig tudom, Mónika nagyon jó ebben), és Gyuszkó maga sem érezte, pedig a megérzésekkel nem állt hadilábon. Mindezek miatt azt gondolom, ez egy olyan esemény volt, aminek ugyan be kellett következnie, de nem kellett, hogy előre tudjunk róla. Valószínűleg éppen azért, mert meg kellett történnie, nem lehetett volna úgysem elkerülni. Ráadásul a távozása tulajdonképpen az égiek elismerése volt Gyuszkó életét illetően. De erről is később? Folytatjuk! A blog további részeit itt olvashatod >>>