Dübörögnek a bikák Pamplonában

Az Ernest Hemingway regénye nyomán (A nap is felkel) világhírnévre szert tevő fesztiválra évente sok ezer turista érkezik a világ minden tájáról. San Fermín ünnepe nem a bikák hete Spanyolországban. szokások szerint olyankor se szeri, se szám a bikaviadaloknak szerte az ibériai félszigeten. Ugyan a bikaviadal jellegzetes spanyol intézmény, a legrégebbi írásos emlékek Kréta szigetéről származnak az i. e. II. évezredből. Akkoriban azonban még az ember volt az áldozat és nem a bika. Később a Római Birodalomban is küzdöttek gladiátorok bikákkal. Spanyolországban az XVI. századig a bikaviadalok inkább lovagi tornákra emlékeztettek, melyeken a bikákat lóhátról lándzsával illett az örök vadászmezőkre juttatni. Az 1700-as évek közepe óta azonban nyilvános szórakozási, társadalmi eseménnyé vált Spanyolhonban. A „játék” mai koreográfiájának kialakulása VII. Ferdinánd uralkodásához köthető, aki 1830-ban megalapította Sevillában a Királyi Bikaviadal Iskolát. Az akkoriban kialakított keret- és szabályrendszer lényegében azóta sem változott.

Versenyfutás a bikákkal

A San Fermín-ünnep keretében a gyakori bikaviadalon kívül a legnagyobb látványosság, amikor a hét minden napján reggel egy csapat fiatal bikát hajtanak végig a baszk város főutcáján. A helyi fiatalok és az ide utazó turisták számára ugyanis a bátorság fitogtatásának hagyományos módja, hogy harsány kurjongatással szaladnak az állatok között, és papírtekercseikkel jó nagyokat csapnak a bikákra. Az állatok gyakran kitörik a lábukat, ahogy a falakhoz, ajtókhoz csapódnak, a nézők pedig botokkal bökdösik őket és a farkukat húzkodják. A bikák útjának vége az aréna, ahol a matadorok lemészárolják őket. Nem múlik el San Fermín hete sebesülések nélkül, s az orvosi készenlét ellenére olykor halálesetek is előfordulnak. 1924 óta összesen tizenhárman haltak meg. A balesetek súlyosságát fokozza, hogy az ünnepelő sokadalom tagjai gyakran alkoholtól befolyásolva, szokásos mozgáskoordinációjuk töredékének birtokában merészkednek az állatok közé.