Történelemmé vált megérzések

A II. Világháború ideje alatt Winston Churchill vacsorát adott minisztereinek a Downing Street-en. Az este a kedvezőtlen politikai helyzet ellenére kellemes hangulatban telt, amikor Churchill egy hirtelen ötlettől vezérelve otthagyta asztaltársaságát, a konyhába sietett, és kiűríttette a személyzetet a helyiségből. Visszatért az étkezőbe, és minden magyarázat nélkül vendégeit az óvóhelyre terelte. Néhány perccel később bomba csapódott az épület konyhájába és ebédlőjébe, porig rombolva a ház hátsó részét.

Abraham Lincolnnak különös álma volt. Az éjszaka csendjében a Fehér Házban távolról sírást hallott. Felkelt és elindult a hang irányába, teremről teremre járt, míg egy sötét helyiségbe ért. A szoba közepén egy koporsót talált, rajta az amerikai zászlóval. Szörnyű érzés kerítette hatalmába és értetlenül állt a látvány előtt, mivel nem volt tudomása arról, hogy valaki meghalt volna az Elnöki Palotában. Pillanatnyi rosszullétén és megdöbbenésén felülkerekedve odafordult az egyik őrt álló katonához és megkérdezte, mi történt. „Meghalt az elnök” – válaszolta viaszos arccal a katona. „Gyilkos merénylet áldozata lett”. Lincoln tántorogva tért vissza a szobájába, és még másnap sem tudott napirendre térni álma felett. Három nappal később nyilvános szereplése alkalmával bérgyilkos golyója végzett vele.

James Dean sportkocsija

1955. szeptember 23-án este 10 órakor Sir Alec Guinnes amerikai filmszínész egy hollywoodi étteremben vacsorázott, amikor feltÛnt egy számára ismeretlen, szÕke fiatalember. Az asztalához invitálta. James Dean volt az, aki ragaszkodott ahhoz, hogy példaképének megmutassa legújabb szerzeményét, az utcában parkoló Porschéját. Sir Alec Guinnes valami különös, belső hangtól vezérelve (amit később maga sem tudott megmagyarázni) az autóra pillantva ezt mondta James Dean-nek:” Kérem, soha ne üljön ebbe a kocsiba. Ha megteszi, egy héten belül halott lesz.”Egy héttel később pénteken délután 4 órakor a fiatal filmcsillag halálos kimenetelű autóbalesetet szenvedett.

Isteni sugallatok?

Belső hangunk bennünk él. Olykor dörömböl és kiabál, máskor lágyan szól hozzánk. Mindig ugyanazért küzd: segíteni szeretne nekünk, fogni a kezünket, amikor bajban vagyunk, támaszt nyújtani, amikor megrogyunk terheink alatt. Sokszor nem halljuk, vagy nem akarjuk meghallani suttogását. Hogy miért? Mert egónk többnyire sajnos erőteljesebb, mint a lelkünk és túlgondolkozunk mindent, belső mozgatórugóinkra unottan legyintünk, pedig valahol érezzük, jót akar. De honnan jön ez a hang? Egyesek intuíciónak, megérzésnek hiszik, mások személyes őrangyaluknak, és van, aki úgy gondolja, felettes énünk (azaz mi magunk) üzen nekünk. Mindegy minek nevezzük, a lényeg, hogy halljuk meg szavát!