Bűntudat és megbocsájtás

A bűn sötét fogalma az emberiséget a kezdeteitől kíséri, más fogalmazásban: – kísérti. Kísérti, mert a bűn és a kísértés fogalma is analóg a rosszal, alkalmasint a gonosszal, de kísérti másként is, mert ez a fogalom csak emberi képzet, ami a rossz valóságának hitére épül, pedig a bűn és a bűnhődés – bár a lelkekben egyaránt a szenvedések poklát teremti – a szellem fényével átvilágítva megváltható.

Nézzük meg hát most a bűn képzetének eredetét és végül azokat a szelíd utakat lelkünk labirintusában, ahol az igazság vágya a bűnre nem büntetéssel, hanem megbocsátással, nem elítéléssel, hanem megértéssel és elfogadással válaszol.

Bűn. Zord, súlyos, keserű szó, biblikus mélységű fogalom, ősi ítélet, amely ugyanakkor mindig is csak az adott közösségek és kultúrák viszonylagos értékrendjében volt értelmezhető. Így az „eredendő bűnt” csakúgy nem tartják bűnnek a keleti vallásfilozófiák, mint ahogy az emberevést sem a kannibál törzsek, vagy mai példával élve például a könnyű drogok fogyasztását a holland bűnüldözés.

Mi is hát akkor a bűn? Közmegegyezésen alapuló erkölcsi és jogi fogalom és értékítélet, lelki-tudati meggyőződés a rosszról, a tiltanivaló helytelen cselekvésekről? Ez is-az is, de mint fentebb említettem, ez mindig a kor és a hely szellemének feleltethető meg. Érdemesebbnek és mélyebben szántónak tartom a lélektani megközelítéseket – mint szinte minden téren – ebben a kérdésben is.

Alapvető és elsődleges szempontnak tekinthetjük így azt, hogy miként alakul ki a bűn érzete, a bűntudat az emberi lélekben, miért van az, hogy ugyanazon cselekvését az egyik ember bűnnek érzi, míg a másik nem, vagy a kérdést megfordítva miért ítél az egyik ember így, míg a másik másként mások felett. A válaszadást megnehezíti az is, hogy ezek az érzések idővel változhatnak, így a bűnös megbánhatja tettét, míg a bűn bírája alkalmasint a tévedését.

Nézzük elsőképp a bűn alanyi élményét, érezhetett-e vajon bűntudatot az ősidők embere, egyáltalán, érezhetnek-e bűntudatot például a természetben élő állatok? A válasz igen valószínűen a nem, vagyis a bűntudat és általában a bűn fogalma a tudatosodás eredményeként született. A Paradicsomi bűntelenség fogalma felfogható a tudatosodás előtti állapotok kegyelmének, a kiűzetés pedig a tudás (tudatosodás) fájáról szerzett gyümölcs elfogyasztásának beszédes példázatú következményeként is tekinthető. E vallási hasonlat az érzéseivel és immáron a gondolataival is együtt élő lény dilemmáját veti fel, akit közössége törvényei és elvárásai racionálisan és emocionálisan is kondicionálnak, megalkotva a tabu és a bűn sajátosan emberi fogalmait.

Az ember erkölcsi értékrendszerének alapjai azonban nem biztos, hogy pusztán a szociális környezet elvárásaiból épültek és épülnek fel. A jó és a rossz ősi kettőssége a történelem – intuitív sejtésekre épülő – vallásainak zömében alaptétel, erősen leegyszerűsítve a helyzetet a divergens szétszóró és a konvergens – közösségileg összetartó – erőknek megfeleltethetően. Ezekben e törvénykódexekben így bűn lehet a lopás, a gyilkosság, a családok biztonságos egységét megbontó paráznaság, illetve érthető módon magának a kőtáblás törvényeknek, az aktuális istenségeknek a tiszteletbe nem vétele. Vegyük észre ugyanakkor, hogy ezek a bűnlajstromok csak a közösség, csoport vagy nemzet háza tájának határáig érvényesek, egy háborúban a katonát gyilkosságért elítélni mégiscsak képtelen dolog.

Még mindig a vallások berkein belül maradva, a bűn másféle értékeléseinek ékes példája lehet a mózesi és a krisztusi megítélés. Míg az Ó Testamentum harcos, törzsi istensége a „szemet szemért, fogat fogért” igazságot hirdette, Jézus az Új Testamentumban már a szeretet mindent feloldozó megbocsátása mellett állt ki, a „ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel” és a „ha megütik a jobb orcádat, tartsd oda a bal orcádat” igéivel túllépve mindenen, ami az Embernél szűkebbre vonja a határt. Ez az elfogadó és szeretetteli szemlélet ugyanúgy új megvilágításba helyezi magát a bűnt, mint ahogy a szabadabb, barátságosabb mai filozófiák és egzotikus megfigyelések is az ilyen – emberibb – megközelítésekre hívják fel a figyelmet. Ezekkel, többek között a halálközeli élmények bűnnel kapcsolatos tanulságaival folytatódik Paulinyi Tamás írásának következő része.

Paulinyi Tamás író, pszi-kutató

www.szintezis.info.hu