Az új kor küszöbén járunk? 2. rész

A cikk előző részében leírtak alapján talán egyetértünk abban, hogy nincs szánalmasabb és paradoxabb jelenség az ökumenikus törekvésekben annál, amikor a testvériség és tolerancia jegyében a többi irányzatot lesajnálva közülük egy, magát az egyedül üdvözítő útként hirdeti. Az emberi bölcsesség forrása közös. A szentek és próféták nevéhez és szó szerinti kijelentéseihez való görcsös ragaszkodás éppen a teljesség és a kollektivizmus megértésének lehetőségét zárja el. Természetesen az egy bizonyos nézethez való elfogult kötődés az emberi élet bármely területén megfigyelhető. Hogy a politikát ne is részletezzük, az előítéletek és elzárkózások a legközvetlenebb emberi viszonyokban is tapasztalhatók. Nem árt tudni, hogy a másokban megvetett hibák általában saját, ugyanilyen jellegű fogyatékosságaink öntudatlan kivetítéseként értelmezhetők.

De térjünk vissza a New Age mozgalom legfőbb nehézségeihez. Az okkult és a tudományos gondolkodás között tátongó szakadék sajnos mindkét irányból ugyanakkora. A tudományos gondolkodás a racionalitásra hivatkozva, legtöbbször dogmatikusan reagál a parapszichológia tudományos eredményeit illetően is, holott a dogmatizmus, – a nem lehet, mert nem lehetséges – típusú elvi elzárkózások alapján teljes mértékben korlátolt és irracionális megközelítésnek tekinthető.

Az okkult felfogás viszont a tudományos megközelítést legjobb esetben fölöslegesnek tartja, holott racionálisan nevelt világunknak komoly szüksége lehet a magyarázatokra. Az ember lelki problémáival foglalkozó pszichológia például a lényegi okokat tekintve mindaddig sötétben botorkál, míg a tudati jelenségek – jelenleg inkább csak misztikusan körülírt – struktúráit saját nyelvén megfogalmazva magáévá nem teszi.

Az elzárkózás – úgy tűnik – olyan érzelmi hőfokú, mintha mindkét oldal valamiféle szentségtöréstől tartana az emberi megismerés láthatóan nyitott világának másféle leírása esetén. A tudományos gondolkodás természetesen szigorúan korrekt és logikus megfogalmazásokat igényel, így a tudományosnak mondott, de egyébként annak kevés feltételét teljesítő félművelt fejtegetések és főképp állítások érthető elutasítást váltanak ki. Annál szebb és gyümölcsözőbb útnak tűnik az a nyitottság, ami az eltérő utakban nem a különbséget, hanem a hasonlóságot keresi és találja meg. Hibáinkat, tévedéseinket – főképp nyilvánosan – beismerni persze nem könnyű, de az új kor új ismeretei feltehetően korábbi ismereteink, meggyőződéseink felülbírálását is megkövetelik.

A New Age vallási elemei inkább nyitottságuk és az új dolgokra való befogadóképességük alapján ítélhetők meg. Sajnos a korábban említett intolerancia itt is megfigyelhető, s bár nyilván mindenkinek szíve dolga, hogy miben hisz, de talán amiatt, mert éppen valaki nem kíván egy hitbéli felfogást magáénak vallani, nem kell azt tévelygőnek tartani. Végezetül szólni kell arról is, hogy a különféle szellemi változások, új áramlatok megjelenése idején nemcsak a gyors és kényelmes ideológiai biztonságra törekvés tömörítheti az embereket szektagyanús irányzatok zászlaja alá, de sok esetben ennek nyilvánvaló üzleti okai is vannak, miután az üzleti felfogás korunkban is alapvetően terjeszkedésre, a vevőkör minél nagyobb arányú kisajátítására törekszik. A különféle szellemi utak viszonylagosságát és részlegességét önmagukban is felvállalni képes irányzatoknak az üzleti profittal így, igencsak felelős önmérsékletet kellene tanúsítaniuk.

A New Age mozgalom korszakos lehetőséget rejt magában. Képes lehet arra, hogy kellő belátással, türelemmel és bölcsességgel meghatározó pedagógusa legyen a felsőbb osztályba lépő emberiségnek. Azt azonban ne feledjük, hogy egy, – az emberek szellemi önállósodását és valóságra ébredését célul kitűző – szellemi tendencia, mindig csak az egyénben munkálhat, – például Önben, Kedves Olvasó.

Mielőtt pedig bárki bárkire követ vetne, vagy azt gondolná, hogy ez az írás a New Age bármely lelkes irányzatának elmarasztalása, hangsúlyozom, hogy munkámat, – a parapszichológia, vagyis a rejtett összefüggések kutatását – is alapvetően ide sorolom, s magam is úgy gondolom, hogy ha korunk akadozó szekerét megtanuljuk összefogva egy irányba tolni, akkor megtörténhet a legnagyobb csoda; – az Új Korhoz, Új emberré válhatunk.

Paulinyi Tamás író, pszi-kutató www.szintezis.info.hu