A tárgyaknak lelke van?

Az asztalon négyzetes textildarabok hevernek. Látszólag egyformák, a jelenlévő médium azonban biztos kézzel csak az egyiket emeli magához. Tenyerére majd homlokára teszi, aztán mintha tűz égetné, úgy kapja el onnan. A transzállapotra jellemző furcsa hangon, egy tragédia részletei körvonalazódnak. – Pánik, lángok, halál. Valóban, a szövetdarab a katasztrófában elpusztult Hindenburg léghajó roncsai közül való.

Ismertek olyan esetek, ahol bizonyos tárgyak történetük folyamán, jellemzően tragikus, vagy szerencsés módon befolyásolták tulajdonosaik sorsát. A megbolygatott fáraósírokban lappangó átkok történetét sokan ismerik, az amulettek és a kabalák hatásába vetett hit ma is él, de akár ide sorolhatjuk a gyógyító kristályokat is.

Vajon az élettelen tárgyaknak is van bennük élő múltja? Lehetséges, hogy mindennapos tárgyi környezetünk cseppet sem élettelen?

Minden, ami körülvesz minket, a tudatunk kivetülése?

Ahogy az írás előző részében olvashattuk, környezetünk stabilnak tűnő folyamatai sokkal képlékenyebbek, mint amit az emberek többsége képzelni merészel. Vannak elméletek, melyek szerint környezetünk csupán a tudat illúziója, és ennek az illúziónak a törvényeit a törvényekről alkotott közös hitünk határozza meg. Ha valaki ebben a keleti vallásfilozófiák magját véli felfedezni, nem téved. A hipotézis azonban logikai érvelésként is megállhatja a helyét. Ha ugyanis a tudat paranormál módon észlelni és befolyásolni tudja a környezetét, akkor nem zárható ki az sem, hogy a környezet alapvetően tudati, vagy tudatfüggő jelenség. Hogy a tárgyi világ merev változatlanságának megadjuk a végső tőrdöfést, tekintsük most a tárgyakat eseményeknek. Tegyük őket próbaképpen igei létformába, hiszen az ige cselekvést, történést, létezést kifejező szó. A létezés pedig – mint tudjuk – változást is jelent.

A legidőtállóbb piramisok éppúgy, mint a hóemberek és az egynyári virágok, a folyamatos változás állapotában vannak. Ha kellőképp gyorsított filmen néznénk az Univerzumot, ugyanígy a változást, az esemény jelleget vennénk észre benne. Az események, az idő észlelete azonban észlelőt feltételez. A kör itt bezárul. Események tanúi vagyunk, mégpedig tőlünk függő események öntudatlan tanúi.

Egy kedves tárgy, egy amulett, vagy egy ereklye az őt észleletével éltető és fenntartó tudat, – vagy tudatok – hatását végeredményben ugyanúgy magán hordozhatja, mint alkotója jellegzetes kézjegyét bármely műalkotás. Egy nemcsak fizikailag gondozott gép, vagy műszer a valószínűség keretein belül kevesebbszer hibásodhat meg, mintha feszült, esetleg negatív elvárásoktól terhelt környezetben működne.

A tárgyak, – a mai idők elektronikus készülékei ezt különösen jól példázzák – különböző emberek környezetében különbözőképp viselkedhetnek. Érzékeny, és meghibásodásra hajlamos rendszerek esetében, a pillanatnyi lelki feszültségek is működésbeli hibákat eredményezhetnek, és ugyanígy értelme lehet némi barátkozásnak autónkkal, egy téli hidegindítás előtt. Ha már az autóknál – mindennapi társainknál – tartunk, akkor számos történetet – nem laboreredményt persze – idézhetünk fel arról, hogy azoknak, akik érzelemmel állnak e látszólag élettelen szerkezethez, mintha több szerencséje lenne az autóknál ismert Murphy féle véletlenekkel.

Konzerválják az emlékeket

A lelkileg jól „bejáratott” tárgyak, – mint a már ismertetett tudati PK kondícionálás által meghatározott események – elméletileg konzerválhatják is az őket ért korábbi hatásokat, ami már az amulettek működésének logikai elfogadhatóságát sejteti. Az amulettek és szent ereklyék erejében mindmáig sokan hisznek, s tudni kell, hogy a hit teremtő ereje önmagában is alkalmas lehet közvetett PK hatások kiváltására. Ám miután az említett tárgyak egy kitüntetett tudati, vagy lelki eseményrészként őrizhetik múltjukat, hatásuk a jelenbéli elvárásoktól független is lehet.

Környezetünk tehát teljességében is képes lehet olyan tükrözésekre, amiben nekünk élőlényeknek talán csak kiemelten rugalmas, fizikai megnyilvánulási lehetőségeink biztosítják a tapasztalható többletet. Természetesen az élet ismert jellemzői, mint anyagcsere, szaporodási képesség, stb., a biológiailag meghatározható életjelenségeknek továbbra is meghatározói maradnak, ám a tudat ismeretlen tartományaiban való kutatások eredményei talán ezt a fogalmat is kiterjeszthetik tudatunk teljes környezetére.

Létezik, vagy létezett földünkön olyan „primitív” törzsi felfogás, amelyben az élőlényeket és a tárgyakat is az Ember megtisztelő nevével illették. Ez érthetően egy olyan alázatot is feltételezett a környezettel szemben, melynek mai társadalmaink láthatóan híján vannak. Talán nem esik le a korona a fejünkről, ha a dolgokkal való foglalatosságok közben, néha megkockáztatjuk az óvatos érzést; – a tárgyaknak lelke is lehet.

Paulinyi Tamás író, pszi-kutató www.szintezis.hu