Atlantisz: legenda vagy valóság?

Adva van egy embercsoport, amelynek eredete, a mai korból nézve rejtélyes és megmagyarázhatatlan – írja Nemere István az Atlantisz ma is él című könyvében, és lépésről lépésre végigveszi azokat a tárgyi, írott és íratlan emlékeket, amelyek Atlantiszra utalnak. A szerző szerint már a későbbi ősemberek, a mi őseink hirtelen felbukkanása és hirtelen szerzett tudása is különös, de az atlantisziak eredete teljesen homályba vész. De a tények előtt meghajolva elfogadja azt a – mai tudományban még picinyke gyökeret sem eresztő, eddig el nem fogadott – elméletet, amely szerint bolygónkon az emberiség nem csak egy alkalommal alakult ki. – A dolog az akadémikusok oldaláról nézve egyszerű, mert nem veszik figyelembe az elméleteikkel ellentétes bizonyítékokat – érvel az író. – Az akadémikusok még mindig Darwinhoz ragaszkodnak, és makacsul állítják, hogy a fajok egymásból alakultak ki. Ez a darwini elmélet egyik alapköve – miközben soha sehol egyetlen bizonyítékot sem találtak a fenti állításra. És nem ismerik el, nem látják be, hogy ami egyszer megtörténhetett az általuk hitt darwini elvek alapján, az megtörténhetett talán kétszer vagy többször is. A sorrend pedig – erre mutatnak a bizonyítékok – az, hogy előbb voltak az , s azután jöttünk mi.

– Tanulmányaink szerint egymillió év kellett ahhoz, hogy a kezdetleges „ősemberek”, akik inkább majmok, mint emberek voltak, primitív eszközöket készítsenek maguknak. – Aztán újabb millió év kellett ahhoz, hogy pattintgatással éles fegyvert és más eszközöket gyártsanak. És újabb százezer év kellett ahhoz, hogy az ember a következő lépést megtegye a civilizálódás útján. – Arról nem esik szó, hogy ha ez ilyen ütemben zajlott, akkor az utolsó pár tízezer évben hogyan juthatott el olyan sebesen a kőbaltától az űrtechnikáig? – Nyilván úgy, hogy a darwini elmélet téves. A sok százezer, vagy épp millió éves kőzetrétegben vagy az alatt talált leleteket nézve tagadhatatlan, hogy voltak, éltek és tevékenykedtek emberek már akkor is, amikor a mi őseink még a fákon ugráltak és még beszélni sem tudtak. Tehát el kell ismernünk a kétszeres vagy többszörös civilizációk elméletét, azt, hogy a Földön egyszer előttünk jóval – már léteznie kellett egy olyan modern emberiségnek, amelynek az egyedei nagy tudással rendelkeztek, és külsejükben is erősen emlékeztettek ránk. S még az sem zárható ki, hogy mi is nekik köszönhetjük létezésünket. Hogy jelentős szerepet játszottak a cro-magnoni (vagyis a modern ember, a Homo sapiens) kialakulásában. – Még a darwini elmélet sem ad magyarázatot arra, hogyan „ugrott ki” hirtelen a neandervölgyi ősemberekből egy sokkal fejlettebb csoport. – Talán úgy, hogy az atlantisziak beavatkoztak az utánuk következő, „második emberiség” fejlődésébe. Ugyanis számos gyanú merül fel arra vonatkozóan, hogy a Föld egykori urai, az atlantisziak egy kozmikus háborúba keveredtek. – Ez elég hihetetlenül hangzik? – Pedig nem az. Hiszen a világűrben nemcsak a tér végtelen, hanem az idő is. És a határtalan térben időtlen idők óta létezhetnek más civilizációk, más kultúrák, az élet elképzelhetetlen mennyiségben és elképesztő sokféleségben fejlődött ki és fejlődik ma is. Ha ezt elfogadjuk, akkor már nem nehéz elfogadni azt is, hogy az elődeink, az előttünk járó civilizáció éppenséggel háborúba is keveredhetett az Idegenekkel… A suméroktól jó pár ezer évvel ez előttről fennmaradt szövegekben, írásos emlékekben és főképp ábrázolásokban a Naprendszert mindig is egy Napból és tizenkét bolygóból álló egységnek tekintették. Persze, ők a Holdat is bolygónak hitték. A mai tudomány az eddig felfedezett kilenc bolygót tartja számon (Merkúr, Vénusz, Föld, Mars, Jupiter, Szaturnusz, Uránusz, Neptunusz és Plútó, a Naptól való távolságuk sorrendjében). Vajon melyik lehet a hiányzó égitest?– A sumérok honnan tudhattak egyáltalán ennyi bolygóról, amikor a fent felsoroltak felét szabad szemmel sohasem láthatták? – Nyilvánvaló, hogy ez a tudás is az „istenektől” származott (hisz maguk a sumérok írták így, ezek az „istenek” persze az égből érkeztek repülő szerkezeteken), vagyis alighanem az atlantisziak voltak itt is a tudás, az információk forrásai, az égből érkező „istenek”). – Ha pedig így van, mi értelme lett volna annak, hogy az atlantisziak becsapják a sumérokat? Ha ők tíz bolygóról regéltek lelkes földi híveiknek, akkor valóban tíz bolygónak kellett keringenie a Nap körül. Nem sok kétség van afelől, hogy ez a bolygó volt a Phaeton, amelyről ma már oly keveset szólnak. Persze, mit is lehetne mondani egy olyan bolygóról, amely már nincs? De sok tudós esküszik rá, hogy volt. A Föld és a Mars között – a Föld pályavonalán kívül legalább 50-100 ezer darabban kering mindaz, ami megmaradt belőle. Ez a kisbolygó- és törmelékhalmaz – amely szép számmal tartalmaz meteorokat is – továbbra is ott kering, követi azt a pályát, amit egykor a Phaeton futott be. Ha felidézzük a görög mitológiát: Phaeton a napisten, Héliosz fia volt. Sokszor kérte apját, hogy legalább egyszer engedje át neki a Nap tüzes szekerét. Ígérte, ő is képes azt elvezetni hajnaltól késő estig, vagyis végigvinni a Napot keletről nyugatra. Apja végül engedett a kérésnek, de ez lett Phaeton végzete is. Ugyanis kiderült, mégsem képes jól vezetni a kocsit, túl közel került a Földhöz. A tüzes szekér szikrái hatalmas tűzvészeket okoztak a Földön. Zeusz főisten, a Föld és lakói védelmében villámával agyonsújtotta Phaetont… Eddig a monda. S talán nem véletlen, hogy azt a bizonyos, ma már nem létező bolygót a szakemberek így, utólag éppen Phaetonnak nevezték. Valami köze kellett legyen a tényeknek a mitológiához… A Zeusz, a főisten szétrobbantotta a bolygót!… A „tüzes szikrák” nem mások, mint detonáció után a Földig eljutó meteorok, kisbolygók… A robbantásra talán azért volt szükség, nehogy az Idegenek számára támaszpontként szolgáljon, de lehet, hogy azért, mert már elfoglalták és megszállták, s onnan készültek a Föld elleni támadásra. De az is lehet, hogy az Idegenek robbantották fel, hogy ne legyen a földieknek egy űrbeli támaszpontja. Ez a háború minden bizonnyal vagy az atlantisziak győzelmével végződött, ha nem így lett volna, akkor az események láncolata egészen másképpen alakul. Az viszont nagyon is valószínűnek látszik, hogy az Idegenektől mentes több százezer év alatt az atlantisziak valami módon beavatkoztak az ősember fejlődésébe. Némi biológiai ösztökéléssel, talán genetikai beavatkozások vagy a két „faj” keveredése révén – lettünk azzá, amivé lettünk. Gondoljunk csak a bibliára! Ádám „oldalbordájából” alkotta meg isten Évát. Ez, a mai tudományos ismeretek alapján maga a génmanipuláció. – De mi történt eközben az atlantiasziakkal? – Fejlődtek ők is, méghozzá szédületes tempóban… Atlantisznak többek között azért maradt olyan kevés nyoma, mert kis létszámmal „dolgozott” és létezett. És mert tudatosan nem terhelte a környezetet… Valószínű, hogy azon a bizonyos szigeten – amit Platón és azóta sok ezer kutató és szerző – emlegetett, lehetett Atlantisz valamiféle központja. És ott nyilván voltak utak, gyárak, bányák, energia-termelő telepek, bár ott sem sok. Azért választottak szigetet, mert azon jobban kézben tarthatták a környezetet, az ipart, ha a kettő ütközött is, sohasem érhetett le nagyobb méreteket… A szigetnek természetesen kellemes éghajlaton kellett feküdnie, valahol a mai Madeira – Azori-szigetek -Kanári szigetek háromszögében, vagy azokhoz közel. – Az emberek többsége úgy képzeli el Atlantiszt, a fejlett civilizációt, hogy az a mi mai világunk többszöröse, hatványozottan. – Pedig nagy civilizációt kevés egyed is létrehozhat elegendő idő alatt, különösen olyan ideális körülmények között, mint ami az ő rendelkezésükre állt. A Föld nem volt ellenfelük, viszont minden tudás és hatalom az övék volt. Mivel kevesen voltak, nem sok (és főleg nem kiterjedt energetikai rendszerek összekapcsolását igénylő) ipari háttérre volt szükségük. S ha valóban jobbára repülő (gyanítom, helyből felszálló) eszközökkel utaztak, hát utak és repülőterek építésére sem kellett időt és energiát pazarolniuk. Így aztán igen sok idő multán nem maradt nyomuk…