Önzetlenség önfeláldozás nélkül

Teljesen természetes, hogy a hozzánk érzelmileg legközelebb álló személyekért sok mindenre képesek vagyunk, a másik öröme a mi boldogságunk is egyben. Szülő- gyermek, illetve párkapcsolati téren sokszor nem is érezzük áldozathozatalnak mindezt.

Vékony határvonal

Ugyanakkor visszájára is fordulhat a túlzott odaadás – főképp az alacsony önértékeléssel vagy állandó lelkiismeretfurdalással küzdő, empatikus személyeknek okoz nehézséget, hogyan lehet önzetlennek maradni úgy, hogy ne csapjon át káros altruizmusba a segítő szándékuk.

Így adj jól

Ha mi magunk úgy érezzük, önzetlenségünk már kezd kihasználhatóságba átcsapni, netán környezetünk is figyelmeztet bennünket erre, segítő szándékból fakadó cselekedeteink előtt vegyük figyelembe a következő szempontokat:

• Akinek segíteni kívánunk, annak valóban szüksége van erre a támogatásra, és építő jellegű számára a segítség? Meg tudja – e becsülni a kapott jót, és gyarapítja- e bármilyen módon? Illetve, hogy a támogatni kívánt személynek nagyobb szüksége van- e a segítségünkre, mint amekkora terhet jelent számunkra ennek nyújtása?
• Adakozásunk valóban önzetlen segítő szándékból gyökerezik, vagy csupán ezzel szeretnénk kiváltani, „ megvásárolni” mások szeretetét, tiszteletét és elismerését?
• Az adott cselekedet, segítségnyújtás tényleg a rászoruló személyről szól, vagy mással- másokkal szemben elkövetett, számunkra lelkiismeretfurdalást okozó helyzetek kompenzálásáról van szó?
• Összességében értékes, tiszta morális értékrenddel bíró embernek érezzük magunkat, akit ennek megfelelően kezel a környezete? Vagy legbelül ebben kételkedünk, és titkon jócselekedeteinket az motiválja, hogy mindezért majd az univerzum vagy a környezetünk megjutalmaz bennünket?

Legyünk őszinték önmagunkhoz, a helytálló önismeret sok problémától megóvhat bennünket.

Segítségnyújtásunk mindig szívből fakadjon, és az érintett emberekről szóljon, ne pedig a külvilágról.