Vámpírok évadja

De kik azok a vámpírok? Felnőttmesék képzelt hősei? Vagy valós, ám eltitkolt lények? Esetleg tényleg az erdélyi Drakula kései leszármazottai? A 19. század végén, Bram Stoker Drakula című könyvének megjelenése óta a népi képzeletbe beépült a vámpír, az élő halott mítosza. De a vámpírizmus majdnem egyidős az emberiségnek. Ez azonban nem meglepő, hiszen az emberek általában különlegesen fogékonyak mindenre, ami a vérrel kapcsolatos. Az őseink a holtaktól való félelmükben különféle áldozatokat mutattak be, igyekeztek megnyerni a túlvilágiak kegyeit. A mítosz kialakulásához aztán hozzájárult az is, hogy némelyik holttest tökéletes állapotban maradt meg évtizedekig, sőt évszázadokig.

Vérre szomjaztak

Az ókorban az asszír istenek között tartottak számon olyan démonokat, mint Lillith. A görögök szerint Hádésznak, az alvilág istenének palotájában árnyak tengődnek és áldozatok vérére szomjaznak. A rómaiak pedig úgy hitték, hogy Lamia, ez a női szörny a kisgyermekek vérét szipolyozza és fölfalja a magzatokat. A középkorban a 11. században tűnnek fel vámpírokról szóló feljegyzések. A 12. században Angliában már olyan nagynak ítélték a számukat, hogy máglyára vetik őket, mert veszélyeztetik az élőket. A 18. században különös jelenség indult ki Görögországból, és terjedt egész Európában: feldúlták azokat a sírokat, amelyben a néphit szerint vámpírok nyugodtak. A holttest szívét karóval átszúrták, azután pedig elégették. Több egyházi mű is foglalkozik a témával. Voltaire ezt írta a Filozófiai szótár-ában: 1730 és 1735 között másról sem beszéltek az emberek, mint a vámpírokról. Az utóbbi két évszázadban legendák, horrorisztikus történetek sora jelent meg olyan halottakról, akik éjjelente visszajártak, hogy gyötörjék az élőket. A vámpírok eredete azonban sokkal régebbre tehető: A Drakula könyv a 20. századi horrorkönyvek ősének számít. A történet az okkult tudományokban járatos Van Helsing doktor és a könyörtelen erdélyi vámpír Drakula összecsapásáról szól. Stoker regényének újdonsága a korábbi történetekkel szemben, hogy a nem csillapuló szadista étvágy szexuális indíttatású.

Fokhagyma és egyéb ellenszerek

A mágiáért bolonduló szerző számtalan eljárást talált ki, amivel távol lehet tartani a vámpírokat, fokhagymát kell alkalmazni ellenük, vagy föl kell mutatni a keresztet. Stoker Drakulája kitalált figura, de az író ihletet merített abból a történelmi alakból, aki valóban élt. Ez a baljós személyiség nem más, mint IV. Vlad, aki a Tepes ragadványnevet kapta kortársaitól. (Tepes azt jelenti:: karóba húzó.) Vlad Tepes – sötét személyisége ellenére – sok román szemében még ma is nemzeti hős, mert megpróbálta megszabadítani a török megszállás szenvedéseitől a román tartományokat, Havasalföldet és Moldvát. A hódító II. Mohamed tartott is tőle, ezért elűzték hazájából, Magyarországra kellett menekülnie, ahol 1473-ig Mátyás király börtönében raboskodott. Vlad a Tepes ragadványnevét onnan kapta, hogy ellenfeleit és török foglyait vascölöpökre húzva végezte ki. Áldozatainak számát ötven- és százezer közöttire tették. Szadizmusa nem ismert határt: a helyi krónikák elbeszélik, hogy azoknak a török követeknek, akik a jelenlétében nem vették le a turbánjukat, a fejükhöz szögeztette fejfedőjüket. Vagy sok-sok beteget és szegényt hívott vendégségbe, ám rájuk gyújtotta a házat, ahol gyülekeztek. Vlad 1476-ban visszakerült Havasalföld trónjára, de két hónap múlva megölték. Nem tudni, kik okozták a bukását, a helyi vetélytársak-e vagy a törökök. Levágták a fejét, majd lándzsahegyre tűzték. A 20. század elején felnyitották feltételezett sírját, ott azonban mindenki nagy ámulatára nem volt holttest. Így vált legenda a személyéből. És így lett „atyja” az újkori vámpíroknak.