Adela blogja: Kövesd a szíved, ne az eszed!

Mikor négy hónapja találkoztak, Szandrát először elöntötte a lelkesültség, majd a félelem. Marc bizonyos értelemben minden volt, csak nem az, amit megálmodott magának. Hisz olyan rég várt már egy kapcsolatra, amiben igazán boldog lehet. Nem akart vagyont, hírnevet, luxust. Arra vágyott, hogy esténként hazavárhasson valakit, ölelhessen valakit, gondoskodhasson valakiről. Hogy szerethessen minden egyes napon. – Akkor neked Floridában van az állandó lakhelyed, igaz? – kérdezte Szandra, de tulajdonképpen már tudta is a választ a kissé hivatalosra sikerült kérdésre. Egy kávézóban ültek. Szandra régi jó barátja, akivel Marcnak üzleti ügye volt, a vonzó idegen, és ő. Szandra csak véletlenül futott össze velük? – Igen. Nagyon sokat utazom, de Florida a főhadiszállás-kacsintott rá a férfi. Helyes volt. Hm.. Az ám. Piszkosul vonzó. Ráadásul intelligens, és ezer dologban hasonlított Szandrára – A nő csak nézte, s úgy érezte, máris odaadta a lelkét a canadai születésű, üzleti úton lévő, jólelkű férfinak. Az eszes, és talpraesett Marc az egyetem után hamar megtalálta az útját. Egy multinacionális vállalat managereként már öt éve járta a világot. Az én eddigi életem legveszélyesebb, legnehezebb, legtöbb energiát kívánó „vállalkozása” Te lennél. Ez járt Szandra fejében, miközben nézte őt, s hallgatta a férfi angol szavait, melyek újabb és újabb kettejük között lévő akadályt tettek fedetlenné? Hogy bírja majd a hiányát, ha már szívét teljesen eltölti a szerelem? Hogy fog egyáltalán boldogulni? És egyáltalán hogy mondja majd el a férfinak a legbensőbb érzéseit, ha nem találja majd rá a megfelelő szavakat, hisz olyan sután beszél angolul? – Mivel már öt éve tanulta a nyelvet Szandra értette Marcot, mégis úgy érezte, számos gondolat létezik, melyet még nem tudna neki szavakra fordítani- Hogy tud majd együtt élni a szülei hiányával? Azzal, hogy évente egyszer látja majd csak őket? Vajon a férfi tönkrement házasságából született lánya elfogadja majd? És mennyi kísértés éri majd a szerelmét az utak során, melyeken úgy vesz majd rész, hogy akár már hetek óta nélkülözi a testiséget, melyet Szandra otthon megadhatna neki? Mennyi nő próbálja majd tőle elcsábítani ezt a vonzó férfit? Szandra úgy érezte, ha most azonnal nem fékezi meg az agyában őrülten kavargó gondolatokat, menten megőrül. És az elmúlt négy hónapban legalább ezerszer volt így ezzel. Úgy érezte, már-már betegesen sokat gondolkodott azon, mit tegyen. Mert ha egy kis időre el is határozta magát, a félelmek, kétségek, negatív érzések hamarosan újra rátörtek. S kínozták tovább. Szandra és Marc szerelme olyan gyorsan alakult, s teljesedett ki egyre jobban és jobban a férfi itt tartózkodása alatt, hogy a nő szinte már úgy érezte, a lelke képtelen lépést tartani az eseményekkel. Sokáig magányos szíve csak kapkodta a fejét? Marc ahogy meglátta Szandrát beleszeretett. Igazából eleinte, míg nem tisztázta magában, hogy ez a nő élete végéig kell neki, nem gondolkozott. Csak vágyott rá, és mindent megtett, hogy vele lehessen. Szandra pedig a viszonzott szerelemtől hajtva képtelen volt ellenállni. Hiába küldött az esze millió „mit csinálsz?”, „hová vezet ez?”, mi értelme ennek?” kolompoló vészjelzést. Amint enyhülni kezdett az ismeretlent, a váratlant, a hirtelen becsapódót kísérő pánik Szandra hallani kezdte benső hangját is. Mely a sok-sok akadály, félelmet keltő körülmény, és negatív érzés mögül csupán ennyit suttogott: Kövesd a szíved, ne az eszed! – ?nagyon, nagyon veszélyes vízben úszunk. Sehol a part. De tudod mit, a fejemben mégis látom. Ott van a távolban. És gyönyörű szép.- Szandra végighúzta ujját a borospohár keskeny szélén, és közelebb hajolt a férfihoz. Találkozásuk után két héttel egy kis bárban borozgattak. S Szandra az italtól kissé költőies hangulatba kerülve mondta ki szerelmének gondolatait. Aztán másnap, mikor találkoztak, a férfi elővett valamit a zsebéből. Egy icipici réz csónak volt. Egy kulcstartó. – Nagyon masszív kétszemélyes kis csónak ez ám. Elér bármilyen messze lévő partot. – súgta Szandra fülébe, miközben odaadta neki az ajándékot? Szandra szülei, és barátai a fejüket csóválták, mikor a nő egy hónapja bejelentette nekik, hogy elmegy Marccal Amerikába, s vele fog élni. „Mi lesz, ha csalódást okoz kicsikém? De hát alig ismered? Biztos, hogy ezt akarod?”. Az elmúlt harminc napban megszámlálhatatlanul sokat hallotta mindezeket tőlük, hol direkt, hol diszkrét módon. De tulajdonképpen a forma mindegy is volt. A lényeget Szandra úgyis tudta: nem érti meg egyikük sem, nem látják a lelkét, senki sem hisz bennük. Egyetlen egy valakit kivéve. Őt magát. Csakhogy ez épp elég volt mindenhez. Mert hiába volt a sok fejcsóválás, Szandra hallotta magában a szűnni nem akaró hangot, mely azt üzente neki, ez a sorsa útja; ez az, amit követnie kell, még akkor is, ha nehéz; hogy amit tesz sorsszerű, beteljesítő, üdvös. És bár minden ellene szól, az őrültség mélyén ott rejlik a beteljesülés boldogsága. Hit, bátorság, kitartás. Ezek kellenek az ügy véghezviteléhez. A nő tudta ezt. S erő. De Istenem, Szandra annyira gyengének érezte magát, s olyan, de olyan nagynak a feladatot. Mégis a hit, a fel-felsejlő távlatot mutató jövőképek, az egyre erősödő bizonyosság nem hagyta elveszni, hanem halkan terelgetve bíztatta őt. A 26 éves Szandra pedig, aki végül nem érezte már magát sem őrültnek, sem felelőtlennek, sem ostobának, döntött. Egyszerűen tudta és érezte, mennie kell ezen az úton. Minden és mindenki ellen, követve legbensőbb, igaz, isteni részének szavát. Marc farmerban, ingben érkezett. Friss illata volt. Szandra beleveszett, amint a férfi felszaladva hozzá a lépcsősoron megcsókolta. – Minden oké? Mehetünk? – kérdezte gyengéden. Jól tudta, mit vállal érte a nő, aki előtte állt. – Igen- felelte Szandra, s a férfi rámosolygott. – Szeretlek. Minden rendben lesz – mondta Marc. Szandra pedig nézte őt, hallotta őt, érezte őt. És tudta, amit hall, igaz. Hiába minden akadály. Kapocs van közöttük. Sorsközösség. A zajos peronon haladtak. Marc meleg keze Szandráéba fonódott. A csomagjaik a férfi egyik barátja jóvoltából már Bécsben voltak. Marcnak akadt ott még egy-két dolga. S úgy tervezték, két nap múlva repülnek el onnan Amerikába. Szandra egy órája otthon mindenkitől elköszönt, nem akarta, hogy itt vegyenek -egyelőre egy fél évre szóló- könnyek terhelte búcsút. S miközben a férfi mellett lépkedve zsebébe tévedt jobb keze, megszorította a benne lévő kis rézcsónakot, a pályaudvar üvegfedele felé érő nap aranysárgára színezte a kopott peront. Adela