Mégis vannak kísértetek?

Julio kora délelőtt taxival ment a kikötőbe. A Santa Elisabeth nevű görög zászló alatt közlekedő utasszállító hajó pontosan délben indult a rakpartról. Julio időben érkezett, az irodában érvényesíttette jegyét, megkapta kabinja kulcsát és elindult. Meglehetősen hosszú, csaknem néptelen folyosón kellett végigmennie ahhoz, hogy a hajóra vezető lépcsőhöz jusson. Már félúton járhatott, amikor az egyik nyitott oldalajtó küszöbén fehér ruhás, kislányt pillantott meg. A gyerek mosolygott, szemében mégis szorongás ült. Hivogatóan intett Julionak. Az ajka is mozdult. Talán szólt is. De a fiú nem hallotta a szavakat. Azt hitte, a gyerek külföldi, azért nem szól. És bajban lehet, ha olyan kétségbeesetten integet: gyere? gyere?! A fiú úgy vélte, ha tud, segít a gyereknek, hiszen bőven van még ideje a hajó indulásáig. A kislány másik raktárfolyosóra tért, előtte ment, sebesen szedte fehér harisnyás lábát. A fiatalembernek ekkor fel sem tűnt, hogy a gyerek cipője nem kopog. Erre csak később gondolt vissza. Az ismeretlen kislány egy szobához vezette, és intett: oda menjen be. Talán ott van az a személy, aki segítségre szorul? Julio benyitott. A szoba csaknem teljesen üres volt, afféle raktárhelyiség lehetett, néhány polccal, szekrénnyel. Az ajtó bezárult a háta mögött. És hiába próbálta kinyitni, a zár nem engedett. Julio úgy érezte: csapdába került. De miért csalta ide ez a kislány, aki közben úgy eltűnt, mintha a föld nyelte volna el? Többé nem látta. Hosszú ideig hiába verte az ajtót, hiába kiabált. Senki nem sietett a segítségére. A raktárosok a hajó utasainak segédkeztek a beszállásnál, hordták a poggyászt. Julio néha úgy érezte: a hangja nem hallatszik ki a helységből, mintha vattába burkolták volna a szobát. Nem tudta, mennyi idő telt el. Végre a szellőzőnyílásba kiabálva vert újabb riadót, akkor az indulási csarnok személyzete meghallotta, kiszabadította. Délután negyed kettő volt: a Santa Elisabeth már régen elment. Julio dühöngött, hogy lekéste a hajót. Telefonon felhívta a szüleit. Édesanyja hangja elcsuklott, amikor Julio leírta a kislány külsejét. „Majd elmégy a következő hajóval” mondta vígasztalóan. Csakhogy a következő hajó csak egy hét múlva indult Európába. Átíratta a jegyét és hazament. Pár nap múlva kétszeres megrázkódtatás érte: híre jött, hogy a Santa Elisabeth első éjjel a nyílt tengeren egy másik hajóval ütközött és tizennyolc perc alatt elsüllyedt. Csaknem az összes utas a hullámsírba veszett. A másik hírt az a levél tartalmazta, amit Julio édesanyja írt. Ebből egy családi titokra derült fény: mielőtt ő megszületett, anyjának volt egy házasságon kívül született lánya, Victoria, aki hét és fél évesen, súlyos betegségben meghalt. A mellékelt fényképen Julio elszörnyedve, de egyben hálásan ismerte fel élete megmentőjét, a legszebb fehér ruhájában eltemetett kis Victoriát?