Múlt századi tündérmesék

Filmsztárból hercegné

Grace Kelly már Oscar-díjas hollywoodi színésznő volt, amikor 1955. májusában, a cannes-i filmfesztiválon megismerte a harmincegy éves monacói uralkodót, III. Rainier herceget. A találkozásból kölcsönös szerelem lett, és a herceg már karácsonykor megkérte a huszonhat éves színésznő kezét. 1956. április 19-én reggel, amikor Grace belépett a palota szalonjába, kísérői elámultak hihetetlen szépsége láttán. Különleges ruhája kiemelte áttetsző bőrét, klasszikus vonásait és lányos alakját. A ruha huszonhárom méter selyemtaftból, még egy réteg ugyanannyi selyemből, valamint huszonhét méter brüsszeli csipkéből készült. Csipkével szegélyezett, hosszú selyemtüll fátyla a gyöngyökkel kivarrt Júlia-sapkáról hullott alá. Miután a palotában lefényképezték, Grace a koszorúslányokkal a galériára vonult. Ott egy pillanatra megállt a mellvédnél, és lenézett Monaco keskeny, régi utcáira, új otthonára. Azután a násznép elindult a palotából a St. Nicholas katedrális felé. A templomot és az oltárt töméntelen mennyiségű hortenzia és akácvirág borította. Először a koszorúslánykák jöttek, utánuk az apródok, majd a hírességek, Európa koronás fői. A szertartást a hétszáz vendég számára készített pazar löncs követte a palota udvarában.

Tiarában, mezítláb

1981. július 28-án Diana Spencer jól láthatta  az anyakirályné rezidenciájának ablakából a lelkes tömeget, amely már előre felsorakozott a másnap reggeli felvonulás helyszínén. Mindent virágok, rózsaszín és fehér petúniák borítottak. Másnap kora reggel Diana fogadta a fodrászt és feleségét, akik elkészítették frizuráját. A haja a tiarához kissé hosszúnak bizonyult, ráadásul nem engedte, hogy lakkot fújjanak rá, sőt a fodrász legnagyobb rémületére Diana a még nedves hajából kihúzogatta a csavarókat is. Ezután Dianát természetes színekkel kisminkelték, az Emanuel divatház varrónője felöltöztette. A káprázatos selyemtaft ruhának csipkével szegett, puffos ujja, fodros nyakkivágása volt, apró gyöngyökkel és flitterekkel kivarrva. Nyolc méter hosszú uszály tartozott hozzá, amelyhez ugyanolyan hosszú, törtfehér tüllfátylat erősítettek. Szerencsehozónak pici brillekkel kirakott lópatkót, „egy kicsi kéknek” pedig apró szalagot varrtak a ruha derékvonalába. Dianára már várt az üveghintó – ugyanaz, amely sok évvel ezelőtt Erzsébet királynőt (akkor még hercegnőt) vitte esküvőjére, és a zsúfolt utcákon a Szent Pál katedrálishoz hajtattak. Több mint kétezer vendég figyelte az esküt, amit a canterbury érsek előtt tettek. A Buckingham-palotába visszatérő walesi herceg és hercegné rövid csókot váltott az erkélyen, és integetett az eksztázisban lévő tömegnek. Paul Burrel hajdani komornyik így emlékezett ezekre az órákra: „A királyi csók után Diana fittyet hányva a protokollnak, karjára kapta fátylát, kibújt szatén topánjából, és mezítláb végigszaladt a folyosón.”