Buddhista rituális tánc

A tánc fontos szerepet játszott az ősidőktől kezdve a tibeti rituálékban is. A buddhizmus megjelenése előtti időkben, amikor egy tibeti királyt trónra emeltek, rituális táncot kellett bemutatnia, melynek az volt a célja, hogy ábrázolja azt a természetfeletti erőt, mely az uralkodó személyében jelenik meg, és az általa fenntartott kozmikus és társadalmi rendet, és annak megfelelő működését ábrázolja. A természetfeletti erő bemutatására tehát nem volt alkalmas a verbális kommunikáció, azt csak egy afölött álló, a transzcendens világhoz és a lélekhez kapcsolódó forma tudta kifejezni: a tánc. A táncot a király az udvar bön papjával együtt adta elő. Ezekről a bön táncokról kevés forrás maradt fönt, de valószínű, hogy a téli és nyári napforduló idején rendezték meg, és ősi termékenységi és igéző rituálékhoz kapcsolták őket. Az egyik ilyen újévi tánc a Tagmar csham, vagyis a Vörös Tigris tánca volt, melyet azért mutattak be, hogy kiengeszteljék a különböző démonokat és szellemeket, és elnyerjék jóindulatukat a következő évre is.

A csham

A buddhista cshamok manapság mindig bizonyos ünnepekhez, hosszabb rituálékhoz kapcsolódnak. A tánc általában néhány órával napkelte után kezdődik a kolostor udvarán, és egy-két napon át tart. A legtöbb cshamnak kötött sorrendje van, mely alig változik az évszázadok során. Két fő fajtájuk a rituális pantomim, és egy félig rögtönzött színjáték. Előbbi egy ismert mondát, legendát jelenít meg a buddhizmus valamelyik ellenségének vagy egy démonnak megsemmisítéséről. A másikban pedig Milarepa életének egyik jelenetét, játsszák el. A koreográfiát a táncot megelőző napokban a szövegek alapján hosszasan tanulmányozzák, hogy a legpontosabban mutathassák be a hagyományokat. A lámák azokon az istenségeken meditálnak, akiket majd megjelenítenek, testileg- lelkileg és szellemileg is felkészülnek, megtisztulnak.

Szereplők

A csham táncnak fontos szereplői azok is, akik közvetlenül nem vesznek részt a rituális táncban. Ilyen személy a vadzsra mester is, aki a táncot felügyeli, mantráival, imáival megteremti az erőteret, amelyben a rituálé zavartalanul folyhat. Mivel a tánc a szabad ég alatt zajlik, ezért meghívják a helyi időjárás varázslót, aki előzetes rituáléjával megfelelő időjárást biztosít a csham idejére. A táncmester felelős a tánc technikai és koreográfiai részéért, ő a tánchagyományok beavatott ismerője. Legtöbbször a kolostor minden táncát ő irányítja, de vannak olyan táncmesterek is, akik egy bizonyos táncra specializálódnak. A zenei aláfestést a szerzetesek szolgáltatják, hosszútrombitán, az oboára hasonlító gyalingon, kagylókürtön, különböző dobokon és cintányérokon. A zenekar tagjai a tánc kezdetén a templom főkapuján kilépve, hangszereiken játszva megkerülik néhányszor a táncteret, majd elfoglalják helyeiket. Hangszereiket, a kottáskönyvet és teáscsészéiket az előttük lévő alacsony asztalkákra helyezik. A zenekar vezetője a rölpön, aki a tánc harmadik legfontosabb irányítója.

Táncosok

A cshamban résztvevő táncosok csak férfiak lehetnek, többségük felszentelt szerzetes, vagy szerzetesjelölt, de előfordul, hogy a harcosokat, vagy tréfacsinálókat laikusok alakítják. A szereposztás mindig attól függ, hogy a szerzetes mennyi idős, mennyire tanult, ismeri-e a csham misztikus hátterét. Ennek megfelelően a tánc főistenségeit és a feketekalapos táncosok vezetőjét magas rangú lámák alakítják. A feketekalaposok tantrikus mesterek, vezetőjüket olyan egyházi méltóságok alakították egykoron, mint pl. Reting rinpocse, a XIV. Dalai Láma egykori régense. Az átlagosan képzett szerzetesek az istenségek kíséretét, és a feketekalaposok csapatát, míg a szerzetesjelöltek az alacsonyabb rangú csontváztáncosokat alakíthatják. A főszereplők általában azok az istenségek és istennők, akik a tanvédők csoportjához tartoznak, buddhákat, bodhiszattvákat ritkán ábrázolnak a táncban. A magasabb rangú istenségek csoportjából, akik kívül állnak az evilági szférán, öt istenség számít a cshamok állandó szereplőinek: Palden Lhamo, Mahákála, Vaisravana, Jama, és a Csamszing, a hadak ura. Az alacsonyabb rangú istenségek között, akiket még gátolnak az evilági dolgaik, a leggyakrabban a különböző hegyistenek jelennek meg, mint Jabdü és Nyencshen Thangla. Szerepelnek még olyan hősök is, akik valamilyen szerepet játszottak Tibetben a buddhizmus bevezetése során.

Kellékek

A csham táncosok ruhája brokátból vagy selyemből készül, és a szokásos szerzetesi ruha felett viselik. Többnyire egy hosszú, széles ujjú köpönyegből és egy poncsószerű felsőrészből áll. A ruhát csontból, fémlemezből vagy fából készült melldísszel egészítik ki, amelynek közepén az istenség hívószótagja található A ruházat legfontosabb kelléke a maszk. Fából, papírmaséból készül, a leggyakrabban azonban agyagból. A maszkok többnyire egy fejet ábrázolnak, a magas rangú istenségek esetében három szemmel. A haragvó istenségek emberi koponyadiadémot viselnek homlokukon, hajuk fekete. Ezek a maszkok jóval nagyobbak, mint az emberi arc, ezért a táncos a maszk orrlyukán, vagy a száján keresztül lát ki. A tánc előtt felszentelik a maszkokat úgy, hogy egy marék rizst szórnak rá, és elmondanak néhány mágikus formulát. A régóta használatban lévő maszkok egyben szent, különleges mágikus erővel rendelkező tárgyak is. A táncos, aki a rituálé alatt viseli, transzállapotba kerül, megszállja az adott istenség. A szent maszkokat, használaton kívül valamelyik szentély oszlopára erősítik, mivel ilyenkor is kijár nekik az istenszobroknak járó tisztelet. A fegyverek és egyéb tárgyak, a megjelenített istenségek attribútumainak pontos másai. Így pl. Jamát, a halál urát megjelenítő táncos egy múmiát formázó botot tart kezében, míg a hadak istene emberi szív mását. A tanvédők és kíséretük kardot, bárdot fog egyik kezében, a másikban pedig koponyacsészét, mely az áldozat vérének tartályát szimbolizálja. A linga a legtöbb csham nélkülözhetetlen kelléke, sokszor tésztából készült ember alakú bábu, amelybe megidézik a buddhizmussal ellenséges erőket, hatalmakat, és a tánc során megsemmisítik.

A rítus

A táncosok a templomból lépnek ki a szabadba, ahol buddhista szokás szerint az óra járásának megfelelően két körben táncolnak körbe-körbe. E körszínpad közepén két pózna áll, amelyekhez zászlókat, és öt-öt színes szalagot erősítenek. E zászlók jelenítik meg a legmagasabb rangú istenségeket, akik a cshamban megjelennek. Színük is ennek megfelelő, a legtöbb tanvédő istenség esetében a zászló fekete, vagy sötétkék. A zászlókra mágikus szótagokat nyomtatnak, melyek az istenségek, védelmezők hívó mantrái. A zászlórudak négyszögletes kő, vagy agyagszínpadon állnak, itt helyezik el a különböző edényeket felajánlásaikkal, az áldozati süteményt, és különböző rituális tárgyakat. Ezeken az előadásokon a gonosz és a jó erők is megjelennek, hogy bemutassák a két erő harcát, hogy újra és újra a jó győzedelmeskedjen a gonosz, ártó erők felett. A lámatáncok látványa a tudat legmélyebb szintjeire hat, és megmutatják az ott rejlő erőt és lehetőséget, az elménkben viaskodó hatalmi harcokat.