Sorsoldó / Sorsrontó visszafogadás

Elment. De miközben E. a depresszióval küzdött, J. „nem élt”. Rájött, nem tud. E. nélkül nem. Ezért visszatért. E . elé térdelt, és reménykedve várt. A barátnőm pedig megbocsátott. Azóta eltelt négy év. Összeházasodtak? Két éve egy zenélő, színes plüssteknőst vittem ajándékba újszülött kislányuknak? Sorsoldó visszafogadás volt ez. Valós meggyőződés vezette. Felemelő. Bölcs. Nem pedig  vak hit táplálta, önámító, megalázó megalkuvás. ..Nehéz dolog ez. Amikor valaki elmegy, majd visszatér, jöttével válaszút elé állít. Egy olyan kereszteződéshez vezet, melynek táblái sokszor igen nehezen olvashatók. Pedig az útjelző nyilak feliratai egyértelműek: boldogság, boldogtalanság. De mi csak állunk ott a kétségek, hömpölygő érzelmek, és felkavart, tanácstalan elme homályos ködében, s vajmi keveset látunk az útmutató feliratokból. Amikor annó Sz-el szakítottunk-kibékültünk, majd mindezt félévente megismételtük, ma már tudom, minden közös újrakezdésnél rossz döntést hoztam. Hibáztam, mert anélkül döntöttem, hogy képes lettem volna magamról lefejteni a gyávaságot,  félelmeimet, a ragaszkodás láncait. E sorsrontó visszafogadás önfeladó, önbecsülésvesztő, gyáva és ostoba volt. E. mindig tudta – nem csak felszínesen érezte, önáltatóan vágyta, reménykedte- hogy ők ketten összetartoznak. Így volt ez, az első pillanattól fogva. S ez a legbensőből jövő tudat segítette egy bátor, megfontolt, felemelő döntéshez. Én azonban -bár elnyomtam magamban- mindig is éreztem, Sz. nem életem társa. Az én tudatom azt üzente, más van számomra. (Mégse hallgattam rá?) Visszatérni felégetett úton nem lehet. Mégis van, aki meg tudja tenni. Jön, lát, és győz. Pedig veszítenie kellene? A sors olykor próbára tesz minket. Vannak bölcsek, akik azt mondják, akik igazán, az Isten előtt is összetartoznak, azoknak meg kell küzdeniük egymásért. Mert csak ebből a katarzisból emelkedhet ki a közös életút. De ez a nemes, szép és dicső egymásra találás, nem is ismeri, a hamis szavakkal visszatérő, álruhában sunnyogó, negédeses sompolygó Hízelgővel való újbóli összekapcsolódást. Azt hiszem, minden visszafogadásnál számot kell vetnünk azzal, ki áll velünk szemben. Olyan önmagunkból való felülemelkedésre van ilyenkor szükség, ami nekem eddig igen csak kevésszer sikerült. A kérdést, valóban Ő -e  az, valóban azt érzem-e, vele akarom leélni az egész életemet egy olyan önmagunknak kell feltennünk, akiről már lehámoztunk minden félelmet, önzést, és sóvárgást. Csak e lemeztelenített önvaló súghatja meg nekünk, merre keressük tovább a boldogságot. A vele való úton, vagy nélküle. Hogyan bánt velünk a másik? Megalázott-e, vagy gerincesen kért nélkülünk való kitérőt? Több vagy kevesebb vagyok- e mellette? Felemel-e a vele való kapcsolat, vagy lefelé fog húzni? Jövőt adó, vagy jövőt rontó lesz- e vele az életem? Az újra kezdett kapcsolatban megbecsült, büszke, tartással teljes lehetek-e, vagy csupán játékszerré teszem vele magam? Nem leszek-e mellette egy érzések nélküli, tartás nélkül mozgó, ostoba rongybáb? Minderre sebesen lélegző, kapkodó, hajszoló egónk sosem fog helyes választ adni. Csak legmélyebb, bölcs önvalónk, aki hallja a Szent Szellemek, legnagyobb Jóakarónk suttogó szavát. Ha pedig rosszul döntöttünk, s mindezt megérezzük, nagyon kell vigyáznunk arra: minél beljebb megyünk az erdőben, annál nehezebb lesz kikeveredni belőle. Minél tovább vagyunk a sötétben, annál tovább fog tartani újra a fényre jutni. A szeretet mindent megbocsát. A bölcs pedig elbocsátja azt, aki nem hozzávaló. Nagyon nehezen, fájdalmas pillanatok árán egészült ki bennem ilyesformán, e fenti csodás bibliai gondolat. Megbocsátó elbocsátás. Ennek kell lennie, ha az utóbbi utat választjuk. Tovább indulni Önmagunk miatt!! tiszta, gyűlölettől mentes, egészséges lélekkel érdemes. Úgy hiszem akármekkora is legyen lelkünkben a szeretet/szerelem, ha mindig bensőnk legmélyebb, isteni szavára/súgására hallgatunk, jó döntést fogunk hozni. Helyes választásokból született, boldog napokat kíván Nektek: Adela