Vettetek meg valamit csak úgy?

S bár nem szeretném tovább bosszantani az előbb említett, „mindig jól átgondolom valamennyi kiadásomat” tábort, meg kell súgjam nektek, úgy tudok örülni az így beszerzett szép színű, ‘tök jó mintájú’ vagy éppen ‘olyan klassz a fogása’ dolgoknak, mint egy kisgyerek. Egy- egy ilyen tárgyat, mielőtt eltenném a valós helyére, pl. fürdőszoba, konyha stb. képes vagyok napokig elől hagyni valahol, mondjuk az ágyam melletti polcon, ahol egy nap akár többször is rátévedhet a szemem. Legutóbbi, majdnem ilyen szerzeményemet egy bevásárlóközpontban pillantottam meg. Halványrózsaszín lágyan gömbölyödő flakon rajta fehér virágokkal. Nahát! Mi ez? Óh.. szőrtelenítő spray. Beleszerettem. Fogdostam, nézegettem, szagolgattam. Rövid kapcsolatunknak azonban mégis gyors szakítás lett a vége. Nem vittem haza. Mert hát a borotva, az Oké. Kis kések, amik levágják, amit le kell. De hogy habot fújok a lábamra, és lejön, ami nem kívánatos? – A spray tényleg leszedi a szőrt? – Mi van? – épp rossz pillanatban kaptam el a barátnőmet, aki bevásárlásból hazafelé szatyrokkal, és most már- hála nekem- mobillal teli kézzel „bárcsak egyszer otthon lehetnék már végre” munka utáni túráját tartotta. – Mit? Jah, igen. Csak nem olyan tartós. – Hogy? – Nem tartós. – próbálta túlkiabálni a forgalom zaját. – Szóval tuti a cucc. Hát ez izgalmas. Legalább annyira, mint időnként reggelente a fürdőben még félálomban kontaktlencse nélkül keresgélni a köldök piercingem elgurult rögzítő golyócskáját. Hát igen. Ez már tényleg a 21. század. Persze mondhatjátok, hogy elmaradott vagyok, de engem eddig, azaz hogy a rózsaszín, fehérvirágos flakonig tényleg semmi sem ösztökélt arra, hogy ilyesmivel próbálkozzak. Bár a hideggyantát egyszer kipróbáltam? A hozzá fűződő szárnypróbálgatás emlékét még ma is őrzöm. Nem csak én, hanem az expasim is. 🙂 Nem is tűnt ugyanis rossz ötletnek az ő hóna alján kipróbálni. A dolog több fázisban zajlott: Bekenni Sz. hóna alját. Gyantacsíkot lehúzni Megpróbálni letörölni a 90%-ban kihúzatlan szőrre tapadt gyantát Az előbbi lépés ismétlése tűrve Sz. egyre haragosabb pillantását Újra megpróbálni eltávolítani a gyantát az egyre kétségbeesettebb és elcsigázottabb Sz. karja alól a fürdőszobában fellelhető összes lehetséges krémmel és tisztítószerrel Várni, amíg Sz. kijön a zuhany alól Sz-t hosszasan vigasztalni, hogy egy hét alatt csak lekopik a rajta maradt gyanta, és egyébként is tavasz van, ha felvesz egy laza felsőt, hozzá se fog tapadni a ruha. Nekem még ma is, neki ma sem vicces az egész. J Egyébként szőrtelenítési tapasztalatai már az albérletben a lakótársamnak, Csé-nek is vannak. Tegnap a barátnője leepillálta a hónaljszőrét. – Úgy látszik ez a sorshelyzet a környezetemben élő pasikat előbb-utóbb megtalálja… 🙂 Csé a galéria deszkáját markolta, folyt a könnye, s közben azt hajtogatta a nőjének, hogy „de fújjad közbe kicsim, fújjad”. Na igen. A hétköznapok hősei. S persze azért egy 23 éves kapcsolattól megválni mindig nehéz 😀 Bár levonhatjuk belőle azt az áldásos, szűziesen tiszta, 12-13 gyermekévet, melyben e későbbi probléma még csak kezeit dörzsölgetve les ránk. Azért be kell valljam, az epillálás még nekem is harci feladat. Bár megjegyzem, egy ma már ősréginek számító, minden extrát nélkülöző szerkentyűvel végzem. Közben újra és újra magamévá teszem az edzett dzsungelharcosok kínzástűrő taktikáját, miszerint:.. egy idő után már annyira fáj, hogy már nem is fáj. Szóval, ahogy a volt töri tanárom mondogatta egykor: megszoksz vagy megszöksz. Hát én letettem a voksom az első verzió mellett. Csé egyébként jó fej pasi. Remekül elvagyunk. Kivéve, amikor napokig nem mosogat el, s már szinte ingyenes kalandtúra egy tiszta kanalat találni a konyhában. Van egy kis Budhám. Csé szerint minden nap meg kell simogatni a pocakját, akkor hoz szerencsét. Amióta mondta, minden nap így teszek. Hátha egyszer lesz annyi pénzem, hogy elmenjek egy teljes körű, végleges, lézeres szőrtelenítésre… Vidám napot kívánok nektek: Adela