Gaál Viktor varázstükröt tart nekünk

- Valószínűleg unod már a kérdést, engem mégis érdekel: hogyan lett belőled író? - Nem lettem író, hanem az maradtam. Ötéves koromban rájöttem, hogy jól tudok történeteket kitalálni és mesélni. 15 évesen írtam egy 1500 oldalas eposzt. Arról szólt, hogy létezik egy technikailag fejlett, jövőbeli civilizáció, és létezik egy Gyűrűk Ura-típusú civilizáció, egy másik idősíkban. Aztán a kettő összeütközik, és egymásnak esnek a gépek és a sárkányok. - 1500 oldal tizenévesen? Leckét nem kellett írnod?? - Kellett volna? Én nagyon zárkózott, magának való gyerek voltam. Ha megkérdeznéd a gimnáziumi barátaimat, azt mondanák: elszállt fazon volt, akiről azt hitték, majd esztétika szakra megy. De nem így történt. Az 1500 oldalas eposzt 17 éves koromra megírtam, és úgy képzeltem, hogy beküldöm egy kiadóba, a kiadó pedig hasra esik és megjelenteti. Aztán idejön Steven Spielberg, ő is hasra esik, majd megfilmesíti. - A hírek szerint ezek az álmok meg is valósulhatnak? - Igen, csak éppen tíz évvel később. - Azért talán még nem késtél le semmiről? 28 éves vagy. - Éppen ez az egyik szorongási faktorom, hogy elpazarlom az időmet. Sokszor töprengek: vajon megéri nekem írónak lenni? Az volt az ideám, hogy művész leszek, és megjobbítom a társadalmat. De közben ráébredtem, hogy egyrészt valamiből meg is kell élni, másrészt meg, a társadalom nem akarja, hogy megjobbítsák. Áldom az eszemet, hogy elvégeztem a pszichológia szakot. Ugyanakkor én nem bírok létezni anélkül, hogy írjak. Jön egy könyvötlet, megragad, és nem ereszt. Most például az foglalkoztat, hogy milyen szörnyű a mai felnövekvő generáció helyzete: se igazi szülők, se igazi tanárok nincsenek. Persze minden korban azt mondják az idősebbek, hogy ejnye, milyenek ezek a mai fiatalok. De ma már valóban kritikus méreteket ölt az értékválság, a bűnözés és az erőszak. Jelenleg erről írok. - Úgy látod, hogy növekszik az agresszió a mai gyerekekben? - A probléma elsősorban az, hogy nem neveli őket senki. Nincsenek értékek, hagyományok, morál. Nem maradt semmilyen kontroll. Úgy nevelkednek, hogy egymást gyilkolják a számítógépes játékokban. Amerikában már szinte félévente történik egy iskolai lövöldözés. Hová vezet mindez? Iszonyatosan foglalkoztat ez a téma. Olyan, mint a keresztrejtvény-fejtés: amíg nem vagyok kész, nem ereszt, nem tudom kiverni a fejemből. Aztán amikor elkészül, tökéletes harmónia árad szét bennem. - Legutóbb megjelent regényedhez, a Varázserdőhöz Szepes Mária írt ajánlást. Nem sokan mondhatják el magukról, hogy művüket a spirituális irodalom nagyasszonya méltatta. Így beszélt rólad: „Találkozásunk okkal történt, előre elterveztetett, így és most kellett bekövetkeznie.” - Ó, ő egy tündéri öregasszony volt. Az első találkozásunk egy életre velem marad. 98 éves volt, szinte már porcelán törékenységű testben, mégis annyi energia áradt belőle, hogy amikor kijöttem, elsírtam magam. Felolvastam neki a regényből, ő pedig később tollba mondta az ajánlást. Mások közel 100 évesen – ha egyáltalán megérik – már a nevükre sem emlékeznek. Ő azonban szellemileg teljesen friss volt, tele tenni akarással. Pedig régóta betegeskedett, de mintha még valami dolga lett volna itt? Különös, talán szimbolikus egybeesés, hogy a könyv szeptember elején jelent meg, és ő is éppen ekkor távozott az élők sorából. Sajnos a kötetet már nem tudtam elvinni neki. A halála után napokig csak ő járt a fejemben, hogy mit adott nekem, és vajon mit kell továbbvinnem. - A Varázserdőről Szepes Mária így beszélt: „varázstükör, melynek segítségével lelkünk legrejtettebb zugaiba kaphatunk betekintést”.  Te hogyan határoznád meg a könyv műfaját? - Leginkább azt mondanám, hogy mágikus-realista tündérmese. Az olvasók java részének nagyon tetszik, de van egy réteg, aki nem fogadja el, szerintük ez nem is igazi regény. Azt hiszem, ők félreértették a szándékomat. Akik képesek a felszín mögé látni, képesek az egészet egy allegóriának, szimbólum-rendszernek felfogni, azok képzeletét megragadja. A túlságosan realista felfogású olvasók nem tudnak vele mit kezdeni. Ők valószínűleg egy kalandregényt, vagy egy Gyűrűk Ura-szerű fantasy-t várnak, aztán pedig nem értik, hogy miről is szól ez az egész varázserdősdi.- A Varázserdő már a harmadik megjelent regényed. De most az előző, az Arche is újra aktuálissá vált? - Az Arche a Varázserdővel ellentétben egy nagyon feszes cselekményű, misztikus thriller-regény. Ezért is keresett meg egy kanadai producer, hogy készítsünk belőle filmet. - Hogy került egy kanadai producer kezébe ez a magyar könyv? - Úgy, hogy az illető magyar származású, és amikor már a harmadik ember ajánlotta a figyelmébe a regényt, akkor vette a fáradságot, és elolvasta. - Ezek szerint az Arche ennyire ismert regény? - Egy bizonyos réteget nagyon megfogott. A főszereplő lány egy boszorkány, aki feketében jár, kicsit „darkos”. Az ő lelkivilágát boncolgatja a regény. Akik erre fogékonyak, azokat megragadta a könyv. De nemcsak fiatalok olvassák, egy református lelkész ismerősöm és a mélyen vallásos édesanyja is elolvasta, és tetszett nekik. - A regényből készülő mozifilm milyen stádiumban van? - Már kész az angol forgatókönyv, és most gyűjtik össze a forgatáshoz szükséges pénzt. Folynak a tárgyalások a színészekkel is. Ez az egész egy nagyon hosszú folyamat, 2-3-4 év, mire a film a mozikba kerülhet. - Van már olyan szereplő, akivel megállapodtatok? - Nem, egyelőre a tárgyalások zajlanak, de olyan nevekről van szó, mint Kevin Spacey és Johnny Depp. A főszereplő – Angithia – különösen problémás lesz a casting szempontjából. Nagyon összetett karakterről van szó, nem adhatjuk oda akármelyik Hollywood-i cicababának. Kicsit lassítja a megvalósulást, hogy a producer egyszerre 11 filmen dolgozik. Engem is bevont az egyik folyamatban levő munkájába. - Erről mit tudhatunk? - Egy 1916-ban, az első világháború alatt Budapesten játszódó történelmi filmről van szó. Nagyon erős csapattal írjuk a forgatókönyvet, a film valószínűleg jövőre fog forogni. - Úgy látom, elsősorban regényeket és forgatókönyveket írsz. - Igen, bár nemrég írtam egy drámát is angolul, mert elegem lett az egy kaptafára készülő, semmitmondó, modern angol drámákból. Több rendező is olvasta, kedvezők a visszhangok. Már túl vagyunk egy olvasópróbán, úgyhogy jó esély van rá, hogy bemutassák Londonban. - Jó ideje Londonban élsz, inkább csak látogatóba, ügyeket intézni jössz haza. Milyennek látod a mai magyar viszonyokat? - Elszomorít az anyagiasság. A plazmatévé fontosabb, mint a szellemi értékek és az egészség. A többség hamarabb megy el egy gyorsétterembe, mint hogy ugyanabból a pénzből vegyen egy könyvet. Az emberek átestek a ló túloldalára: régebben nem volt mit fogyasztani, most viszont azt is megveszik, amire se szükségük, se pénzük nincs. Ezért is tartom fontosnak, hogy továbbvigyem Szepes Mária szellemiségét. Utolsó évtizedeiben ez foglalkoztatta leginkább: mennyire háttérbe szorult a spiritualitás, és mennyire eluralkodott az anyagias szemlélet. - Márciusban újabb könyved jelenik meg. Mi lesz a címe és a témája? - A tea színe egy 1773-ban játszódó történelmi regény. A helyszín Kína és az angol gyarmatok. Egyrészt egy történelmi keretbe ágyazott szerelmi történetet mesél el, másrészt személytelen főszereplője is van: a tea, és a teával kapcsolatos megszállott szenvedély. Titokzatos teakereskedőkről, „teavándorokról” szól, akik nemcsak a tea miatt járják az utat, hanem ősi bölcsességek ismerői is. Birtokukban van a legtökéletesebb tea, ami már varázserővel bír? Akinek az Arche tetszett, az ebben a könyvben sem fog csalódni. Gaál Viktor: Varázserdő >>>