– Mivel foglalkozik? – tettem fel a kérdést.
Hétszáz főből álló sorban álltam egy seattle-i szállodában, s arra vártam, hogy eltöltsek egy napot egy szerzővel és spirituális mesterrel.

– Mivel foglalkozik? – tettem fel a kérdést.
Hétszáz főből álló sorban álltam egy seattle-i szállodában, s arra vártam, hogy eltöltsek egy napot egy szerzővel és spirituális mesterrel.
Bizonyára olvastál már csodálatos esetekről, sőt, olykor talán már személyesen is átéltél hasonlót. Olyasfajta történetek ezek, amelyek hallatán libabőrös lesz az ember, ugyanis valakit meggyógyít, sokszor az életét menti meg egy titokzatos erő, hang vagy
Életünk során számtalan útmutatót kapunk látható vagy láthatatlan segítőinktől, ám legtöbbjüknek nem szentelünk figyelmet. Egy kínai közmondás szerint, ha valaki túl sokáig fontolgatja a következő lépését, egész életében fél lábon fog állni.
Okozhatnak némi nehézséget az izzasztó nyári napok. Június 3-án, július 2-án és augusztus 5-én azonban az egész nyarat meghatározó fordulat következhet be az életedben. Ehhez pedig csak némi felfrissülésre van szükség. Három doboz TicTac vonalkódja elvez
A szeretet mindenféle előzetes terv nélkül terjed.
Terjed, hiszen ez a természete: a mozgás. A spirituális tanító, Adyashanti fenti szavai jól tükrözik szellemi ébredéssel kapcsolatos tanításának lényegét, amelyet heti rendszerességgel tartott összejövete
A Merlin Energia évad keretében új beszélgetéssorozat indul, Transzcendens Café címmel. Szerda esti beszélgetéseink során azt a kérdéskört járjuk körbe, milyen befolyással vannak életünkre a tapasztalaton túli, szellemi energiák.
Gondol–e arra, hogy évente világszerte 14 millió ember hal meg alkoholos máj miatt? Nyilván nem és különösen akkor nem, amikor éppen jóízűen legurít egy pohárka bort, vagy konyakot. Ha valóban csak ennyit és nem többet, nem is kell ezen nagyon elm
A csodálatos mediterrán stílusú szálloda három épületben, 222 légkondicionált, erkélyes, extrákkal felszerelt szobával áll egész évben a vendégek rendelkezésére, amelyből 18 luxus lakosztálya minden igényt kielégít: saját szaunával és pezsgőfürdővel, és a
Mindegy, hogy a főnöködre haragszol, a kamasz gyereked viselkedésével van gondod, a szerelmi életed, a pénz vagy netán a környezetszennyezés aggaszt; a négy kérdésen keresztül teljesen más megvilágításban látod majd a dolgot. Tartós megnyugvást tapasztals
Harmadik állomásához érkezett a Klikk – digitális játszótér program a Millenárison, a Jövő Házában. 2008. május 15-én indul a Klikk 3.0, amely az elmúlt évtized hazai K+F+I (Kutatás, Fejlesztés, Innováció) tevékenységének kiemelkedő eredményeit bemu