Csütörtökön egy erős Merkúr-Mars együttállás látható az égen. Az együttállás azért nehéz, mert a két bolygó kiolthatja egymás erejét – ebben az együttállásban a racionalitás és az indulatok, a szenvedély kerül együtthatásba, ami miatt könnyen elszalad velünk a ló, vagy nem tudjuk fékezni az indulatainkat egy helyzetben. Napi horoszkóp következik.
Kos napi horoszkóp (03.21.-04.20.)
Csütörtökön nehéz fényszögek jeleznek kihívást jelentő döntést a napi horoszkóp szerint. Két lehetőség között ugrálsz, úgy érzed, képtelen vagy választani. De az sem megoldás, ha nem viszed dűlőre. Bármennyire is ügyesen zsonglőrködsz az időddel, a figyelmeddel, döntened kell két lehetőség között.
Bika csütörtöki horoszkóp (04.21.-05.20.)
A Hold és Merkúr nehéz fényszöge nehéz helyzetet jelez a munkahelyen. Lehet, hogy most a főnöknek meg kell mondanod, hogy tévedett, ami persze nem egy kellemes feladat. A szavaiddal könnyedén felbosszanthatod őt, és nem feltétlenül reagál jól a mondandódra.

Ikrek napi horoszkóp (05.21.-06.21.)
Ha arra vársz, hogy mások mondják meg, mit kell tenned, valamit nem jól csinálsz. Valójában te vagy, akinek döntenie kell, mit tesz ebben a helyzetben. A Mekúr fényszöge is megerősíti, hogy egyszerűen te tudod jobban, nem mások, hogy mi a helyes.
Rák napi horoszkóp (06.22-07.22.)
Csütörtökön abban vagy sikeres, hogy újszerű megoldással oldd meg a munkahelyi feladatokat. Ma szívesen vállalsz kockázatot, ami meg is térül. És így jobb eredményeket is érhetsz el, mint ha mindent a jól bevált módszerekkel akarnál megoldani.
Oroszlán napi horoszkóp (07.23-08.22.)
Ez egy vidám nap lehet, de azért időnként „sok” lehetsz a környezeted számára, erre figyelj. Szóval légy tekintettel mások hangulatára is. Kaphatsz egy megkeresést, ami nagyon beindítja a fantáziádat. Ne ugorj fejest a lehetőségbe, előbb járj utána a részleteknek is.
Szűz csütörtöki horoszkóp (08.23-09.22.)
Nem lesz könnyű a munkádra összpontosítanod délelőtt. Valami vagy valaki folyton eltereli a figyelmedet. Déltől egyre jobb passzban leszel, és egyre több ötlet pattan ki a fejedből. Ezek kapcsolatosak lehetnek magánéleti és munkahelyi témákkal is.
Mérleg napi horoszkóp (09.23-10.22.)
Sok terved, ötleted van, de valami visszatartott attól, hogy meg is valósítsd őket. Talán visszajelzést, vagy egy jelet vársz valahonnan, esetleg egy kis bátorítást a környezetedtől? Ezeket most megkapod! A Hold és a Vénusz szextil fényszöge jelez egy személyt, aki segíteni fog.
Skorpió napi horoszkóp (10.23-11.22.)
Figyelmetlen, vagy kapkodó lehetsz, és annyi mindennel kell foglalkoznod, hogy a nap végére valószínűleg azt érzed majd, hogy elment az idő, egy percet sem pihentél és nem haladtál igazából semmivel. Ez persze nem igaz: mindennel kicsit előbbre vagy.
Nyilas napi horoszkóp (11.23-12.21.)
A Merkúr és a Mars fényszöge abszolút túlzásokra hajlamosít. Ugyanakkor elképesztő erős most a kisugárzásod, így ha meggyőznél valakit valamiről, vagy eladnál valamit, akkor a mai nap kifejezetten alkalmas erre. Csak meg kell szólalni, bevetni a mosolyodat, és már minden megy is a maga útján!
Bak napi horoszkóp (12.22-01.20.)
Csütörtökön egy helyzetben nagyon jól kijön számodra a lépés, annyira, hogy picit talán meg is lepődsz, de ha mindent alaposan végiggondolsz, rá kell jönnöd, hogy mindez elkerülhetetlen volt és ki is járt neked. Ne kérdőjelezd meg a szerencsés helyzetet!
Vízöntő csütörtöki horoszkóp (01.21-02.18.)
Csütörtökön új dolgokkal ismerkedhetsz meg és érdemes is nyitva tartanod a szemedet, füledet, mert könnyen lehet, hogy mindez a későbbi terveidet is segíti. Jó híreket kapsz, és elsimulnak olyan gondjaid, amik már jó ideje idegesítettek.
Halak napi horoszkóp (02.19-03.20.)
Bár lehet kihívás, sokkal több lesz a pozitívum csütörtökön. Valamiben szerencsét, vagy extra pénzt jeleznek neked a csillagok, közvetlenül a zsebedbe, ami talán egy különleges véletlen, vagy egy nem várt bevétel eredménye lesz. Munkában is előrelépés várható.
Ezek is érdekelhetnek

