Pierce Brosnan: A megtestesült elegancia

Csodálatos ember – mondják a rokonai, barátai. Csodálatos színész – állítják a rajongói. Ötvenöt évesen ugyanolyan vonzó, mint fiatalabb éveiben, és ugyanolyan szerény, mint kamaszkorában. A környezete amolyan csodabogárnak tartotta az írországi kisvárosban, ahol magányos gyerekkorát töltötte, mert szeretett rajzolni, zenélni, a mutatványosokat bámulni, de ha netán valaki csúfolta ezért, ököllel vett elégtételt a sérelemért.

Elválni szégyen

A nagyszülei nevelték, mert apja elhagyta a családját, anyja pedig Londonba menekült, mert a vallásos Írországban akkoriban szégyennek számított a válás. „Nagyon hiányzott a család, és irigyeltem mindenkit, akinek volt apja-anyja.” Amikor az anyja helyzete rendeződött, és ismét férjhez ment, magához vette a fiát, akinek Londonban kedvenc időtöltése a mozizás lett. Annyira megfertőzte a film, hogy ekkor született meg benne az elhatározás: ő is színész lesz. „Miért lettem színész? Egyszerűen híres akartam lenni, és sok pénzt akartam keresni azzal, amit örömmel csinálok” – mesélte később, amikor a pályaválasztásáról faggatták. Tipikus Bika-érvelés: örömmel végzett munkával megteremteni az anyagi biztonságot a gondtalan élethez… Ez persze nem ment egyik napról a másikra, meg kellett dolgoznia érte – és kis szerencse is kellett hozzá. De hát a szerencsét sem lehet tétlenül várni.

Ruha teszi az embert?

Beiratkozott a londoni Drama Centerbe, ahol három évig ismerkedett a színészmesterséggel, utána elszegődött a yorki színházhoz. És ez volt a szerencséje. Itt rendezte ugyanis egyik drámáját a neves amerikai író, Tennessee Williams, aki felfigyelt a jó kiállású, elegánsan öltözött fiatalemberre, és neki adta a főszerepet. „Az volt az első öltönyöm, valamelyik bolhapiacon vettem, de máig az a legkedvesebb.” Az öltönyök iránti vonzódása azóta is megmaradt, a megjelenésére mindig ügyel, választékosan, de nem feltűnően öltözködik, sokak szerint ő a megtestesült elegancia.

Szerelem és gyász

A színházi bemutatkozás jól sikerült, és az amerikai író beajánlotta a színészt filmrendező barátjának, Zeffirellinek, aki szerepet kínált neki egyik filmjében. És ezzel elindította a csúcs felé. De a yorki színház nemcsak szakmai meglepetéseket tartogatott Brosnan számára. Itt találkozott az Angliában akkor már ismert színésznővel, a nála több mint tíz évvel idősebb, kétgyermekes Cassandra Harrisszel, akivel szinte azonnal egymásba szerettek. A szerelemből házasság lett, s a feleség rábeszélésére elköltöztek Amerikába. Los Angelesben telepedtek le, és szorgalmasan jártak meghallgatásokra. Kisebb sorozatszerepek után jött a Remington Steele főszerepe, és Brosnan nevét az óceánon túl is megismerték. A 007-es ügynök szerepére is ekkoriban kerestek megfelelő színészt a producerek, és egyöntetűen őt akarták. Ám a szerződése évekig a sorozathoz kötötte, így nem lehetett őfelsége titkos ügynöke. Akkor még nem, de nyolc év múlva a szerep ismét megtalálta. Parádés alakításával egy csapásra a legnagyobb sztárok közé került. Nagy bánatára a sikerét már nem érhette meg szeretett felesége, mert időközben rákban meghalt.

Fájdalomdíj az élettől

Brosnan egyedül maradt két örökbe fogadott gyerekével és Cassandrától született fiával. Tudta, hogy gondoskodnia kell a gyerekekről, de nem érzett magában erőt, mert eltűnt a biztos hátországa. Ám a munka most is csodát tett. Még négyszer bújt James Bond bőrébe, s az anyagi és szakmai sikertől visszatért az életkedve is. Egy interjú kapcsán megismerkedett Keely Shaye-Smith újságírónővel, akitől két fia született, ráadásként a nevelt lánya unokával ajándékozta meg. Boldog volt, hogy ismét van családja, s a felnőtt gyerekek rábeszélésére megkérte kedvese kezét. A házasság olyan jól sikerült, hogy a színész enyhén hízásnak indult. „A jó házi koszttól” – magyarázta, és újból intenzív edzésbe kezdett, hogy tartsa a formáját.