Az igazi Férfinak Nő kell!

2007 elvileg az én évem volt. Kozmikus boldogság, extra pénzügyi gyarapodás, karmikus szerelem. Na, ezek azok, amik kimaradtak az életemből, és minden másképp alakult. Azt hiszem, én lehetek a szabályt ill. az asztrológiai számításokat erősítő kivétel. Ezek után remélem, tényleg csak 12 évente köszönt majd rám ilyen szerencsés hónapsorozat. Majd egyszer erről is mesélek nektek… Nemrég befejeztem Csernus Imre: A nő c. könyvét. Mi a véleményem? Hát, húzós volt. És nem amiatt, mert tele van káromkodással. A szerző indoka: a megfelelő hatás elérése. Azt, hogy valóban helye van-e a könyvben mindenhol a trágárságnak, vagy néhol indokolatlan, eldöntheti mindenki maga. De a lényegre térve, reklám nélkül mondom, érdemes elolvasni ezt a könyvet. Nem az eladási listák növeléséért, hanem önmagunk miatt. Mitől Nő egy nő, meddig Nő egy nő, és honnantól fogva csak a férfi szolgája, „kapcarongya”? A könyv előszeretettel használja ezt a kifejezést, ami elsőre elég durván hangzik, de a téma elolvasása után már nem érzi annak az ember. Hogyan őrizzük meg nőiségünket mind önmagunk, mind a párunk előtt? Tartalmas-e egy adott nő élete, vagy csak szimpla vegetálás? Miért hagyjuk magunkat olyan sokszor sok mindenben alárendelni, és miért nem merünk váltani, ha érezzük, hogy már nem ez az az ember, aki mellett boldogok lehetünk?  Többek között ezekre a kérdésekre keresi az író a választ. Érzékeny, sebezhető nő vagyok. Tavaly augusztusban (a már említett áldásos előző év) öt év együttlét után szakítottunk a barátommal. Sz. drogos és játékfüggő. Nem törődött velem, értékrendjében ő állt az első helyen, majd a fű, azután a pc- játékok, s ezután jöttem valahol én, ha épp négy férőhelyes volt a lista, és nem csak az első három helyezett volt soron. Az ilyen visszaemlékezésekkor szoktam képzeletben megveregetni a vállam, és némi szolid gúnnyal azt mondani: – Jól van Adela, nagyon büszke vagyok rád, hogy ezt öt évem át tűrted! Hát ez van.Ma már tudom, és ebben sokat segített a könyv is: nincs okom sajnáltatni magam. Én is függő voltam. Egy gyáva, önbizalomhiányos társfüggő, aki félt önmagára támaszkodni. Milyen kár, hogy nem négy évvel ezelőtt adták ki ezt a könyvet! Jobban jártam volna. Most nem kéne azon dolgoznom, hogy újra egy önbecsüléssel, önbizalommal rendelkező, erőben teljes Nő legyek. Majd megírom, hogy haladok! Már mint Nő. Nem egy gyáva lány, aki nem mer felelősséget vállalni az életéért, nem mer váltani, és ahelyett, hogy a „mocsárban” ücsörög, van ereje kimászni belőle. Érdekesek vagyunk mi nők. Sokszor a végletekig képesek vagyunk kitartani. De miért? Teszi fel a kérdést a könyv is. Szeretetből? Nem. Ma már tudom: gyávaságból. Mert aki így viselkedik az nem Nő, hanem egy gyáva Nyúl. A minap zötyögtem villamoson, s mögöttem beszélgetni kezdett egy pár. Nem láttam őket, csak a hangjukat hallottam. Szívesen leírnám az egész párbeszédet, de nem teszem. A fiú rettenetes hangnemben, válogatott káromkodásokkal illetve beszélt a lányhoz. Olyan durva, trágár, és tiszteletlen volt, hogy csak kerekedett a szemem, és legszívesebben a Földön élő összes nő nevében szájon vágtam volna. Jó nagy pofon lett volna… visszagondolva mégiscsak  kár, hogy a tenyeremben maradt. A lány azonban csak tűrt, és bár mondott néhány erőtlen mondatot, azok csak a konkrét témára, s nem a pasija viselkedésére, megnyilvánulására vonatkoztak. Milyen lehet az az ember, aki akkora önbizalommal bír, hogy veszi a bátorságot és így beszél a társával? Alig vártam, hogy leszálljanak, s végigmérjem ezt a fickót. Végül kinyílt a villamos ajtaja, és megláttam a rendezett külsejű, csinos lányt, s mellette egy ízléstelenül felöltözött, ápolatlan, vézna fiút. Na erről ennyit. A könyv rácáfol a rózsaszín leányregényekre, amelyekben a bizonytalan, önbizalomhiányos, félénk lányka egy szép napon rátalál az ő magabiztos, (lelkileg) erős, bátor hercegére, s boldogan élnek, amíg meg nem halnak. De szép is lenne… „Hasonló a hasonlót vonzza” , hangoztatja a már szinte közhelynek számító gondolatot a sokat tapasztalt, szakértő író. Az igazi Férfinak Nő kell. Nem csak egy ágyas, gyerek vagy szolga. Csak erős, önmagához hittel viszonyuló nő vonzhat be az életébe egy olyan társat, akire építeni, támaszkodni, felnézni lehet. „Bátraké a szerencse”, bíztat a mű, s valóban. Ez már csak akkor is igaz, ha az elmúlt fél évemet nézem. Korábban a szakítás gondolatától is összeszorult a gyomrom. Végül mégis megtörtént, és nem én kezdeményeztem. Azóta eltelt 6 hónap. Kezdeti félelmeimet egyre inkább legyőzöm. Már tudom, egyedül is boldogulok. Nem vagyok magányos, napról- napra felfedezem, milyen megtalálni a lelki békét, bizakodni, jól érezni magam a bőrömben. A társam most olyasvalaki, akiben tudom, nem fogok csalódni, valaki, aki egyre erősebb, egyre biztosabb támaszom, valaki, aki tudja, képes vagyok a boldogságra. Ez a valaki pedig nem más, mint saját magam. S hogy idáig jutottam, mondhatom, nagyban köszönhetem ennek a könyvnek. Mert felnyitotta  a szemem, s elindított az utamon. Szóval, azt tanácsolom nektek, nőtársaim, hogy legyetek büszkék, higgyetek magatokban, a tartásban, az önbecsülésben, a bátorságban. Törekedjetek az IGAZ boldogságra, s éljetek békében úgy, hogy tudjátok, a sok szerep között, amelyeket nap mint nap be kell töltenetek, mindig sikerül igazi Nőnek maradnotok!  Sok sikert nektek és magamnak is! Szeretettel: Adela