Kevesen tudják, hogy a ma használatos órát is az asztrológia fejlődésének köszönheti az emberiség. Az idő mérésére sokáig csak a nap járását, a csillagok állását használták az emberek. Előbb csak az évek és a hónapok voltak fontosak, ám az asztrológusok a
Bár az európaiak állítják, hogy az első mechanikus órát ezen a földrészen állították össze, de erről semmilyen pontos feljegyzés nem maradt fenn, csupán egy olyan utalást olvashatunk, hogy egy bizonyos szerkezet a franciaországi Rouen közelében az apátság tornyában himnuszt játszott harangokkal 1321-ben, és ez a berendezés valószínűleg óra volt. A legkorábbi európai példákhoz képest több évszázaddal korábban feltalálták a mechanikus órát Kínában! Erre azért volt szükség, mert pontosan rögzíteni kellett a trónörökösök fogamzási idejét, hogy aztán az udvari asztrológusok meghatározhassák a gyermekre gyakorolt kozmológiai befolyást, és így válasszák ki a legalkalmasabb utódokat. Noha évszázadokon át a kínaiak egyre tökéletesebb formában készítettek vízórákat – beleértve egy olyan „stopperórát” is, amelynek fogaskerekeit víz helyett higany hajtotta -, ezek még nem voltak elég kifinomultak a csillagjósok különleges igényei szempontjából. A feljegyzések szerint végül Kr. u. 723-ban egy buddhista szerzetes és matematikus, I-Hszing olyan csillagászati óramechanizmust állított össze, amely a „Mennyek madártávlati térképének vízhajtású gömbje” nevet kapta. Ennek megfelelően valószínűleg a víz adta a hajtóerőt, de a mechanizmus szabályozta a mozgást. Ám sajnálatos módon néhány éven belül a bronz és a vas alkatrészek korrodálódni kezdtek, ráadásul az óra akadozott, amikor hideg időben a víz megfagyott benne. Talán ezekből a hibákból okulva 976-ban Csang Szu-szün olyan órát épített, amelyet víz helyett higany működtetett, de ebből csak kevés alkatrész maradt fenn az utókorra. A legfantasztikusabb középkori kínai órát – a „Kozmikus gépezetet” – Szu Szung csillagász tervezte Jing Zong császár parancsára, és építését Kr.u. 1090-ben fejezte be. Ez a szerkezet kilenc méter magas csillagászati óratorony volt. A tetején egy gömb alakú asztronómiai eszköz a csillagok megfigyelésére szolgált. Ez bronzból készült, és vízerő mozgatta. A torony belsejében egy éggömb helyezkedett el, amelynek mozgása szinkronban volt a tetőn elhelyezett gömbbel, így a kettő állását folyamatosan össze lehetett hasonlítani. A torony homlokzatát pagodaszerű, ötemeletes épület alkotta, amelynek minden emeletén egy kitáruló ajtón át fabábok tűntek fel rendszeres időközönként Ezek a figurák dobot vertek, csengőket ráztak, gongokat ütöttek, hangszeren játszottak? és az időt mutatták. Az egészet óriási vízkerék forgatta. Szu Szung csodaórája 1090-től 1126-ig működött, ezután szétszedték, majd a hódító tatárok Pekingbe vitték, és ott még néhány éven át működött. További sorsa azonban a múlt ködébe vész.
Ezek is érdekelhetnek
Ezt már láttad?
Ajánlott tartalmak
