Szentév Santiago De Compostelában

A 10. század óta hívők sokasága kel útra, hogy kifejezze Isten iránt érzett szeretetét, háláját, hogy vezekeljen bűneiért. Az elmúlt évek, a „Camino” (Szent Jakab Zarándokút) újjáéledését hozták. Évente zarándokok százezrekben mérhető tömege érkezik Spanyolországba a világ minden tájáról, hogy felkeresse Szent Jakab apostol sírját. Barátaimmal 1996-ban Győrből kerékpárral, tavaly pedig Burgostól gyalogszerrel jutottam el Santiagoba. E rövid írást figyelmet felkeltő bátorításnak szánom mindazok számára, akik a turizmusnál többre vágynak és, akik még tudják, hogy a kereszténység Európa kultúrájának legjelentősebb formálója. Az idősebb Jakab apostolt, Szent János bátyját, Heródes Agrippa végeztette ki Kr. u. 44-ben. A legenda szerint tanítványai az apostol holttestét egy bárkába tették, amely Hispánia óceáni partjainál, Galíciában vetődött partra. A hagyomány úgy tartja, hogy Szent Jakab évekig hirdette az igét Hispánianak e területén, nem véletlen tehát, hogy tanítványai nagy tisztelettel itt temették el. A sír később a feledés homályába veszett, csak a Kr. u. 9. században egy Pelagius nevű jámbor remete lelt rá ismét. Kr. u. 884-ben, a Clavijo mellett vívott csatában a mórok felett aratott győzelmet Szent Jakab közbenjárásának tulajdonították. Ettől kezdve a reconquista – Spanyolország területének visszafoglalása az araboktól – védőszentje lett az apostol.

A Kr. u. 9. század végén már tekintélyes nagyságú szentély emelkedett Szent Jakab sírja fölött. A zarándokhely jelentősége gyorsan növekedett, olyannyira, hogy a Kr. u. 10-15. század között Jeruzsálem és Róma mellett a kereszténység harmadik legfontosabb zarándokhelye lett. Franciaországból, Itáliából, sőt Európa távoli vidékeiről is ezrek érkeztek ide, közöttük olyan ismert személyek, mint Assisi Szent Ferenc. A Santiago de Compostelaba igyekvő vándorok (peregrini) jelképe a fésűkagyló (Pecten) lett. A zarándokösvények idővel utakká szélesedtek, a folyókat hidak ívelték át, templomok, kolostorok, menedékházak, várak és virágzó városok épültek a pusztaságban. Kialakult a középkori európai kultúra páratlan együttese.   A Camino spanyol szakasza 1993-ban, a franciaországi része pedig 1998-ban lett a világörökség része. A zarándokokat, jöjjenek bár gyalogosan, kerékpárral vagy lóháton, mindenütt szeretettel látják. A zarándokházakban – szinte minden faluban találhatunk ilyeneket – érkezési sorrendben szállást (ingyenesen vagy néhány eurós jelképes áron) és tisztálkodási lehetőséget kap a vándor. Az információs irodák zarándokigazolványt állítanak ki, térképekkel látnak el, eligazítással szolgálnak. A vendéglátó helyeken kedves kiszolgálással és barátságos árakkal várják az idegent. Az útvonal és javasolt beosztása évezredes tapasztalatokat tükröz. A napi 25-30 kilométeres szakaszok bölcs mértéktartásról tanúskodnak, de aki végigjárta a Caminot az tudja, hogy az így is komoly fizikai próbatétel. A zarándokok kora hajnalban indulnak és általában délig gyalogolnak az éghajlat sajátosságai miatt. Délután és este az imádság, a pihenés és a barátkozás ideje. Az előkészületek és tervezés időszakában hasznát veheti az ember az interneten található információknak (pl.: www.jacobeo.net; www. xacobeo.es)

Elidegenedett világunkban üdítően hat az egymásnak köszönő, másikra rámosolygó, a társával érdek nélkül szóba elegyedő emberrel való találkozás. Erősítő tapasztalat a hajnali derengésben beállni a peregrinusok esetenként több kilométer hosszúságú kanyargó sorába, tudva azt, hogy ugyanazon cél felé tartunk mindannyian. Jó érzés megpihenni a gótikus katedrálisok hatalmas ívei alatt, elgondolkodni a falusi román templomok figyelmeztető egyszerűségében. Tanulságos rádöbbenni arra, hogy milyen csodálatos érték egy pohár víz, egy árnyat adó fa, egy jól vezetett út, egy vízfolyáson átívelő híd, egy üdítő lábmosás. Gazdagító tapasztalat órákon keresztül imádságos csendben gyalogolni kietlen utakon vagy kies tájakon, tikkasztó hőségben vagy éppen óceáni párában és esőben, lehetőséget biztosítva Istennek a velünk való találkozásra. Tavaly július végén El Acebo falucska előtt, az 1500 m magas Irago-hágóról lefelé jövet, találkoztunk egy 82 éves francia zarándokkal, aki Lyonból indult április elején. Teljesítményén és áldozatos bátorságán elcsodálkozva megkérdeztük tőle: miért vállalkozott az Útra? Ő csendesen ránk nézett, és így szólt: „Mert nagyon szeretem a Jó Istent”. Sokan kelnek útra manapság sokféle szándékkal és sokféle céltól vezérelve. Kívánom e sorok olvasójának, hogy életútja legyen mindig zarándoklat, amelyen Isten szeretete vezérli! A célt akkor bizonnyal nem hibázhatja el. Forrás: Hitvallás – A Győri Egyházmegye lapja