Álombeli valóságok

Sokan ébredés után még halványan emlékeznek az álmukra, vagy talán nem is az álomra, hanem arra az érzésre, amit az álombeli képek ébresztettek benne. Én nem szoktam álmodni – mondják mások -, pedig ez nem igaz, állítólag mindenki álmodik, legfeljebb egyáltalán nem emlékszik rá. Aki viszont emlékezik, és közvetlenül az ébredéskor az álmára gondol, fura érzelmekkel társítja a filmjét. Ettől lesz olyan izgalmas. Hányszor érezted azt, miközben az álmodat mesélted, kimondva már nem is volt olyan izgalmas, mint agyad színes kivetítővásznán az éjszaka folyamán.

Ébren minden olyan más

Elmesélve lapossá, unalmassá válik, és képtelen vagy megfogalmazni mindazt, amit akkor, abban az állapotban átéltél. Ennek oka az, hogy álmaink csupa szimbólumból állnak. Legtöbbször nem konkrét eseményről, személyekről számolnak be, hanem mint egy modern, absztrakt filmben, elmosódnak a képek, felismerhetetlenek, mégis oly ismerősek a helyszínek és a személyek, és olyan furaságokat tesznek, hogy ébredésünk után csak mosolyogni tudunk rajta. Persze vannak ijesztő, félelmetes, visszatérő álmok is, amiktől nehéz szabadulni, ezek annyira nyomasztóak, hogy az ember már fél elaludni. Menekül álmában, vagy lemarad a vonatról, nem jön ki hang a torkán, pedig vizsgáznia kellene, meztelenül szaladgál idegenek előtt, és nem találja a ruháját… Zuhan vagy mozdulni nem tud, pedig menekülnie kellene. Sok ilyen álom van, ami ébredés után is szorongást, borongós hangulatot teremt. Nehéz szabadulni tőle napközben, és félő, hogy éjjel újra visszatér. Az álmok a pszichológia álláspontja szerint a tudatalattink üzenetei. Vagyis olyan képek – indulatok, érzelmek, vágyak, tények -, amelyeket éber, tudatos állapotunkban nem érzünk, nem gondolunk, vagy nem figyelünk fel rájuk.

Álmunkban a lelkeink beszélgetnek

Az álmok az éber állapotban összegyűjtött történésekből, a pillanatnyi környezeti ingerekből (pl. hideg van, vagy pisilni kell) táplálkoznak, illetve a lélek tudattalan emlékeiből, gyerekkori eseményekből és a kollektív tudattalanból. C.G. Jung svájci pszichiáter nevezte így azt a tapasztalás-tömeget, amit az emberiség megszületésétől kezdve összegyűjtött. Jung szerint az álmaink során ezek a közös, tudattalan élmények bukkannak fel egyetemes szimbólumokként. Ezeket az álomszimbólumokat nevezte archetípusoknak.

Mit tegyünk az álmainkkal?

legizgalmasabbak azok az álmaink, amelyek időről időre, akár évtizedeken át meglátogatnak minket. Ezek bizonyára üzenni akarnak valamit. Valami olyan problémára szeretnék felhívni a figyelmünket, amit ha megoldanánk, harmonikusabb lenne a lelkünk. A félelmetes álmokat már álmodás közben is „meg lehet oldani”, ha megtanuljuk a tudatos álmodást. Vagyis hogy álom közben már tudjuk: amit látunk, nem a valóság. És tudatosan változtathatunk a történeten. az indiánok arra tanították gyermekeiket, hogy ha álmukban tigris támad rájuk, forduljanak szembe, és győzzék le. Ha elfutnak, másnap éjjel újra előjön az álmukban. Ha olyasmiről álmodunk, ami még ébredésünk után is fura érzelmekkel tölt el minket, érdemes egy kis álomelemzésbe kezdeni. Ehhez az álmoskönyvek is támaszt adhatnak, viszont tudnunk kell, hogy ezek csak nagyon általános kiindulópontok. A szubjektum saját szimbólumokat is gyárt, vagyis mindenkinek mást jelenthet ugyanaz a tárgy, jelenség. Érdemes inkább jól megfigyelni az álmunkban megjelenő szimbólumokat. Vajon milyen érzelmek kerítenek hatalmukba, amikor ezeket szemléljük? Milyen kapcsolatban lehetnek a mindennapjainkkal? Az elemzésben sokat segíthet, ha leírjuk az álmunkat. Engedd, hadd teljen be az oldal, ne figyelj a szépírásra, a szabatos fogalmazásra. Ha újraolvassuk, észre fogjuk venni, hogy olyan dolgok is megjelentek a papíron, amik álmunkban nem is szerepeltek. Ezek már magyarázatok, következtetések, érdemes tehát odafigyelni rájuk.