Atlantisz rejtélye

Platón, a híres ókori filozófus mesélt tanítványainak a csodálatosan fejlett birodalomról, Atlantiszról, a történetet később a Timaiosz és Kritiász című írásaiban meg is örökítette. A civilizáció virágzásának állítólag egy váratlan természeti csapás vetett véget. A legenda azóta sem hagyja nyugodni az embereket, bár közvetlen bizonyíték nincs az elsüllyedt kontinens létezésére. Közvetett viszont annál több!

Bámulatos fejlettség

Bár Platón írt róla először, a történet akkoriban közismert és elfogadott volt. Amennyire a töredékes ókori művekből sejthető, Atlantiszt bámulatosan gazdag és fejlett civilizációnak tartották, melynek egy idillikus sziget adott otthont. Az ott élők tudása elképesztő volt, fejlett csillagászati és technikai ismeretekkel rendelkeztek, egyaránt kutatták a világűr titkait és az emberi lélek rejtélyeit, mindemellett pedig békében éltek a természettel.

Arra, hogy mi lett a csodálatos civilizáció veszte, számos teória létezik. Az egyik legismertebb szerint egy kisbolygó vagy meteorit ütközött a Földnek, és az annak nyomán jelentkező szökőárhullám süllyesztette el Atlantisz szigetét.

A hiányzó láncszem

Sokan hittek és hisznek abban, hogy a Földön egyszerre több, eltérő fejlettségű embercsoport élhetett, és hogy a hajdani ősemberek egy technikailag magasabb szinten álló csoporttól szerezték tudásukat. Eszerint megkérdőjelezhető az evolúció tana. Nem ad ugyanis magyarázatot arra, hogy ha egymillió év kellett ahhoz, hogy a majmoktól a kezdetleges eszközöket használó ősemberig eljussunk, akkor hogy érhettünk el csupán néhány évezred alatt olyan hatalmas fejlődést, ami aztán az ókori birodalmak kialakulásához vezetett? Kellett egy közbülső láncszem, egy embercsoport, akik átadták tudásukat, tartják a teória hívei. Ők úgy gondolják, bármilyen természeti katasztrófa okozta is Atlantisz „halálát”, azt az ott élők valószínűleg előre látták, és át akarták menekíteni a tudásukat, ezért megosztották ismereteiket az emberek őseivel.

Egyes népek időszámítása is azt sugallja, hogy egy kritikus ponttól kezdték mérni az új időszakot. Az ősi indiai naptár kezdőpontja Kr. e. 11 652, a majáké pedig Kr. e. 11 653, és a geológiai kutatások is azt támasztják alá, hogy fontos földtörténeti változások zajlottak abban az időszakban.

A legtöbb vallásnak része valamilyen kataklizma, amely eltörölte a Föld színéről az addig létező civilizációt. Gondoljunk csak a kereszténység özönvizére, de sok más, mára letűnt törzs eredettörténetének is része a természeti katasztrófa nyomán történő újjászületés. A sumér eposzokban is szó esik vízözön előtti városokról, és az indiai Mahábhárata hindu eposz is megemlíti az óceán által elnyelt földrészt, ahol rendkívül fejlett népek éltek.

Isteni tudás?

Nemcsak a természeti katasztrófa, hanem az „isteni” tudás átadása is visszatérő motívum a legkülönbözőbb népek mitológiájában. Az amerikai hopi indiánok szerint az emberiség tudását egy Csendes-óceánba merült sziget lakóitól kapta, akik különleges, nagy tudású népek voltak. Egy brazíliai törzs eredettörténete is csodás idegenekről szól, akik mágikus tárgyaikkal a távolba láttak, tudtak repülni, és átadták misztikus tudásuk egy részét az embereknek.

Repülőjük is volt?

Platón szerint Atlantisz belső területeit tengergyűrűk osztották fel részekre, és ahogy nőtt és fejlődött a birodalom, ezeket hatalmas hidakkal kötötték össze. A sziget közepén állt a palota, melyet három fal védett: a külső vas-, a középső ónborítású, a belső pedig egy különleges, kevert fémből állt. Tudásuk lenyűgöző volt, egyes feltételezések szerint repülő szerkezeteket is gyártottak. Állítólag a sumérok megdöbbentő csillagászati ismeretei is az atlantisziaktól származtak, akik ismerték a Naprendszer bolygóit.

Az elsőszülött

A legenda szerint a sziget Poszeidón, a tenger istenének birtoka volt, aki Atlantiszban telepítette le egy halandó nőtől, Kleithótól származó gyermekeit. A félistenek öten voltak, és mindannyian egy-egy részt kaptak a szigetből. Atlasz a legnagyobbat és a legfontosabbat, mivel ő volt az elsőszülött fiú.