Vajon túl az emberi képzeleten, létezik-e egy magasabb rendű, életeket irányító és meghatározó sorserő?
Sorsszerűség. Ki ne élte volna meg azt az élményt, amikor életünk drámai pillanataiban felrémlett egy ismeretlen rendező erő jelenléte, amikor úgy tűnt, hogy ami történt, nem a véletlenek, és nem is tudatos döntéseink műve volt. A misztikus pillanatot persze logikánk aztán mégiscsak képes másképp magyarázni. Egy életet meghatározó baleset vagy emberi találkozás végső soron mégiscsak tekinthető véletlennek, még akkor is, ha szerepe olyan tanulságot hordoz, ami az adott helyzetre pontos „sorsszerű” válaszként értelmezhető. Mit gondoljunk minderről, ismerve az emberi tudat asszociációs és projekciós készségének azon népszerű példáit, amikor is egy szimmetrikus tintapacába ki-ki saját félelmeit, vágyait, vagy akár sorsát képes belelátni. Mi az, ami a logika nyelvén egyáltalán utalhat a korábban említett láthatatlan rendezőerő létére?
A meggyőző választ talán az jelentené, ha sorsunk – fizikai értelemben tőlünk bizonyítottan független – történéseit tudati-lelki folyamatainkra vissza tudnánk vezetni. Hogy mindez érthetőbb legyen, úgy fogalmaznék, hogy kinek-kinek a sorsában fellépő drámai hatású „véletlenek”, meg kellene, hogy feleljenek egyfajta olyan dramaturgiának, amelyben egyértelmű pedagógiai, illetve etikai szándék fedezhető fel. Ha valamiféle rendezőerő a történések véletleneiben nem lenne megtapasztalható, pusztán a vaksors fogalmához juthatnánk, ami pedig már nem a sors, csupán a tudat és szándék nélküli folyamatok közönyös gyűjtőneve.
Szándékot említettem az imént, mégpedig a tőlünk fizikailag független történésekben tetten érhető szándékot, hiszen tetteinkben kifejeződő döntéseink más, – kevésbé misztikus értelemben – formálják sorsunkat. A sorszerűség tehát az életünket irányító, mintegy külső tendenciákban sejlik fel, amelyben akár egy nagyobb isten vagy szellemi hatalom játékszereként érezhetjük magunkat. Különböző korok különböző vallásai és filozófiái ezt a sejtést más és más módon fogalmazták meg. A témát illetően legtanulságosabb talán a hinduizmusból és buddhizmusból ismert karma fogalma, amely szerint sorsunkat alapvetően korábbi tetteink metafizikai visszahatásai irányítják.
A vallásos bizonyosság azonban nem bizonyíték a mai ember számára, olyannyira nem az, hogy a valójában más utakon is megközelíthető sorstendenciákat – maga és sorsa kárára – többnyire meg sem ismerve hagyja figyelmen kívül. Lássuk most, milyen más utak vezethetnek a sorsszerűség felfedezéséhez és lényegének megértéséhez. Mint említettem a sors elsősorban a különös és jelentős véletleneken keresztül képes megnyilvánulni. A véletlenekkel kapcsolatosan viszont az elmúlt évszázad idevágó kutatásai megrázóan új ismereteket tártak fel.
A fizikailag rejtélyes emberi észleleteket és különös hatásokat kutató parapszichológia – noha eredetileg a médiumok megfigyelésével foglalkozott –, hamarosan rájött arra, hogy az élő emberek tudata túlvilági segítség nélkül is csodákra képes. Ilyen csodának számít többek között a gondolatátvitel, a jövőérzékelés vagy például tudatunk véletleneket befolyásoló hatása. Mindezek a képességek ráadásul általános emberi tulajdonságnak tekinthetők. A kérdés itt persze az, hogy ha ez így van, akkor miért van az, hogy a legtöbb ember még a létezésükről sem tud.
Nos, itt kezdődik a sors tartós talánya. Ezek az észleletek ugyanis, egyrészt a tudattalan síkján érkeznek, másrészt a véletleneket befolyásoló hatás is lelkünk rejtett régióinak elvárását tükrözi. Mindez azt jelenti, hogy bár a minket érintő események valódi okai felett átlátásunk és döntésünk van, erről –legalábbis tudatosan – végső soron nem tudunk. Az ok egyszerű, híján vagyunk annak az önismereti fejlettségnek, amely vágyaink és kisszerű ragaszkodásaink meghaladásával képes lenne egy nagyobb oksági rendszer tisztánlátására.
Nem a pszi képességeinkkel van tehát baj, hanem azok használatával, vagyis, hát talán baj sincs abban az értelemben, hogy sorsunk éppen lelkivilágunkat tükrözi, ráadásul mindezt a szokott lelki problémák önbüntető és önjutalmazó szövevényének pontos lenyomataként. Bár teremtők – ha úgy tetszik – mindenhatók vagyunk, de kicsinyhitűek és lehetőségeinket tekintve tudatlanok is. Kicsinyhitű mindenhatás. Sajátos, emberi állapot. Játékszernek érezzük magunkat egy nagyobb teremtő, vagy a kiismerhetetlen sors kezében, holott saját vágyaink és fel nem ismeréseink játékszerei vagyunk. Hogy, hogyan is léphetünk ki fel nem ismert „mókuskerekünkből” arról az írás következő részében olvashatunk.
Paulinyi Tamás író, pszi-kutató www.szintezis.info.hu
Ezek is érdekelhetnek
Ezt már láttad?
Ajánlott tartalmak
