Elágazó jövők? A jövőérzékelés kérdései

Mr. W. megszokott repülőutazására készül, üzleti ügyekben hetente veszi igénybe ugyanazt a kényelmes és gyors járatot. Bár nem tarja magát babonás embernek, de ez alkalommal – valami különös érzéstől vezérelve – autóval vág az utazásnak. Még úton van, amikor rádióján értesül a hírről, a repülőgép amelyen ő is utazott volna, leszállás közben lezuhant, – a lángoló roncsok között egyetlen túlélőt sem találtak a helyszínre érkezett mentőalakulatok.

Mr. W. szokatlan és életmentő döntését egy furcsa és baljós álom eredményezte, amit reggel feleségével is megosztott. Álmában magát látta, amint a repülőtéren a géphez igyekezett, de könyörgő emberek nem engedték beszállni, s amikor mégis megpróbálta, egy lángfal állta útját kísérleteinek.

Felesége az álom hallatán megerősítette aggályaiban, mert bár nem tudta miért, ő is rossz érzésekkel ébredt ezen a reggelen. Mr. W. így autóval indult az üzleti tárgyalásra. Mr. W. az előérzeteire hallgatva választott. Jól választott.

Mr. W. esete nem egyedi eset. Számtalan példát idézhetnénk arról, hogy emberek előre megéreztek tragédiákat, baleseteket, amelyek persze bekövetkeztükig nem számíthattak többnek egy-egy aggodalmas víziónál. A szkeptikus olvasó most mindjárt élhet a gyanúperrel, hogy talán csak a véletlen furcsa egyezései ezek, hiszen hány olyan megérzés történhetett, ahol a baljós jóslatok nem teljesültek be, és ezekről nyilván nem kaptunk híreket.

Bizonyára lehetnek ilyen véletlenek, de jó, ha tudjuk, hogy az előérzetek a legtöbb esetben olyan részleteket is tartalmaznak, amelyek egyidejű egyezése már valószínűtlenül csekély. Az pedig már csak kevesek által ismert, hogy a jövőérzékelés képessége ma már a tudományosan bizonyított tények közé tartozik. Miután magam is foglalkozom a jövőérzékelés (prekogníció) kísérleti kutatásával, szeretném ennek a rendkívül különös emberi képességnek a kutatási módszereit és eredményeit röviden bemutatni, érthetőbbé tenni.

A jövőérzékelés, a tudományos parapszichológia érzékszerveken túli észleléseknek nevezett csoportjába tartozik. A pontos definíció szerint a prekogníció olyan jövőbeli információk észlelését jelenti, amelyekhez logikai következtetés útján nem juthatunk. Az tehát, ha valaki megjósolja, hogy holnap reggel felkel a nap, nem tűnik különösebben szenzációs parajelenségnek, míg ha valaki egy konkrét repülőszerencsétlenséget álmodik meg előre, már igencsak a prekogníció működését sejteti.

Természetesen a kísérleti módszerek ennél jóval egyértelműbb bizonyítékot nyújtanak, saját laboratóriumi kísérleteink például az alábbiak szerint zajlanak. A kísérletben résztvevő alanynak egy olyan képről kell előzetesen papírra írnia, rajzolnia, amelyet csak a kísérlet végén fognak neki megmutatni. A bemutatott képet a kísérlet végén, egy számítógép véletlenszerűen választja ki száz kép közül, amelyeket a kísérlet alanya szintén nem ismer. A képek ötösével vannak összeválogatva oly módon, hogy közülük egyik sem hasonlít különösebben a másikra.

Hogy a képről kapott prekognitív leírások – a véletlenszerűen kiválasztott borítékból – melyik képre illenek leginkább, azt még az eredmény vagyis az alanynak bemutatandó kép – szintén véletlenszerű – kiválasztása előtt egy zsüri értékeli. Ha csak a véletlen működne ezekben az esetekben, akkor minden ötödik kísérletben hibázhatna rá az alany a számítógép által kiválasztott képre, vak tyúk is talál szemet alapon. A kapott eredmények azonban mást mutatnak. A véletlennél folyamatosan több a találat, ezen kívül a képek leírása a lényeges elemeket illetően megdöbbentően pontos lehet. Saját próbálkozásaimból is ismerve, ezek a találatok nem az adott kép színes és pontos érzékelését jelentik, hanem a jövőlátó álmokhoz hasonlóan a fõ részleteket emelik ki, időnként szimbolikus megjelenítésben.

Emlékezzünk vissza a bevezetőben idézett esetre, ahol az álom szintén a tragédia fő motívumát, a lángokat jelenítette meg. Egy másik esetben, ahol egy angol bányászfalura omló óriási széntömeg okozott tömeges tragédiát, az egyik gyermek áldozat így írta le álmát az előző napon: ”elmentem az iskolába, de a helyén csak valami nagy feketeség gomolygott”. A kislány másnap az iskolára zúduló szén alatt lelte halálát.

Mit kezdhetünk ilyenkor előérzeteinkkel? Hiszen Mr. W. jól választott és életben maradt, míg mások áldozatul estek a maguk által is megérzett végzetnek. Egyáltalán mennyire kerülhetjük meg a jövőt, és ha megkerülünk egy ránk leselkedő veszélyt, balesetet, ami így nem következett be, akkor végül is mi az, amit megéreztünk?

Nem tudom mennyire tűnt ki az előzőekből, de a jövőérzékelés ténye tökéletesen ellentmond a fizikai világról szerzett ismereteinknek. Az oksági láncolatot megsértve, mintha időben visszafelé haladó információkat tételezne fel, ami a jelenlegi fizika szerint képtelenség. A prekogníció ennek ellenére kísérletek ezreivel bizonyított tény, fittyet hányva a józanésznek, szemérmetlenül létezik.

Miután a laboratóriumban mért jelenségek nyilvánvalóan működnek a mindennapi életben is, feltételezhetjük, hogy öntudatlan szinten az előérzetek mindnyájunkra hatnak, döntéseinkben befolyásolnak, választásainkhoz segítséget adnak. Az ismertetett képprekogníciós kísérlet pozitív eredményei átlagemberek eredményei, a jövőérzékelés tehát általános, minden emberben működő képesség. Természetesen mint minden területen, itt is vannak kiemelkedő képességű emberek, akiknek az átlagosnál több megérzésük válik idővel valósággá.

De vajon milyen messzire láthatunk előre a jövőbe? Igaza lehet-e azoknak, akik Nostradamus többszáz éves jóslatait a mai korban is igazként ismerik fel? És ha a jövőben minden meg van írva, akkor mi a helyzet az elrendeltetéssel és a szabad akarattal? Ezek a kérdések már filozófiai válaszokat sejtetnek, én mégis azt javaslom, hogy megválaszolásukhoz, vagy legalábbis annak kísérletéhez tekintsük át logikusan a rendelkezésünkre álló tényeket.

Tény az, hogy bizonyos eseményeket képesek vagyunk a nélkül is előre észlelni, hogy az ahhoz szükséges információk rendelkezésünkre állnának. Tény azonban az is, hogy az előre megérzett eseményt meg is akadályozhatjuk, az viszont, – tehát például egy közlekedési baleset megkerülése azzal, hogy nem ülünk járművünkbe – meg is szüntetheti az okot, az eseményt, amit előre érzékeltünk.

Ennek az úgynevezett beavatkozási paradoxonnak a feloldásához be kell látnunk azt, hogy a jövő eseményei nem megkerülhetetlenek, vagyis inkább valószínűek, mint biztosak. Tudatos vagy tudattalan döntésünktől függően választunk a jövő különböző lehetőségei közül. Van olyan tudományos alapokra épített elképzelés, ami szerint sejtjeink, agyunk pontosan tükrözik az egész univerzumnak nemcsak a pillanatnyi állapotát, hanem az abból felépíthető jövőmodellek számtalan verzióját is, mintegy előre kipróbálva a lehetséges különböző döntések eredményeit. De vajon elégséges ez a jövőérzékelés képtelenségének megértéséhez? Erről és a beavatkozási paradoxon feloldásának lehetőségeiről szól az írás következő része.

Paulinyi Tamás író, pszi-kutató www.szintezis.info.hu