A Szívkirály, a Pap meg a Kaszás – I. rész

Lelki szemeid előtt szinte látod, hogy Szíved Királya kiterítve fekszik a paplanos ágyban, a Pap felteszi reá az utolsó kenetet, aztán kopogtatnak, te ajtót nyitsz, és ki áll ott? Na ki? Hát a Kaszás. A Szívkirályért jöttem, mondja majd.

Kezemben a jövőm

Amikor úgy nyolc éves voltam, és anyu nem volt otthon, kiloptam a fehérneműs szekrényéből a cigánykártyáját. Anyu nemigen használta, csak kapta valakitől, az én fantáziámat viszont roppant izgatta. Alig mertem megfogni a paklit, mert már abba is varázserőt képzeltem, ha csak egyszerűen hozzáérek. Nagyon szerettem volna tudni a jövőt. Pontosabban azt, hogy a Kovács Tibi azért ült-e a mögöttem lévő padba, mert szeret, vagy csak azért, mert már nagyon unta a Simon Béla ökörködéseit a szélső padsorban, és tőle menekült. Hogy azért állt-e a folyosón a lányvécé előtt, mert szeret, vagy azért, mert egyszerűen ott volt állhatnékja. Hogy azért sétálgatott mögöttem tíz méterrel, és kísért ily módon engem egészen hazáig, mert szeret, vagy azért, mert neki is épp arra volt dolga. Emlékszem, a paklival a kezemben a nappaliba mentem, és letérdeltem a dohányzóasztal mellé. Olyan óvatosan helyeztem a kártyákat az asztalra, mintha üvegből lennének. Egy jó darabig nem is mertem hozzájuk érni. Attól rettegtem, hogy kiderül valami iszonyú, valami szívbénító. Mondjuk, hogy meghalok. Vagy halálos szerencsétlenség ér, vagy hogy utánam is egy olyan sötét, rémisztő figura leselkedik, mint a sötétruhás alak azon a lapon, amire az van írva, Ellenség.

A Remény mindent megölt

Aztán megint a Kovács Tibi jutott eszembe. És a szerelem győzedelmeskedett. Legalább is a félelmemen. Megemeltem a kártyát, és közben csukott szemmel, nagyon erősen gondoltam a Kovács Tibire. Meg arra, hogy szeret-e. Most, hogy visszagondolok, voltaképpen tökéletesen csináltam, valahogy így kell jósolni. Hogy honnan tudtam, hogy így kell, fogalmam sincs. Talán a kártya súgta meg. Szóval háromfelé emeltem a paklit. Felütöttem a lapokat. Rajtuk ez állt: Szerelem, Vidámság, Remény. A Szerelem nagyon is rendben volt, a Vidámság is, mert azon egy szerelmespár táncol és örvendezik. Ha csak ez a két lap jön ki, akár boldog is lehettem volna. De az utolsó, a Remény megcsúfolt engem. Mert azt mutatta, hogy az előző két lap tartalmában CSAK reménykedem. Vagyis nem szerelmes belém a Kovács Tibi, nem is fog velem kéz a kézben simizni, hanem csak remélem, álmodom, képzelem az egészet.

Mit látsz bele?

Legalább is így értelmeztem ezeket a lapokat. És ha én így értelmeztem, akkor ezt is jelentették. Azt mondják ugyanis, hogy minden kártyajóslat igazsága annak a lelkében keresendő, aki értelmezi. Mert az ő tudatalattija lép kapcsolatba valami sejtelmes dimenzióval, ahol a dolgok időtlenül lebegnek, csak vannak, és elég kinyúlni értük, mondjuk egy ingával, kártyával vagy zaccal, hogy megmutatkozzanak. Az én Nem Tudatos Agyam szerint a Kovács Tibi-féle szerelem csak hiú ábránd volt csupán, és az idő sajnos beigazolta, hogy igazam is volt. Vagyis a jóslat bevált. Mert a Kovács Tibi nem azért ült mögém, mert szeretett, hanem mert így közelebb lehetett a mellettem ülő Széki Ágihoz. És nem azért állt a lányvécé előtt, mert szeretett, hanem mert épp oda ment be a Széki Ági. És nem azért kísért engem tíz méterről hazáig, mert szeretett, hanem mert jobbomon ott kullogott a Széki Ági, ugyanis meghívtam hozzánk sütizni. Hát, ennyit a szerelemről, jóslásról. De térjünk vissza a kártyához. A cigánykártya sem más, mint a benned lévő tudattartalmak megjelenítésének eszköze. Sajátos szimbólumrendszere van, ezzel segít téged abban, hogy képtartalom formájában kifejezhesd, mi foglalkoztatja a lelkedet. Valójában épp úgy működik, mint a tintapaca teszt a pszichológusoknál. Ismered? Eléd tolnak egy papíron egy lila foltot, teljesen alaktalant, és megkérnek, mondd el, mit látsz. (A Pofa be! című, zseniális filmben Depardieux egy síkhülye tagot alakított. A pszichológus megkérte, mondja el mit lát a papíron, és ő boldogan felelte, hogy egy tintapacát…) Az ép emberek azonban valamit belelátnak a foltba: denevért, csókolózó párt, bármit, amiből a pszichológus kikövetkezteti, mi foglalkoztatja leginkább a tudatalattit, sőt, hogy milyen érzelmek uralják azt. A kártya, mivel konkrét szimbólumokkal dolgozik, kicsit más, de a fantáziára, a belemagyarázásra itt is szükség van, ami viszont már szubjektív. A következő részből megtudhatod, hogyan is működik ez pontosan. Folytatjuk!