Mágikus kardok

Az Excalibur

Az Excalibur régóta fontos eleme az Artúr-legendáknak. Artúr király mitikus kardja, amelyet nemcsak mágikus erővel, de a brit függetlenséggel is össze szoktak kapcsolni. A kard az egyik verzió szerint a Pendragon király várához tartozó kovácsműhelyben készült, mások szerint viszont a vár tavának úrnője birtokolta eredetileg, s csak a törvényes király kaphatta meg, csak neki nyújtotta át egy vízből kinyúló kéz.

Annak idején Uther, Arthur király apja beleszúrta a kardot egy sziklába, s a monda úgy tartotta, hogy akinek sikerül onnan kihúznia, az lesz, aki megvédi az országot a támadásoktól. Csak az ifjú Arthur tudta kihúzni a csodás kardot a sziklából. A történet másik verziója szerint az Excalibur „visszarepül” a kőbe, ha a harcos elbukik. Arthur halála előtt megbízta egyik lovagját, hogy a kardot dobja vissza a tónak, s így is történt: egy fehér kar nyúlt ki a vízből, s levitte magával a hullámok alá a fegyvert, oda, ahonnan a legenda szerint is származott. A mese szerint ez a kard áll márványkőbe foglalva a londoni székesegyház előtt.

Artúr király az Etna barlangjában

Artúr király történetét a normann hódítók vitték el Szicíliába. E monda szerint a király az egyik ütközetben elvesztette összes harcosát, és a kardja kettétört. Tudván, hogy közeledik a halála órája, arra kérte Istent, hogy még hadd lássa egyszer a kardját, annak teljes pompájában. Isten elküldte Szent Mihály arkangyalt, hogy teljesítse az uralkodó utolsó kívánságát, és elvezette a királyt az Etnára. A vulkán lávájánál összeforrasztották a kettétört kardot, és Artúr az egyik lávabarlangba húzódott, hogy ott várja a halált.

Másnap reggel, amikor felébredt, nem győzött betelni a gyönyörű szicíliai tájjal, a kék éggel, a smaragdzöld tengerrel, a virágok látványával. A király újra kérlelte az Istent, hogy hadd élhessen még egy napot, hogy beteljen ezzel a rengeteg szépséggel. Az Isten teljesítette ezt a kívánságát is, és az idő múlásával a király megerősödött, sebei begyógyultak. A barlangjából nézte a völgyeket, krátereket és arra kérte Istent, hadd kapjon egy lovat, amivel bejárhatja a vulkánt. Azóta is minden éjjel a vulkánt járja, és hogyha kitör a hegy, kardjával eltéríti a lávát, hogy az ne okozzon kárt a házakban és emberéletekben.

Arthur történetének valóságalapja feltehetően az V-VI. századból való. A mondákat először Geoffrey ef Monmouth gyűjtötte össze, az 1135 körül megjelent Britannia királyainak története című művében.

Isten kardja

A legenda szerint, amikor Leó pápa találkozott Attilával, a hunok királyával, a következőt kérdezte tőle latinul: „Ki vagy te? – mire a király latinul  válaszolt: – Ego sum Attila, flaggellum Dei.” (Attila vagyok, Isten ostora).

A hunok hatalmas királya a mai napig foglalkoztatja a kutatókat. Sírját még mindig nem találták meg, ám legendák a sírról, de még inkább híres fegyveréről, „Isten kardjáról” máig elevenen élnek. A magyar középkori történetírás tőle származtatja az Árpád-házi királyokat, és Attila népével, a hunokkal azonosítja a magyarokat. Az Attiláról szóló régi monda úgy tartja, hogy Isten kardja a világbirodalmat megalapozó és jelképező fegyver.

A király V. századi kortársa, Priszkosz Rhétor szerint Isten kardját egy pásztor vitte ajándékul az uralkodónak, miután a földben rejlő kard egyik üszőjét megsebezte. Attila úgy vélte, e kard által maga Mars, a hadisten rendelte őt az egész világ urának. A monda szerint, aki e kardot birtokolja, az nemcsak egy nép, hanem az egész világ ura lesz.

Tény, hogy Attila, az ázsiai sztyeppék nomád lovasait vezetve a Duna vonaláig jutott, és harcosaival megsarcolta Rómát is. Kiváló politikus, nagy hadvezér volt, aki hatalmas birodalmát kitűnően kormányozta. Szövetséget kötött több barbár törzzsel, és mire seregei élén megindult a Nyugat-Római birodalom ellen, mintegy félmillió harcost tudhatott maga mögött. „Isten Ostora” lecsapott az egykor világbirodalomnak számító Rómára, és meg sem állt az Örök Város kapujáig.

A magyar népmesékben gyakori fordulat volt a földből kinövő kard, mely emberfölötti hatalommal ruházza fel tulajdonosát. Alighanem az Isten  kardjáról szóló monda is ezen alapul. Amikor Attila 453-ban, egy kora tavaszi napon meghalt, a fiai között véres hatalmi harc tört ki, a törzsek szövetsége felbomlott, s a birodalom szétesett. A hunok eltűntek a történelem süllyesztőjében. Ám van egy nép Európában, amely a hunok leszármazottjának tartja magát: a székelyek. Máig él a legenda, hogy ha a székelyeket veszély fenyegeti, Attila legkisebb fia, Csaba királyfi visszatér hozzájuk.

Székely néphagyomány

A földből heggyel kiálló kardok kultusza a szkítáknál is ismert. S mert a múlt századi erdélyi régészeti leletek között is fel-felbukkannak, így érthető, hogy különösen eleven a székelyek Attila-hagyománya. A kard megjelenési formáját illetően kétfajta változat is ismert: az egyik a szkíta őshagyománynak megfelelő. A hagyomány szerint a szkíták királyai voltak azok, akik istenük elrejtett kardját több száz éven át a mezőn keresték. Rozsdás vaskard után kutattak, amelynek hegye a földből áll ki, s amelyet dicsőséges hadjáratokkal kellett a kegyelemben lévő uralkodónak kifényesíteni.

A másik változat az égből a földbe csapódó, hatalmas fényességben lángot szóró fegyver, lehullott csillagdarab. Ebben az értelmezésben az isteni kard fénykard, mely az égi szentháromság, a Nap-Hold-Csillag erejét rejti magában, és amely az égi igazság földi megteremtésének csodás eszköze. A kard hegyétől sebzett üsző csorgó vére szimbolikusan mutatja, hogy nincsenek földöntúli adományok nagy áldozatok nélkül. A vértől csöpögő kard motívuma a kerekasztal lovagjainak kelta regéjében is megjelenik, a Grál-szertartásban.

Az utolsó táltos kardja

Egyik székely rege hőse szintén kap egy csodakardot a halni készülő táltostól, a Maros menti havasokban. Így esküszik az őrizetére: „?És esküszöm a napra meg a holdra, a csillagokra, szelekre, vizekre és a szent anyaföldre, hogy életemmel őrzöm, védelmezem és gondozom Isten kardját! Földanya ne fogadja be testem, Vízapa lökje ki magából, és átkozott legyen örökre a lelkem, ha megszegném eskümet!? Mindez mutatja a népi világképet, amely szerint az istenhit alapja a Föld, s erre épül az égitestek kultusza. Az utolsó táltos pedig össznemzeti feltámadást ígér: „Isten kardja csak akkor csillog majd újra, és vezeti győzelemre megint a hunok s magyarok ivadékait, amikor egyek lesznek újra, mint a hajdani időkben, egy szándék, egy akarat, egy cselekedet, Öregisten parancsa szerint?

Az Attila kard történelmi háttere

Ma a német-római császárok koronázási kincsei közt a bécsi Schatzkammerben található egy remekmívű, aranyborításos szablya. Egyesek szerint ezt az Árpádok kincstárából I. András király (1046-1060)  özvegye, Anasztázia királyné, Salamon király édesanyja „Attila kardjaként” adta ajándékba 1071-ben Nordheimi Ottó bajor hercegnek, aki 1063-ban trónra segítette a kis Salamon királyfit. Mivel az Árpád-család Attila ivadékának tartotta magát, így ezt a kardot is Attila kardjának tartották. A 90,5 cm hosszú kard markolatát és tokját leveles indás szalagrendszer ékesíti. A penge vércsatornáját két egymásba kulcsolódó sárkány erősen növényesített alakja díszíti, ezáltal a mesés „sárkányölő kardok” sorába tartozik, akárcsak a prágai normann díszítésű Szent István-kard.

A kard isteni fegyver, csodatévő és hatalmi jelkép is egyben. Ám nem a kapzsi, hiúsággal és ármánykodással átitatott hatalomé, hanem az isteni bölcsességből fakadó igazságé, amit senki emberfia és semmilyen természeti megnyilvánulás nem kérdőjelezhet meg, és nem győzedelmeskedhet fölötte.

Azt nem tudni, hogy a kardokról szóló legendákat valójában csak a késői középkor költői színesítették-e meg úgy, hogy népszerűségük máig töretlen. Az azonban valószínű, hogy az embereknek – mint ahogyan most, úgy akkor is – szükségük volt csodákra, példaképekre, hősökre, varázslókra, tündérekre, boszorkányokra, akikről álmodozhattak, akikké átlényegülhettek. Arthur király és Attila alakja, és az ő misztikus kardjaik ma is tökéletesen megfelelnek ennek a világképnek.