Sámánizmus: Fogoly és szabad lelkek világa

De kik is azok a sámánok? Felületes tudással rávághatnánk, indián varázslók. Pedig a sámánizmus gyökerei százezer évvel ezelőttre nyúlnak vissza, egészen Ázsiába. De Japánban, Kínában, Tibetben, Észak- és Dél-Amerikában, sőt Ausztráliában és Indonéziában is fellelhetők. A kereszténység előtt a magyar nép hitvilágát is a sámánizmus határozta meg, gondoljunk csak az István a király nagy jelenetére, ahol Deák Bill Gyula  sámán szerepében üdvözli Nap anyát, Föld anyát, Hold anyát. Diószegi Vilmos néprajzkutató a sámánokat többek között Szibériában kutatta, az ő feljegyzéseiből való az alábbi idézet: „A jurta közepén szabad tűz ég, füstje a tető nyílásán tódul ki a magasba. Mellette, földre terített, szakadozott nemeztakarón, maga alá húzott lábakkal, idős férfi üldögél. (…) Kölcsönösen megnézzük egymást, miközben kezet fogunk. Ez hát Hadi sámán, aki miatt Hada-ajlba jöttem. Jellegzetes közép-ázsiai fejforma, gyér, hegyes szakáll, ritkás bajusz, mongolredős szemhéj (vagyis mintha hiányoznék a szem felső héja), és ami feltűnő: nem fekete, hanem szürke szem. Dzsingisz kán családjának híres szürke szeme fürkészi most arcom. Melléje telepszem a megviselt szőnyegre. Szemem végigfut a jurta belsején. A berendezés élesen két részre oszlik. Jobboldalt hosszú, magas deszkaállvány, tele konyhaedényekkel: szokatlan, nyúlánk nyakú üvegflaskák, kínaias csészék. Baloldalt hosszú, keskeny ládák, fémrátétesek vagy festett mintájúak. Az ajtónyílással szemben a már nem ismeretlen, feltűnően keskeny, négylábú dikó, a gazda hálóhelye. Jól körül se tekinthetek, előkerül egy arhis-üveg meg egy kis fatálka, az ősi burját „pohár”. Gazdánk tölt bele, majd felém nyújtja. De nem önt ki néhány cseppet a földre, és nem is kortyol belé. Úgy látszik, teljesen idegen, a szokásokat nem ismerő – azt tán le is néző – idegennek vél. Én azonban egy kortynyit a földre löttyintek, csak azután iszom. Majd kapom az üveget, s mintha gazda volnék, hintek a földre, bele is kortyolok, úgy adom kezébe. Azt is rávágom: Ukti! Az öregember arcán egy redő meg nem rebben, amíg ezt művelem. De amikor visszakapja a fatálkát, az italból előbb a tűzbe, majd maga mellé a földre önt, végre az egészet felloccsantja a füstnyílás felé. Közben félhangosan érthetetlen szavakat mormol. Nem tart már idegennek, aki előtt titkolni kell az ősi szokásokat, hisz szemem láttára áldoz a tűz, a föld meg a levegő szellemeinek. Lassan belemelegszünk a beszélgetésbe. Elmondom, hogy a burjátok régi szokásainak megismerése végett jöttem, szeretnék sok mindent lefényképezni, feljegyezni, mert hamarosan mindez elpusztul, hisz a fiatalság ma már csak nevet ezeken. Beszélek Batu kánról, akinek lovasai Magyarországot végignyargalászták, sőt elkérkedek azzal is, hogy nálunk is éltek valamikor sámánok. Itt persze nem azt mondják, sámán, hanem azt, hogy: bő. S az én öreg burjátom igen tudós ábrázattal bólogat ahhoz, hogy az ő bő szavuk a mi nyelvünkben is megmaradt bű alakban, a bű-bájos, bűvös-bájos kifejezésben, amit eredetileg olyanra mondhattak, aki bűvölni-bájolni, varázsolni tudott. (…) Hajnalban arra riadtam, hogy a vállam rázzák. A sámán állt előttem, jobbjában fejsze. A szemével intett: kövessem. Fényképezőgéppel indultam utána, egy közeli nyírfaliget felé. Mire a felkelő nap sugarai megcsillantak a szomorú nyírfák levelein, ki is vágott egy jó karvastagságú, fehér törzset. Szó nélkül fordultunk vissza. Otthon egy fatönkön kettéhasította, s faragni kezdte. Csattogott fényképezőgépem: megörökítettem a faragás minden mozzanatát. Lassan már kialakult a forma: a pózna végét pata alakúvá faragta. – Hiszen ezt ismerem! Tucatjával fényképeztem a leningrádi múzeumban az ilyen tárgyakat: a burját sámánok „vesszőparipáit”. Ezeken a lóbotokon repül a sámán lelke révülése idején a szellemek birodalmába. Amikor elkészült a két bot, felém nyújtotta: – Nesze, fiam, neked csináltam…”

Ma is vannak „gyakorló” sámánok

A sámán vagy táltos szót mai értelmében arra mondják, aki transzban, vagyis aki megváltozott tudatállapotában, „révülésében” (ez a rév, átkelés szóból származik) is ura tud maradni önmagának. A sámán feladata a jóslás, érintkezés az alsó és felső világgal, a gyógyítás, valamint a közösség szellemi útmutatása, vezetése. A hagyományok, mesék, versek őrzője és tovább adója. A sámánizmus részben a totemizmusból és az animizmusból ered, melyeknek lényege, hogy minden élőnek és élettelennek lelke van, egy fának ugyanúgy, mint egy virágnak, a virágnak ugyanúgy, mint a sziklának, a hegynek. Illetve, hogy ősükként valamilyen állatot tiszteltek (pl. turulmadár, csodaszarvas, stb.)

Sámánok szerint a világ…

Ki ne ismerné az égig érő fa, vagy paszuly meséjét? A sámánizmus szerint a világ felépítése hasonlatos ehhez: a fa alatt a sötét világ van, a fa koronája felett pedig a szellemek világa. Középütt pedig vagyunk mi, emberek. „Van a világon egy csudálatos nagy fa, amelyiknek kilenc elhajló ága van, mindenik egy-egy erdővel vetekszik. Ha elkezdenek kavarogni, ombolyogni, (imbolyogni) abból támad a szél. Olyan csudálatos nagy fa ez, hogy nemcsak a hold jár el az ága között, hanem a nap is. De ezt a fát csak az leli meg, hogy hol van, merre van, aki foggal született, oszt kilenc esztendeig nem vesz a szájába tejnél egyebet. Az meg tudni való, hogy tátus (táltos) az ilyen. Mert ez csudálatos nagy fa olyan helyen nőtt, hogy csak az ilyen tudományos férhet hozzá. Az emilyen ember csak hírét hallja, hogy van, de látni nem láthatja.” (Diószegi Vilmos gyűjtéséből) Az alsó világ a mindenféle csúfságok, kígyók, békák, csúszómászók lelőhelye, a felső világ azonban csupa csoda: „Az a szép fényes nap az isten jobb szeme, az a szép fényes hold az isten bal szeme. Az a futó szellő isten lihegése, az a sok szép csillag isten arca izzad…” (Ősi pogány dal)

Fogoly lélek, szabad lélek

A sámánizmus szerint az embernek két lelke van. Az egyik a testéhez kötött, a testtől nem tud elszabadulni, a másik viszont szabadon elhagyhatja a testet, ki-be járkál és tapasztalatokat gyűjt. A szabadlélek előfordul, hogy az ember halála után itt marad a földön és rossz szellemként vagy betegségként pusztít. Jung az „árnyéklélekkel” azonosítja. A sámánok szerint a szabadlélek leginkább az álmok alatt, módosult tudtaállapotban (meditáció, transz, láz, ájulás) mutatkozik meg. Ezért tartják úgy, hogy az alvót veszélyes lehet hirtelen felébreszteni, mert ha a lelke épp messze jár, nem tud időben visszatérni, és meghalhat vagy megbetegedhet.

Hogyan lesz valaki sámán?

Sámánnak vagy születni kell, vagy életünk során lehetünk sámánná – sok tanulással. Aki sámánnak születik, az arról ismerszik meg, hogy egyel több csontja, ujja van. Ez már a születése pillanatában látszik. Ha a gyerek foggal születik, akkor a bába megpróbálhatja kiszedni. Ha sikerül, a gyerek nem lesz táltos, és ezzel sok szenvedéstől megmenekül. A született sámán már gyerekként is más, mint a többi. Kerüli a többi gyereket, magának való, izgő-mozgó, nyugtalan. Veszprém megyében azt tartották, hogy a táltos gyerek hétéves koráig csak bolyong. A magyar néphit szerint a táltos, és a táltos lova egyaránt tejen él. (Ez a felsőbb tudást, a beavatottságot jelképezi. A tej, mint az életben tartó anyatej, a halhatatlanság itala, életvíz. Ezzel szemben a boszorkány, aki az ártó hatalmat jelképezi, elapasztja a tehén tejét.) A „sámánfi” három napon át teljesen élettelenül fekszik. Eközben halott sámánok lelkei elrabolják, és ekkor kapja tudományát, méghozzá úgy, hogy szétdarabolják, majd újra összerakják, szimbolizálva ezzel az újjászületést. Az újbóli összerakás, összeragasztás egyes leírásokban nyállal történik.

Sámándob és táltos paripa

Szibériában a sámánizmus hangszere a dob, Dél-Amerikában a csörgő. A magyar népmesékből ismert táltosló azonos a sámándobbal. A táltosló nem közönséges ló ám, a mesékből tudhatjuk, hogy csenevész, göthös gebe, akit a gazdája választ ki mindezek dacára (mert megsúgják neki), és kénytelen a hátán cipelni, annyira erőtlen. Eközben a táltosló rendszerint el is pusztul, de mivel gazdája megmosdatja, tejjel itatja, újraszületik, mint gyönyörű paripa, és a gondolat sebességével képes szállni. A sámándob hangja, akár a lópata dobogása. A sámándob transzállapotba juttatja a sámánt, hogy képes legyen érintkezni a szellemekkel, épp úgy, ahogy a táltosló is elrepíti őt, ahová csak akarja.

Indián asszonyok bölcsessége (Simon Márta fordítása)

„Az vagy, ami az édesanyád. A világot, s minden létező dolgot az édesanyád szemével látsz. Amit később az apáktól tanulsz, az valami más. A kultúrák láncolata asszonyok lánca, akik a múltat összekötik a jövővel.” (Shirley Hill Witt, Mohawk – indián asszony) „Aki önnön magát nem szeretheti, senkit sem szerethet Aki szégyenli testét, szégyell minden élő elevent Aki piszkosnak tartja testét, el van veszve Aki a már születése előtti adományokat nem tiszteli, soha semmit nem fog tisztelni igazán” (Nootka indián asszony) Forrás, ajánlott link Diószegi Vilmos: Sámánok nyomában Szibéria földjén (Bp., 1960.) Sólyomfi Nagy Zoltán – www.saman.hu Horváthné Schmidt Ilona – http://www.mek.iif.hu http://www.terebess.hu