Jelek kísérik az életünket. Számok és betűk, adatok és információk vesznek körül minket születésünk pillanata óta. A neveknek és a jeleknek azonban a közismerten túl sokkal mélyebb, lényegibb olvasatai is vannak.
A szavak mélyebb jelentéseivel találkozhatunk egy vers befogadó olvasásakor, a kép, a szimbólum nehezen kifejezhető jelentései érintenek meg más művészetekben. Szótárak és lexikonok tucatjai sorakoznak polcainkon, mégsem biztos, hogy tartalmuk minden síkon olvasható mai szellemünknek.
Az egyiptomi hieroglifák sokáig őrizték titkukat, szótár híján, évezredeken át csak képeket mutattak az őket fürkésző szemeknek. Az ezernyolcszázas években Champollion francia kutató mérföldköves felfedezésre jutott, egy kőoszlopon egymás mellett azonos tartalmú görög és egyiptomi szöveget talált. Fordítómunkája megnyitotta az utat az ókor nagy mágikus kultúrájának szöveges megismeréséhez is. De vajon mi az, amit Champollion nem tudott lefordítani? Mik azok az olvasatok a világ jeleiben, amiket csak kevesen ismernek közülünk?
A világ számunkra értelmezhető jelei nyilvánvalóan nem csak betűkből állnak. Minden észlelt pillanat az érzékelés csatornáin keresztül ontja ránk az információkat, amik mintának, jelnek számíthatnak a zajban. Ezeknek a biztosan és vélhetően létező jeleknek az olvasatát azonban már különböző tudati és lelki kondícióink határozzák meg.
Mielőtt a látott és vélt jelek igazát késhegyig menően vitatni kezdenénk, figyeljünk fel arra, hogy egyáltalán létezik-e az „észlelet” és a képzelet valóságossága között perdöntő különbség. Egy írott szó jelentése nyilván objektívebben határozható meg, mint egy álom bonyolult üzenete. Egy kép jelentése, ha az, mondjuk világosan egy fekete kutyát ábrázol, általában nem ad vitára okot. A Fekete Kutya szimbóluma azonban bizonyos felfogású körökben már más, egyértelmű jelentéssel is bír.
Mitől lesz tehát egy jel igazi, és mitől marad vitatható? A kérdés megválaszolásához el kell döntenünk, hogy milyen fogalmi rendszerben kívánjuk a választ elfogadni. A tudományos világszemléletűeknek például egy Tarot kártyalap magyarázatával kapcsolatban komoly kétségei lehetnek, míg az azt használók, állításuk szerint a világ – és önmaguk – helyzetének mikéntjét a valóság sokkal nagyobb szeleteként látják benne megjelenni. Az ezoterikus gondolkodásúaknak a Tarot-ot valószínűleg nem kell külön bemutatni, példának okáért most mégis vizsgáljuk meg benne az információk lehetséges áramlásának kérdés-válasz folyamatát.
A Tarot alapértelmezésben huszonkét különböző választ nyújthat kérdésünkre, ami már igazán árnyalt módszernek tűnik. Tudni kell azonban, hogy kérdésünkre nem döntőleges választ kapunk, hanem éppen a saját döntésünkhöz szükséges tisztánlátást aktuális helyzetünkről, mindezt egy egyezményes szimbólummal kifejezve.
-Jó, -jó, de hát ki dönti el, hogy melyik kártya kell utat mutasson számunkra a huszonkettő közül? A válasz, – bármily komolytalannak tűnhet egyeseknek – elsőre csupán ennyi: – a véletlen. No hát ezzel az erővel megszámolhatnánk éppen az asztalra szóródott morzsákat is, avagy a kávézaccban turkálva fürkészhetnénk a jövőnket, – gondolhatja most a szkeptikus olvasó. A szkeptikus helyett én inkább mégis a kritikus jelzőt ajánlanám az érdeklődőknek és tűnődni valónak az alábbi gondolatokat.
A tudomány egyik határterülete ugyanis éppen a furcsa véletleneket vizsgálja, s ennek a tudománynak (!) a neve parapszichológia. Eredményei többek között azt a tényt is felfedik, hogy minden tudati elvárás képes környezetünk véletlenfolyamatainak valamilyen szintű befolyásolására. Ennek megtapasztalásához a legegyszerűbb és legismertebb módszerek egyike a kockadobálás, mellyel a kutatásokban már igen egyértelmű eredményeket értek el.
Ezek azt mutatják, hogy ha például az ötös számból szeretnénk többet dobni, akkor abból az egyhatodnyi véletlennél folyamatosan többet tudunk a statisztikákban összeszámolni. Valamilyen titkos hatás tehát létezik, s ez a hatás elméletileg alkalmas arra is, hogy környezetünk jeleiben akár tudat alatt feltett kérdéseinkre is válaszoljon nekünk.
Számolhatjuk tehát a morzsákat, fürkészhetjük a madarak röptét az égen, kockázhatunk és húzhatunk lapot a Tarot-ból, lényeg, hogy tudjunk kérdezni, és a választ illetően tudjunk olvasni is. A jelképek olvasatát pedig az tudja, akiben megvan a tehetség és a tanultság ehhez. S bár nagy művész nem lesz mindenkiből, bizonyos ismereteket e téren bárki magáévá tehet. Érdekes feladat egy új nyelv tanulása, főképp ha jelei, szavai árnyaltabbak bármely fogalmunknál. Ahogy az imént a Tarot-nál a huszonkét jel számtalan összefüggést tartalmaz egyenként is, éppígy az I-Ching, az asztrológia és más hasonló módszerek jelei is igencsak összetett olvasattal bírnak.
A rendületlenül kritikus olvasó akár itt is felteheti a következő kérdést; – nem lehetséges az, hogy ilyenkor a „látók” tulajdonképpen csak saját fantáziájukban olvasnak? – Nem lehet, hogy a jel és a minta – a közismert tintapaca kísérletekhez hasonlóan –, csak a fejünkben létezik?
Tény, hogy egy jel, egy horoszkóp, vagy akár egy vers többféleképpen értelmezhető, mint egy matematikai egyenlet. Az általuk megfogalmazott üzenet megértése az olvasó részéről egyfajta lelki érzékenységet is feltételez. Egy vers, vagy egy szimbólum felfogása vélhetően nem csak logikus és szóbeli képességeket kíván meg. Az a szféra viszont, amely a tudati működések és a környezeti valóság teljesen új összefüggéseit tárja elénk, tudományosan még éppen csak a felfedezések horizontján látható, a magyarázatokra tehát még várni kell. Hogy mire, az az írás következő részében olvasható.
Paulinyi Tamás író, pszi kutató, www.szintezis.info.hu
Ezek is érdekelhetnek
Ezt már láttad?
Ajánlott tartalmak
