Láthatjuk a jövőt álmunkban?

Malcolm Bessent, a pszi képességeiben kiemelkedő angol fiatalember, az ezerkilencszázhatvanas évek végén vált ismertté a parapszichológiai kutatásokban. Bessent különös tehetségét leginkább a jövőjósló álmok területén vizsgálták meglehetős sikerrel, mégpedig New Yorkban a Brooklyni Maimonides Medical Center álomkutatási laboratóriumában. Itt Dr. Montague Ulmann és Dr. Stanley Krippner már évek óta végzett álomtelepátia kutatásokat, amelyben kiemelkedő sikereket értek el. Ezekben a kísérletekben a vevőnek az álomszakaszokban (REM fázis) küldtek telepatikusan képeket, amelyekről ébredés után kellett beszámolnia. A Bessent-tel folytatott vizsgálatokban a helyzet merőben más volt, neki olyan eseményekről is be kellett számolnia, amik csak az ébredése és álmainak lediktálása után történtek meg vele.

Az álmok nem hazudnak?

Az álmok különös világa kultúránk kezdeteitől egy másik, a szemnek láthatatlan valóságot tükrözött, amiben a jóslás, a távolbalátás és a gondolatátvitel természetesnek vett dimenziója volt a régi korok embereinek, akik ezeket a különös képességeket a valóság részének tekintették. A biblikus és mitológiai példák, csakúgy, mint az ókor és a középkor jóslatai azt sejtetették, hogy az időben előre láthatunk.

Mindez persze mindaddig, míg a tudomány fel nem figyelt rá, pusztán a babonaság és a legendák világába sorolódott, így az újkori, immáron kísérleti bizonyítékokat kívánó tudományos megfigyelések hozták meg azt a felismerést, hogy a tudatunk valóban képes az érzékszerveken túli észlelésekre, túl a tér-idő ismert korlátain is.

A vizsgálatokban az is világossá vált, hogy az ilyen észleleteknek leginkább a módosult tudatállapotok kedveznek, azon belül pedig spontán módon és leggyakrabban az álmokban bukkannak fel. Ennek oka többek között az, hogy pszichénk az álom állapotában nincs a racionális előítéletek gátlása alatt, a benyomások könnyebben fogalmazódnak meg az álmok képi szimbólumaiban és történéseiben. Mindezt figyelembe véve már az ezerkilencszázhatvanas évektől folytattak szervezett álomtelepátia és álomprekogníciós kísérleteket, amelyek eredményessége felülmúlta az éber állapotban folytatott vizsgálatokét.

Ezek elsősorban Dr. Ulmann és Dr. Krippner amerikai kutatók nevéhez fűződnek, akik egy New Yorki álomkutató laborban végezték kísérleteiket, először Dr. William Ervin pszichológus alanyi közreműködésével, később pedig Malcolm Bessenttel, aki máig az egyik legsikeresebb alanynak számít az álomtelepátia és az álomjóslás területén.

Álmok a holnapról

Bessent a tehetséges angol fiatalember 1969-ben csatlakozott a Maimonides programhoz, egyébként a részvételét arra alapozták, hogy spontán módon is gyakran álmodott meg másnapi, vagy későbbi eseményeket, a vizsgálatok így elsősorban a jövőérzékelés, vagy másnéven a prekogníció területére koncentrálódtak. A kísérlet során itt is az álmok során fellépő gyors szemmozgásokat és az álomra jellemző speciális agyhullámokat figyelték, majd az álomszakaszok végén felébresztették Bessent-et, aki elmondta az álmait, amik a terv szerint a vele másnap történő eseményekről kellett, hogy szóljanak. A másnapi történések tárgyát azonban csak az álmokat követő napon határozták meg véletlenszerűen olyan asszisztensek, akik Bessent megelőző álmainak tartalmáról semmit sem tudtak. A jobb érthetőség kedvéért kövessünk most végig egy eredményes kísérletet, amelyet Bessent-tel végeztek.

Van Gogh és az álmok folyosója

Ulmannék egyik vizsgálatában Malcolm Bessent-re – álmainak éjszakai lediktálása után – másnap reggel érdekes meglepetések vártak. A kísérlet fehérköpenyes asszisztensei egy közérzetjavítónak mondott tablettát adtak neki egy csésze vízzel, utána acetonos vattával fertőtlenítették, Mr. Van Gogh-nak szólították, majd az intézmény egy elsötétített, hosszú folyosóján vezették végig, és pszichiátriai betegek festményeit nézették meg vele. Mindezt azért tették, mert aznap reggel – az előző éjszaka álmainak tárgyaként – egy véletlenprogram választása a folyosó szóra esett, amihez Van Gogh a „St. Rémy kórház folyosója” című képét választották, és ehhez kreáltak számára életszerű asszociációs elemeket.

Nézzük meg most a kísérlet eredeti jegyzőkönyvét, miről is szóltak Bessent előző éjszakai álmai: „Zöldet és vöröset láttam, kevés kéket és fehéret. Valami nagy épület volt. Olyan, mintha láttam volna már. Jellegzetes stílusa volt, egy alak, mintha a lépcsőn lefutva menekült volna valahova, talán nő volt, fehér köpenyt viselt, mint az orvosok. Félelmetes érzésem volt, mintha az emberek, akikkel mindennap találkoztam, rosszindulattal közelítettek volna felém. Azt hiszem orvosok voltak, kórházi emberek. A falakon nem volt vakolás, mintha faragott kövekből rakták volna. Azt hiszem a beteg megmenekült, már a hosszú folyosó végén tartott. Álmodtam valami reggeliről, a csészék fehérek voltak…”

Bár az egyezés ránézésre egyértelmű, a kísérleteket a többi próbával egyetemben statisztikai módszerekkel is értékelték, amelyek összességükben is az álomprekogníció működését bizonyították. Bessentnek egyébként is voltak beteljesült előérzetei, megjósolta Onassis tankhajójának katasztrófáját és annak nemzetközi vonatkozásait, vagy például De Gaulle tábornok halálát hónapos pontossággal. Ezeket tekinthetjük véletlen egybeesésnek is, azonban a sikeres vizsgálatok fényében valószínűbb, hogy itt is a jövőérzékelés képessége működött, összegezve pedig Malcolm Bessent kísérleteinek eredményességét, az álom és a pszi észleletek intenzitása vitathatatlanul összefügg.

Új utak a kutatásban

Az álmokban fellépő pszi vizsgálatának a Maimonides intézet kutatásai nemcsak a hőskorát jelentették, de sajnos egyben eddig az egyetlen komoly kísérleti megfigyelését is, mert Ulmann és Krippner munkásságát lényegileg máig nem követték hasonló volumenű megfigyelések. Egyszerűbb próbálkozások persze történtek, ilyen volt például Robert Van de Castle kísérletsorozata, aki egy csoport számára azt a feladatot adta, hogy a párnájuk alá tett, lezárt borítékban lévő képről álmodjanak, amit aztán a reggel leírt álomtartalommal egybevetve, három másik képpel együtt összekeverve kellett a független bírálóknak kiválasztani. Bár a kísérlet sikeres volt, itt nem használták az álomállapotot detektáló műszereket, így csak a reggeli álomemlékek kevésbé pontos leírására támaszkodhattak a kutatók.

Az álom és a pszi vizsgálata az elmúlt évtizedekben háttérbe szorult, helyette inkább a relaxált és más módosult tudatállapotokban végzett, kevésbé költséges módszerek kerültek előtérbe. Van ugyanakkor egy olyan technika, amit az álomtelepátia és az álomprekogníció területén még nem alkalmaztak, ez pedig a tudatos álmodás különös lehetősége a pszi kísérletekben. Itt az újdonságot az jelenti, hogy az álom állapotában nemcsak spontán bukkanhatnak fel a pszi észleletek, hanem azok az alany részéről tudatosan is megközelíthetők, ugyanis az álmodó tisztában van azzal, hogy álmodik, így az álmot irányítani tudja döntései, illetve a korábban kapott feladatai szerint.

Tudatos álmodás

A technikát több fórumon is oktatják, sőt egy, az annak elérésére szolgáló műszert is kifejlesztettek. Ennek az éjszaka is viselhető kényelmes maszknak a működési elve egyrészt az álomállapot felismerésére, másrészt az éberen végzett kondicionált gyakorlatok aktiválására épül. A műszer ugyanis a gyors szemmozgások megindulásakor egy olyan halk hangjelet ad ki, ami a nappali tréningek üzenetére figyelmeztet, miszerint az alvó most álmodik és ennek tudatába is kerül. A kísérletekben ilyenkor az a korábban szintén feltételes reflexként kondicionált feladat is aktiválható, hogy az alany a telepatikus vagy prekognitív észleleteit megtegye.

Láthatjuk, hogy más relaxációs és például a tudatállapotokra ható „fény-hang” technikákkal kiegészítve, az álom és a pszi területe még jócskán kutatható, vélhetően a korábbi kísérletek eredményességét is meghaladó módon, ami közelebb vihet minket tudatunk rejtélyes képességeinek mélyebb megértéséhez, valamint ezeknek az információszerzési lehetőségeknek a gyakorlati életben való alkalmazásához is. Merjünk hát nagyot álmodni az álmokról is!