Mágia és megszállottság – 1. rész

Átok- és rontáslevétel, asztrális védelem – ezoterikus újságok hirdetéseiben, különböző „mágusok” ajánlataként, gyakran találkozhatunk hasonló szolgáltatásokkal. Egyre többen fordulnak látókhoz, médiumokhoz is ügyes-bajos dolgaikkal, ahol a „megszálló szellemek, rontó mágiák” tettenérése, felderítése szintén mindennapos. Annak ellenére azonban, hogy spirituális körökben az említett fogalmak már-már közhelyszerűek, létezésük mindmáig inkább hit kérdésévé tehető. Vizsgáljuk meg – most racionális szempontok szerint is –, hogy mit jelent a mágia és a megszállottság!

A mágia és a megszállottság példái a régmúltban

Már az őskori varázslók – sámánok – idejében is úgy tartották, hogy a láthatatlan szellemvilágok hatással vannak a tapasztalt világ eseményeire, sőt az emberek egészségére is. A múltban és a helyenként még máig létező sámáni kultúrákban így a „varázsló” feladata az ezekkel a világokkal való kapcsolattartás volt, amikor is az ezekhez az „utazásokhoz” szükséges transzállapotba kerülve, a problémák okát ott próbálta orvosolni. A betegségek eredetét a sámánok gyakran a lélek elvesztésében, elrablásában látták, ennek visszaszerzéséhez szintén a szellemekhez kellett fordulni. Ugyanígy jellemző volt az a mágikus gondolkodás, ami az események tudati befolyásolhatóságára vonatkozott, erre utalt például a vadászatok előzetes mágikus „eljátszása”, ami a vad elejtésének sikerességé volt hivatott elősegíteni.

Az őskor és az ókor sok vallásában az istenek és a szellemek világa gyakran összemosódott, a nekik bemutatott áldozatok azt a hitet tükrözték, hogy a láthatatlan világok lakói az embereknek segíteni és ártani is tudnak, így a kegyeiket keresni, míg a haragjukat félni érdemes. Az, hogy az emberekbe ártó szellemek költözhetnek, a Bibliában is felbukkan, igaz ott ezek a megszállottságok a sátán számlájára íródtak. Erre példákat a krisztusi csodák között is találhatunk, ilyen többek között az ördöngös meggyógyítása, ahol is, amikor Jézus a sátánt a betegből kiűzte, az egy disznónyájba költözött, majd a disznók a tengerbe futva elpusztultak.

A kereszténység évszázadaiban tehát a megszállottságokat elsősorban az ördögnek, illetve a démonoknak tulajdonították, ennek megszüntetésére alakult ki a papi ördögűzés gyakorlata is. Más kultúrákban és a népi hagyományokban azonban a rontás, az átok vagy a szemmel verés is a láthatatlan ártó erők közé tartozott, ezeket bizonyos középkori mágikus gyakorlatokkal szintén kapcsolatba hozhatjuk. A megszállottság mai ezoterikus körökben használt fogalma azonban a médiumitás és a spiritizmus újkori megjelenésével alakult ki.

Médiumitás, túlvilág, szellemi megszállások

Bár a holtak birodalmának evilági megnyilvánulásairól szintén az emberi kultúra kezdete óta maradtak fenn példák, a figyelem a halottak szellemével való kapcsolatfelvételre az ezernyolcszázas évek közepén irányult rá, lényegileg ez az időszak tekinthető a spiritizmus és egyben a parapszichológia megszületésének is. Bár elszórt és szűk körű próbálkozások a halottidézésre (nekromantia) korábban is történtek, a XIX. század Amerikájából valóságos spiritiszta divathullám indult el, ez pedig a médiumi szeánszokat világszerte ismert gyakorlattá tette.

A médium szó közvetítőt jelent, vagyis olyan, arra alkalmas személyt, aki kellő tudatállapotban, hallani és közvetíteni tudja az egykor élt emberek szellemének üzeneteit. Tipikus esetekben a médiumok az elhunyt rokonainak a társaságában egyfajta túlvilági postásként teremtettek kapcsolatot a másvilággal, a szellemeket megidézve, akár párbeszédes formában is. Az ilyen és ehhez hasonló médiumi közvetítések alapján alakult ki az a spiritiszta világkép – pontosabban túlvilágkép –, amely szerint a testi halál után a lelkek egy olyan dimenzióba kerülnek, ahonnan részint megidézhetők, részint szándékosan vagy szándéktalanul hatni is képesek az élők világára.

Ebben a felfogásban a testetlen szellemek akár az élőkhöz tartósan is hozzákapcsolódhatnak, így alakítva ki a megszállottság állapotát. Ez a különös helyzet a laikus szellemidézések, asztaltáncoltatások eredményeként is előállhat, amikor is a megidézett lélek a földi környezetben reked, de ugyanezt tartják a spiritiszták az erőszakos halált halt emberek szellemével kapcsolatosan is. Az a hit, hogy a földi létre sóvárgó szellemlények az élő embereken keresztül próbálják kiélni beteljesíthetetlen vágyaikat, szintén elterjedt feltételezés, ebben a megközelítésben ez a szenvedélybetegségekre is magyarázatként szolgál.

Mindezen teóriák alapja tehát az, hogy tudatunk és lelkivilágunk külső, láthatatlan erők által is befolyásolható, amelyek esetenként az irányítást is képesek átvenni. Ezek lehetséges valóságosságára később visszatérve, látni kell azt is, hogy az elmebajok kórtörténetének minden korszakából ismerünk olyan eseteket, amikor a betegek alapvetően úgy tartották, hogy valamiféle külső irányítás alatt állnak, legyen az ördögi, démoni, szellemektől vagy akár más emberektől való. Bár a mai pszichológia vagy még inkább a pszichiátria mindezt a skizofrénia és a paranoia sajátos megnyilvánulásainak tartja, nem kizárt, hogy ezeknek a megszállottságoknak más gyökerei is lehetnek.

Hogy az ártó szándékoknak, vagyis a gondolatok fekete mágiájának milyen parapszichológiai mechanizmusai és elhárító módszerei működhetnek ember és ember között, arról Paulinyi Tamás cikkének következő részében olvashatunk…