A csodálatos piramis-erő

 

Az elektromosságot nem vezető anyagokból készült négyszöglap alapú piramisokat (gúlákat) acél műszerek vágó-élének megőrzésére, szerves anyagok kiszárítására, mumifikálására és növények növekedési sebességének fokozására lehet felhasználni. Hogy ez miként lehetséges? Mert érvényesül a piramis-effektus. És nemcsak azok állítják, akik hisznek a piramisok mágikus erejében, hanem azok a szkeptikus tudósok is kénytelenek belátni, hogy „működik”, akik épp az ellenkezőjét akarták bebizonyítani.

A piramis ereje

A kutatók felfedezték, hogy a négyszögalapú piramis valóban kiszárítja a szerves anyagokat, és a finom kristályos szerkezeteket is. A fémek és fémötvözetek alapjában véve kristályos szerkezetűek. Karel Drbal rádiótechnikus 1949. november 4-én szabadalmat nyújtott be a cseh szabadalmi hivatalnál – az általa készített piramis formájú borotvaélezőre. Tíz év múlva 1959. augusztus 15-én meg is kapta a szabadalmat, miután sikerült bebizonyítania, hogy a piramis valóban megőrzi a borotvapenge élét. Az 1980-ban, illetve 81-ben megjelent Piramiserő I. és Piramiserő II. című könyvben több piramiskísérletről számolt be nyolc elismert kutató. A vizsgálatok a borsó- és babhajtások fokozott növekedésére, a nyers hús jobb tartósítására, a torokbaktériumok és az élesztőcsírák csökkent szaporodási rátájára terjedtek ki, egy négyszögalapú piramis szerkezet alatt. Oroszországban is kísérleteztek a piramis-erővel. A piramis belsejében mínusz 40 fokot mértek, ennek ellenére a víz még folyékony állapotban maradt. Egyetlen ütésre a víz láncreakciószerűen kikristályosodott és megfagyott. A piramisban tárolt magvak az elvetést követően kétszer annyi termést hoztak, az olajos magvak olajtartalma jóval magasabb, a piramisban tartózkodó emberek ellenálló képessége a betegségekkel szemben nagyobb lett. A környéken működő radarállomás a piramis csúcsa fölött két kilométer magas és 500 méter széles kiterjedésű ionizált légoszlopot mért és rögzített. E kedvezőtapasztalatok alapján a mezőgazdasági minisztérium elrendelte a vetőmagvak piramisban történő tárolását. Az ókori tudósok ugyanolyan nagy érdeklődéssel figyelték a piramisokat, mint ma, azzal a különbséggel, hogy akkor még rendelkezésre álltak az alexandriai könyvtár papirusz tekercsei, amikből a piramisok tudása, alaptechnikája megfejthető volt. Görög-, perzsa-, bizánci és a római birodalom vajon miért nem épített a piramisokhoz hasonló építményeket, miért csak a majáknál, illetve Peruban és a brazil őserdőben találhatóak. A válasz nem egyértelmű. Nagyon sok kultúra építészetében találhatunk hasonló csúcsszögű építményeket, mint a piramisok, csak amíg azoknak négy oldalélük van az égtájaknak megfelelően elrendezve, addig a kúpoknak, kupoláknak köralapú a talapzatuk. Hippokratész kútja Kos szigetén hasonlóképpen megfelel a piramisok arányainak. Az eredeti kút tetején létezett még egy csúcs, amely a végleges magasságot megadta az építménynek. A kút kifolyó nyílása egyharmados magasságban helyezkedik el a kupola teljes magasságához képest. A most is még megtalálható építményben a piramisokban hasonló pozitív sugárzás mérhető.

Hol van az igazság?

Miért van az, hogy a piramis sírkamráiból eltávolított szarkofágok (pl. Londonba szállítva) egy-két hónap alatt teljesen szétporladnak? A tudósok a szennyezett levegőre és a vizsgálati vegyszerekre gyanakodtak. Az igazság valahol máshol van. Az élő sejteket, fehérjéket, enzimeket, szöveteket vízburok veszi körül, mely szerkezetileg teljesen más tulajdonságokat mutat kémiailag, fizikailag, mint az a köztudatban előforduló vízről elterjedt. Ez a víz leginkább szerkezetileg a jégre hasonlít. Az oxigén molekulákat hidrogénhidak kötik össze, kémiailag a rendezett vízszerkezetben egy oxigénhez három hidrogén tartozik (H3O). Ez a térszerkezet hasonlítható leginkább a piramisok szerkezetéhez. „Ahogy fenn, úgy lent” – tartották az ókori bölcsek. A világmindenségről, a teremtésről alkotott elképzelések egyidősek az emberi gondolkodással. Thalész a világ alap építőkövének tartotta a vizet, melynek térszerkezete különböző lehet. Különféle térszerkezetek alakulnak ki az élő sejtek körül is. Az ilyen vízközösségek 10-70 vízmolekulát tartalmaznak, és folyamatosan újabb rendezett vízklaszterek jönnek létre. A rendezett víz dielektromos állandója is nagyon megváltozik. Bizonyos határig képes fenntartani saját belső mágneses pólusait. A rendezett víz nem nyeli el a töltéseket, hanem felületén töltésátadásra képes. A sejtek közötti kommunikációk elektromos jeleit továbbítja. Hja sérül a rendezett víz struktúrája, sérül a sejtek kommunikációja – ilyenkor fordul elő leginkább a sejtburjánzás. Ezekre a „jégszerű” rendezett víztartományokra az élő sejtek körül a hatvanas években figyeltek fel a kutatók.

Rezonanciagenerátor

A víz térszerkezete mint rezonancia-szerkezet működik. A világűrben lejátszódó esemény rengésbe hozza az elektromágneses hullámokat. Ezek átszelik az űrt és hasonló vibrációt keltenek a Földön. Rezonanciába lépnek egy olyan geometriai szerkezettel, amelynek alapfrekvenciája megegyezik a kibocsátó rezgéskeltővel. Az ilyen rezonanciába hozott geometriai rendszerek először befogadók, rezgés elnyelők (jin tulajdonságúak), majd a rezonáló teret kitöltve energiamaximumokat elérve mint rezonancia generátorok kezdenek el működni (jang tulajdonságúak). A piramisoknál hasonló felfedezéseket tettek. Jakab István szerint a víz térszerkezete segítségével képes a teremtés üzenetének regéseit felfogni. A víz térmemóriája végtelen, talán nem véletlen, hogy agyunk 90 százaléka víz. A víznek nagyon „rossz” tulajdonsága, hogy élete folyamán bármilyen élő és élettelen anyaggal, elektromágneses rezgéssel, kémiai reakcióval találkozik, az lenyomatként ott marad az „emlékében”. Erre az emlékezésre csak a rendezett víz képes. Ezt a vizet addig tekintjük élő víznek, amíg az életre jellemző rezgésekkel, rezonancia képességgel rendelkezik. Születéskor, amikor az anya testét elhagyja a gyermek, kapcsolatba kerül a kozmikus világmindenség rezgéseivel. Ez az első találkozás meghatározó lesz egész életén át. Erről szól az asztrológia. A halál a rezonanciaképesség elvesztése, az ember vagy az élőlény nem képes a kozmikus energiák felvételére, tehát nem jut energiához és információhoz. A rendezett víz csak az életet szereti, és a rezonanciaképesség elvesztésével azonnal elindul a szervezett élet bomlása. Mi történik a piramisokban? Geometriai szerkezete – akárcsak a víz térszerkezete – rezonanciaképes a kozmoszból érkező jelekre. A víz az élethez kötődik. A halál beállta után erős oxidáció kíséretében elhagyja a testet. Természetesen az információt közlő vezérlő funkcióját elveszti, melyet átvesz helyette a piramis. A piramis képes energiával és információval ellátni a sejteket, szöveteket, ezáltal volt elérhető, hogy több ezer évig mumifikálódott a piramisban nyugvó test. A piramisok feltárásakor előkerült négyezer éves gabonaszemeket elvetették, és ezek kikeltek, fittyet hányva az időnek. Folyamatosan megkapták az élethez szükséges információt. A téma folytatását és hasonlóan érdekes cikkeket találsz a november 2-án megjelenő Kiskegyed Horoszkóp Magazinban. Felhasznált irodalom: Jakab István – A teremtés titkai (Víztérítő Kiadó) G. Harry Stine – A mozgató gondolat Prof. dr. Szász András: Víz és élet Harald W. tietze: Vízgyógyászat