Kopogd le háromszor!

A beszélgetés résztvevői: Andi (22): Kéményseprőt látok, szerencsét találok? Nóra (36): A babona maradt, a súlyom nem Edina (34): A veszett fekete macska Bettus (28): Esküvőtől a babaágyig, minden Bettus: Azért ebből a kéményseprő hülyeségből már kinőhettél volna. Andi: Már kinőttem. Igaz beletelt egy kis időbe. Edina: Miért? Andi: Tudod, nálunk mindenki babonás. Az anyám, ha kiszór egy kis sót, eszeveszettül elkezdi szórni a háta mögé. Sajnos azzal nem foglalkozik, hogy ilyenkor éppen ki lép a konyhába. Edina: Besóz az anyád? Andi: Ha éppen arra járok, akkor nem nagyon izgatja magát, hogy éppen a szemembe szórt egy marékkal. Az apám tagadja, hogy babonás, de arról meg van győződve, hogy az asszonyt át kell emelni a küszöbön, ha új házba költöznek. Nóra: Némileg igaza van az öregednek, csakhogy azt a bizonyos átemelést az esküvő után kell eszközölni, amikor az új házasok először lépik át a küszöböt. Azaz az ifjú férj karban viszi be a menyasszonyt. Andi: De aput nem lehet meggyőzni. Ő minden egyes költözésünkkor anyut szorgalmasan becipeli. Csakhogy ma már ez egyre nehezebben megy. Ilyenkor retteg a család, hogy apu dereka megroppan, vagy anyut leejti, akinek emiatt combnyaktörése lesz. Szóval tiszta káosz vagyunk. Bettus: De annak ellenére, hogy kicsit flegmán beszélsz a babonákról, te is rendre jól bekéményseprőzöl. Andi: Ilyen család mellett azért nekem is terheltnek kell lennem valamennyire. Bettus: Na, ja! Andi: Az én heppem a kéményseprő. Ha meglátom meg kell fognom a gombomat és háromszor balra fordítom el. Fontos szabály, hogy nem láthatom a hátát, mert akkor a szerencséből szerencsétlenség lesz. Edina: Tényleg nem láthatod a hátát? Ezt nem is tudtam. Andi: De így van. Én egy kisvárosban lakom, ahol még van hagyományos kémény és a kéményseprők biciklivel közlekednek. Szóval egy ilyen alkalommal éppen az ottani bankfiókból jöttem ki, amikor megláttam a túloldalon a fekete embert. Nóra: Na és? Szerencsét hozott? Pénzt kaptál? Andi: Ez is lehetett volna, de az átok kéményseprő éppen abba az irányba kezdett biciklizni, amerre én is indultam. Nóra: Ez tök jó! Andi: Szerinted! Csakhogy akkor végig a hátát látom! Nóra: A fenébe, tényleg!! Andi: Na, mint a hülye lehajtottam a fejem és elkezdtem rohanni, hogy megelőzzem. Átnyargaltam a másik oldalra, ő szépen átengedett a zebrán, én meg rámosolyogtam és megfogtam a gombomat. Nóra: Nyert a szerencse. Andi: De várj még nincs vége! A kéményseprő szépen haladt tovább, én meg tutira nem néztem a hátára. Csakhogy. A fekete ember pont abba az utcába fordult be, ahol dolgozom. Meg is állt az egyik háznál, láttam, amikor felsandítottam. Edina: Hülye! És ha pont a hátát láttad volna? Andi: Az pech! De szerencsém volt, becsöngetett Béla bácsihoz, és éppen szemből láttam, azaz féloldalasan, de a lényeg, hogy közöm sem volt a hátához. Gyorsan megint fordítottam hármat a gombomon. Nóra: Van ilyen, hogy egy kéményseprő dupla szerencsét hoz? Andi: Gondolom. Elégedetten haladtam tovább, amikor kinyílt az eggyel feljebb lévő ház kapuja, a kéményseprő pedig megfordult, – Szevasz Józsikám mondta, én meg telibe kaptam a hátát a szememmel. Nóra: Gáz! Andi: De mekkora! Annyira váratlanul ért a dolog, hogy ijedtemben egyet hátraléptem, a lábam megbicsaklott a kockakövön, és kificamodott a bokám. A vinnyogásomra lettek figyelmesek. És mit gondoltok, ki hívott hozzám mentőt? Nóra: Józsi bácsi? Andi: Dehogy! A kéményseprő! Neki volt mobilja. Akkor most szerencsét hozott, vagy szerencsétlenséget okozott? Na? Edina: Hát én meg a fekete macskával faragtam be. Baromira félek tőle. De annyira ám, hogy képes vagyok visszafordulni az útról, ha meglátom. Bettus: Jó, azért a fekete macskától mindenki tart. Nóra: Például mi. Nálunk a fekete macska fekete nőt jelent. Nem hoz jót. A barátomat egy fekete nőcitől szerettem el. Azóta ha egy fekete macskát meglátunk, na persze nőnek álcázva, mindig elkezdünk ezen élcelődni. Edina: Az én életemben a fekete macska a klasszikus helyzetet jelenti. Megyek autóval vagy gyalog és szépen besomfordál elém. Na, én ilyenkor kész vagyok! Bettus: És mi történt veled? Edina: Este hat óra volt, egy céges megbeszélésre mentem Zuglóba. Tudjátok, nyugis, kis utcák, nulla forgalom, ezer kutya, gyerekes anyukák, macskák meg madarak. Bettus: Ennyire azért nem lehetsz fölényes. Edina: Ott lakom. Bettus: Ja, bocs. Mondom én a nyóckerből. Andi: Én meg Patajapusztáról. Nóra: Nyugi már! Szóval mi volt? Edina: Haladok szépen, amikor elém toppan egy fekete macska. Fékezek. De a dög nem megy semerre. Dudálok egy jó nagyot, és kiszállok az autóból. Erre a macska elindul visszafelé. Nóra: Oké, megnyert csata. Edina: A frászt! Az a rohadt macska, odasompolyog hozzám! Ráüvöltök, hogy sicc, megijed, de közben megfordul és elkezd a lábamhoz dörgölőzni. Finoman odébb billentem, és visszaülök az autóba. Nóra: És a cica? Edina: Áll, bámul és nyávog. Hiába dudálok, nem mozdul egy tapodtat sem. Igazság szerint legszívesebben felrúgnám a dögöt, de az nem moccan. Hanem bámul be a kocsiba. Már öt percet késtem a megbeszélésről. Andi: És végül mit csináltál? Edina: Visszafordultam. Otthagytam a macskát a csudába, azt mondják, veszett lehetett, hogy így dörgölőzött. A főnökömnek meg odaszóltam, hogy dugóban ülök, tíz percet kések. Bettus: Nálunk csak apróbb dolgok voltak. Már az esküvői vásárolgatásnál az őrületbe kergetett a párom, hogy nem jön el velem ruhát nézni, mert az esküvő napja előtt nem láthat menyasszonyként. Edina: Nem mondod, hogy a férjed a babonás és nem te! Bettus: De. És ráadásul nagyon az. Sikerült szereznünk mindent, valami régit, valamit kölcsön, valami kéket, satöbbi. De a férjem attól rettegett, hogy mi lesz, ha elejti a gyűrűt, amikor fel kellene húznia. Mert ez szerinte rosszat jelent. Andi: És mi lett? Pottyant a gyűrű, elhullott a szerencse? Bettus: Nem. De annyira izgult a párom, úgy remegett a keze, hogy a gyűrűt alig tudta rám szuszakolni. De ezzel még nem volt vége. Amikor vártuk a babát, a fejébe vette, hogy semmit sem vehetünk meg előre, mert az szerencsétlenséget hoz. Rémtörténeteket mesélt. Andi: És? Amikor hazamentetek nem volt gyerekszoba? Bettus: Majdnem. Szombaton szültem. Vasárnap minden zárva. A férjem hétfőn és kedden reggeltől estig rohangált a rekkenő hőségben, késő éjszakáig szerelgette a babacuccokat otthon. De szerdára, mire kiadtak a kórházból bennünket, azért minden rendben volt. Nóra: És gondolom üveges szemmel, hulla fáradtan, mártírként vonszolta magát, hogy ő két nap alatt milyen csodás áldozatot hozott, hm? Bettus: Köbö, így volt. Nóra: Na, ja. Ilyenek a pasik. De persze mi sem vagyunk különbek. Nekem is van babonám, amihez évek óta tartom magam. Bettus: Te milyen diliben utazol? Nóra: Meg vagyok arról győződve, hogy ha már egyszer kiléptél az ajtón, nem tanácsos újból visszamenned, mert az bajt hoz. Edina: Jártál már pórul? Nóra: Igazság szerint még nem. De tuti, hogy bejön a pech, ha visszalépsz. Edina: És akkor mit csinálsz? Ha otthon hagysz valamit, akkor hagyod a francba az egészet? Nóra: Na nem. Van erre egy módszerem. Ha vissza kell menni valamiért, akkor odabent le kell ülni egy pillanatra és a két lábad felemelni a földről. Én ezt kb. húsz éve be is tartom. Andi: Mindig leülsz egy pillanatra? Nóra: Le. Bármennyire sietek is. Anyunál, ha vissza kellett fordulnom, például mindig ráültem a cipőtartóra. Ez így volt az elmúlt húsz évben, egészen a napjainkig. Andi: Miért, megváltozott a babonád? Nóra: A nyavalyát. Csak a súlyom. A hétvégén felmentem anyuhoz, persze megint nála maradt a napszemüvegem, mint mindig. Visszaléptem érte, ráültem a cipőtartóra, ami, az elmúlt húsz évben most először, egyszerűen összerogyott alattam. Ez az igazi pech!