Ismétlődhetnek a sorsok a jelenben és a múltban? Vannak az életnek furcsa párhuzamos útjai? Paulinyi Tamás cikkében erre keresi a választ!
A presszóban ülő ismeretlen ember arca erősen emlékeztet egy régi ismerősömére. Némi ismerkedés és barátkozás után kiderül, – nem csak az arca, sorsa és története is közel áll alteregójáéhoz. A keresztnév azonosságán túl az igazi meglepetés következik. Ismer egy embert, aki akár én is lehetnék. Kettőnk története itt már összekapcsolódik.
Lehet, hogy a sors cserejátékosokat biztosít az emberi kapcsolatok örök játékához? Lehet, hogy egyedinek és megismételhetetlennek tűnő jelenésünk a világ színpadán csak egy a számtalan – akár már Szophoklész által is megénekelt- előadás közül?
Mielőtt egy véletlennek tűnő egyedi eset általánosításának vádja érne, a bevezetőben leírtakhoz csatolom a parapszichológia idevágó megfigyeléseit. Ezek közül talán a legérdekesebbek az egypetéjű – tehát genetikailag teljesen azonos felépítésű – ikerpárok vizsgálatának eredményei.
Az ezerkilencszázhetvenes években több tucat, egymástól különnevelt ikerpár kísérleti megfigyelését végezték el. Az egyik érdekes eset ikrei egymástól meglehetősen különböző környezetben nevelkedtek, – egyikük a háború utáni Németország inkább náci ideológiájú családi hátterében, másikuk Amerikában hithű zsidóként nevelve. A testvérpárt a kutatók ismerkedtették meg egymással és döbbenetesen hasonló élettörténetükkel.
A gének által meghatározott testi egyezések csodáin túl, az összevetésben egy nagyobb csoda kezdett kirajzolódni. Mindketten a kockás ingeket és a széles keretű szemüvegeket kedvelték. Azonos időben kezdték, majd hagyták abba váratlanul tanulmányaikat. Azonos nevű kutyájuk és azonos keresztnevű barátnőik voltak, azonos szenvedélyeik és apró szokásaik, beleértve például a fogpiszkálók kitartó rágcsálását.
Más ikerpároknál még ennél is érthetetlenebb egyezéseket tártak fel a megfigyelések. Idetartoznak az egyidejű, de egymástól független balesetek, odáig terjedően, amikor két ikertestvér egymástól pár kilométerre egymással ugyanazon az úton tükörképszerűen szembehaladva szenvedett autóbalesetet.
Ha hihetünk a kutatások eredményeinek, akkor egy olyan érthetetlenül tökéletes sorskoreográfia képét láthatjuk kirajzolódni, amely mintha azonos szerepeket determinisztikus pontossággal lenne képes különböző emberek között leosztani.
De vajon ez a többszörös szereposztás igaz lehet-e az egypetéjű ikreken túl, bárki másra is? Erre nézve – bár a dokumentációk hitelessége sokszor vitatható – olyan megfigyelések állnak rendelkezésre, ahol bizonyos szereplők által eljátszott események, mintha az időben ismételnék önmagukat.
Egy-egy bűnténynél figyeltek fel arra, hogy évtizedekkel korábban – a nevek, a helyszín és az esemény napjának kísérteties hasonlóságával – ugyanaz az eset mintha már lejátszódott volna. Akár egy színdarab újbóli előadásaiban a lényeg ugyanaz maradt. De ha ez általánosan igaz, miért nem tűnik ki jobban az emberi viszonyok és cselekvések kliséinek hasonlósága a mindennapokban? Talán azért, mert az eseményeket a szabad akarat és a véletlenszerűség – cseppet sem központilag koreografáltnak tűnő – illúziójában éljük.
Ebben a valószínűleg szűklátókörűnek mondható tapasztalati meggyőződésünkben a világról alkotott oksági felfogásunk természetesen csak megerősít minket. A térben és időben kölcsönhatásban álló puszta anyag és energia newtoni világképe gyakorlatilag ma is meghatározza gondolkodásunkat. A tudat ebben a felfogásban csupán behatárolt szemlélőjeként és – szűkös fizikai korlátai között – cselekvő részeként tekinthető a valószínű véletlenek óriási anyaguniverzumának.
Bár a jelen értekezésben felvetett gondolatok meglehetősen hipotetikusak, további részletezésük előtt nézzük meg mit tart az okság fogalmáról a tudományos parapszichológia. Elsősorban a tér és idő eddig felbonthatatlannak tartott kötései kezdenek bomlani a tudat aprónak látszó, de bizonyítottan létező képességei előtt. Az érzékszerveken túli észlelések – a telepátia, a táv- és jövőérzékelés – léte azt mutatja, hogy a tudat folyamatosan információkat képes szerezni a világ bármely állapotáról, beleértve a jövőbelieket is.
A tudati elvárások hatása a véletlenfolyamatokra az események kimenetének egyértelmű tudati befolyásolását igazolja, esetenként ebben a legvadabb fizikai törvénysértéseket produkálva. Ezen felül a paranormális jelenségek világosan kollektív tudati eredőjűek, tehát a tudatok az eseményeket közösen észlelik és alakítják. Akárhogyan is fogalmazunk, a tudat szerepe tapasztalható világunkban igencsak meghatározó lehet.
Ha viszont egy kollektív tudat az álmokban megélt énünkhöz hasonlóan meghatározza tapasztalata tárgyát, miért csodálkoznánk azon, hogy az események a fizika relatív díszletei között elsősorban lélektani jelentőségűek. Ha pedig az általunk térnek és időnek nevezett tapasztalati koordináták között az eseményekben ismétlődések és szerepazonosságok fedezhetők fel, könnyen lehet, hogy egy mindezeket átfogó, változatlan klisé megnyilvánulását látjuk bennük. Hogy ez miként működhet, arról az írás második részében olvashatunk.
Paulinyi Tamás író, pszi-kutató www.szintezis.info.hu
Ezek is érdekelhetnek
Ezt már láttad?
Ajánlott tartalmak
