Tervszerűség van a véletlenekben is! – a szinkronicitás elve

Carl Gustav Jung svájci pszichiáter, amikor egy alkalommal éppen egy neurotikus hölgy álomanalízisét végezte, a hölgy megemlítette, hogy álmában egy aranyszínű szkarabeuszbogár jelent meg. Rögtön ezután Jung egy koppanást hallott az ablakon, majd amikor kinyitotta egy zöldarany európai szkarabeuszbogár esett be rajta. Jung a bogarat a hölgyhöz vitte és a következő szavakkal adta át: „Íme hölgyem az Ön SZKARABEUSZA!” A történet még megemlíti, hogy a beteg állapotában innentől gyökeres javulás állt be, ami szimbológiailag a szkarabeusz élettel és újjászületéssel kapcsolatos jelentésével is egybevág.

Mindannyian egy nagyobb egész részei vagyunk

A szinkronicitás megértése egy cseppet sem könnyű feladat logikus elménk számára. A számunkra térben és időben lezajló – tehát lokális – események megértéséhez, ugyanis a valóságról alkotott – vagyis szintén lokális összefüggések tapasztalataira épülő – antropomorf világszemléletünket tekintjük az egyetlen lehetséges viszonyítási rendszernek. Ez pedig szinte bizonyosan helytelen, ugyanis a parapszichológiai eredmények világosan bizonyítják, hogy például saját tudati tevékenységeink egy része (jövőérzékelés, telepátia, távolbahatás, halálközeli élmény stb.) bizonyosan nem lokális jelenségként működik. Röviden szólva, egy multidimenzionális rendszer kisebb részeként keressük egy nagyobb egész törvényszerűségeit, amit értelemszerűen képtelenek vagyunk felfogni. Egy találó megfogalmazás szerint a szinkronicitás-jelenségek léte egy nemlokális univerzumot feltételez lokálisként észlelt jelenségekkel. Ahhoz, hogy maguk a folyamatok megtapasztalás jellegűvé váljanak, egy olyan magasabb tudati síkon kellene őket vizsgálni, ami talán analóg lehet a már említett halálközeli élmények panorámatudatával – itt lehet egyidejűleg áttekinteni egy teljes élet összes pillanatát –, vagy analóg lehet bizonyos meditációs technikák által kiváltott tudatállapotokkal.

Ok vagy okozat?

Az általunk tapasztalt oksági rendszerben például elképzelhetetlen az, hogy egy okozat megelőzze az azt kiváltó okot – pedig hát a jövőérzékelés is ezt sugallja –, vagy az, hogy egy aktuális megfigyelés elvárása visszamenőleg befolyásolja az észlelet kialakulásához szükséges összes anyagi eseményt (ilyen lehet például az, amikor valaki egy autópályán az elvárásának megfelelően a várható véletlen arányhoz képest sokkal több piros autót észlel áthaladni). Triviális és okságilag szintén zavarba ejtő példa, amikor egy televízió csatornáit váltogatva különböző műsorokban szinte ugyanaz a mondat ismétlődik. A megértéshez valószínűleg közelebb vihet minket, ha megpróbáljuk – legalább elvi szinten – feladni az oksági folyamatokhoz fűződő megszokott tér-idő elképzeléseinket, sőt magát az okság sorrendiségét vagy irányultságát is relatívvá tesszük, ami már egy egymással egyszerűen tartalmi rokonságot mutató mellérendelt eseménycsoport képét vázolja fel.
Hangsúlyozni kell azonban, hogy a szinkronicitás jelenségek zömében az elemek között gondolati tartalmak is szerepelnek, vagyis az eseménysorozat egymást vonzó tagjait nem lehet fizikai formák vagy állapotok affinitásával magyarázni. Akárhonnan is közelítjük meg a kérdést, a szinkronicitás jelensége sokkal inkább egy álomállapothoz hasonló flexibilitású tudati valóság, mint egy konkrét anyagi rendszerekből álló fizikai törvények által determinált materiális valóság létét sejteti. A megoldáshoz – egykoron talán – egy olyan pszichofizikai világkép kialakulása vezethet el minket, ami bizonyosan nem sokban fog hasonlítani a jelenleg általános világszemlélethez.

Visszatükröződik a tudatunk a valóságban

Ami számunkra addig is fontos lehet, az leginkább a szinkronicitásnak az életünkben, sorsunkban hasznosítható üzenete. A parapszichológia kategorizált jelenségein túlmutató általánosabb megállapítással élve, a szinkronicitás egyfajta holografikus módon képes pszichés életünket a valóság legkülönfélébb rétegeiben visszatükrözni. Ez részben sorsunk, pszichés mélyrétegeink megismerését segítheti, másrészt, ennek szellemében a valóságteremtés öntudatlan mágiáját egy magasabb tudatossági fokra emelheti. A régi idők madárjóslásának példájára, egy kérdéshez válaszként rendelt véletlenesemény megfigyelésével olyan információkhoz juthatunk, amelyekhez logikai úton nem férhetünk hozzá (erről szól egyébként többek között a Tarot és az I-Ching gyakorlata is), illetve bizonyos jövőképek vagy események modellezésével erősíthetjük azok bekövetkezésének valószínűségét.

Paulinyi Tamás író, pszi-kutató www.szintezis.info.hu