Vissza a jövőbe – elágazó utak és lehetőségek

Mr. W. megszokott repülőutazására készül, üzleti ügyekben hetente veszi igénybe ugyanazt a kényelmes és gyors járatot. Bár nem tarja magát babonás embernek, de ez alkalommal – valami különös érzéstől vezérelve – autóval vág az utazásnak. Még úton van, amikor rádióján értesül a hírről, a repülőgép amelyen õ is utazott volna, leszállás közben lezuhant, – a lángoló roncsok között egyetlen túlélőt sem találtak a helyszínre érkezett mentőalakulatok.
Mr. W. szokatlan és életmentő döntését egy furcsa és baljós álom eredményezte, amit reggel feleségével is megosztott. Álmában magát látta, amint a repülőtéren a géphez igyekezett, de könyörgő emberek nem engedték beszállni, s amikor mégis megpróbálta, egy lángfal állta útját kísérleteinek.
Felesége az álom hallatán megerősítette aggályaiban, mert bár nem tudta miért, õ is rossz érzésekkel ébredt ezen a reggelen. Mr. W. így autóval indult az üzleti tárgyalásra. Mr. W. az előérzeteire hallgatva választott. Jól választott.

Az írás előző részében elvontabb elméletekről esett szó, többek között a paranormális tudati észleletek határtalanságáról, folytassuk hát ezzel. Ez a hipotézis feltételezi azt, amit a telepátia és a véletlenfolyamatokra gyakorolt tudati hatások ténye valószínűsít, nevezetesen azt, hogy a tudati folyamatok elméletileg a fizikai univerzum teljes pillanatnyi állapotával kalkulálhatnak. Ha ez igaz, akkor a prekogníció is besorolhatóvá válik az oksági rendbe, noha egy elméletileg végtelen rendszer változásainak azonnali észleletét igényli.

Eljutottunk odáig, hogy a jövő eseményei több sínen futnak, illetve ágaznak el folyamatosan, döntéseink szerint. Láthatjuk azt is, hogy a következmények előre látása esetenként olyan pontos lehet, mintha egy már megélt jövő tapasztalataiból merítene. Elképzelhető, hogy ezek a különböző jövők nemcsak különböző lehetőségek, hanem különböző egyenrangú valóságok is. Az, ami végül belőlük számunkra valósággá válik, tulajdonképpen felfogható egy olyan mintázatnak, amit tudatunk rendez egy egyetlen valóságnak tűnő folyamattá.

Tudom, ezekkel a gondolatokkal nehéz terepre tévedtünk, de a jövőérzékelés képtelensége eleve nehezen értelmezhető. Ezeknek a feltevéseknek a képszerűbbé tételéhez, most egy olyan példát mutatok be, amit a mozi világában kísérleti szinten tudtommal már megvalósítottak. Itt a film cselekményébe és alakulásába a nézőknek is beleszólása van, mégpedig oly módon, hogy az üléseken a szavazatszámláló rendszerekhez hasonlóan kapcsológombok vannak elhelyezve. Ezeknek a gomboknak a nyomkodásával a nézők választhatják ki a film különböző pontjain, hogy a cselekmény hogyan alakuljon tovább. Így rendelhetnek happy endet, vagy szomorú befejezést, elválásokat, vagy találkozásokat a szereplők között.
Figyeljük meg, hogy a film lehetséges folytatásai, függetlenül attól, hogy az adott előadáson vetítésre kerültek-e, vagy sem, a celluloid szalagokon ugyanúgy valóságosak, mint a történet bármely vetített része. Ha ezt a lehetőséget videón képzeljük el, kezünkben a visszapörgető és újraválasztó távirányítóval, akkor lehet, hogy közel járunk a jövőérzékelés, a beavatkozási paradoxon, és az elágazó jövők lehetséges valóságainak megértéséhez.

Ezek az elméletek, nem a mindennapi élet által felvetett problémákra születtek válaszul, a jövőérzékelés tényének ismerete azonban segíthet ennek a képességnek a mindennapos használatában is. Ez nem elsősorban a leselkedő sorstragédiák elkerülésének módszerét ígéri – bár arra is szeretnék példát hozni –, hanem a logikusan nehezen eldönthető helyzetekben az intuíció könnyedebb használatára taníthat meg minket. Jómagam mindkét területen próbálom alkalmazni ezeket a képességeket.

Egy külföldi utazásom előtt napokon át borzalmas álmokat láttam, amit értelemszerűen az utazás balesetveszélyeivel kötöttem össze. Miután barátnőm álmai sem voltak túl rózsásak azokban a napokban, már-már az utazás elhalasztását latolgattuk. Az oda út szerencsésen lezajlott, gondoltam, tévedni emberi dolog. Másnapi kirándulásunkon lezuhantam egy kilátóról, hajszálon múlt, hogy megmaradtam, súlyos csonttörésekkel, a lebénulás lehetőségével.
Efféle álmok azóta is jelentkeznek, de úgy érzem, hogy a kritikus pontok azóta sejthetőbbé váltak, illetve ez a tapasztalat segít az óvatosságot megtartani a szükséges pillanatokban. Az intuíció használata ennél prózaibb helyzetekben is hasznos lehet. Ami eleinte nehéz; – bizalommal hallgatni a belső sugallatra.

Nem kell ugyanakkor jövőlátó álmokra várni az eldönthetetlennek tűnő kérdésekkel szembesülve, bár láthatóan az álmok kötetlen világában ezek a sugallatok könnyebben felszínre kerülnek. Kérdéseinket bármikor feltehetjük, csak figyeljünk az első gondolatra, ami válaszként felmerül. Eldönthetetlen helyzetekben bízzuk rá magunkat bátran, mielőtt kritikus kétkedésünk közbeszólna, mert ahol a logikus gondolkodás véget ér, ott sokat segíthet az intuíció. Sikerrel gyakorlom magam is a képprekogníciót a kísérletekben, nem annyira hiszek benne, mint inkább pontosan tudom, hogy kimutathatóan működik. Tudom azt is, hogy azoknak, akik lehetetlennek tartják, a kísérleti eredményeik a véletlennél is rosszabbak lehetnek.

Elvárásainkkal, bizalmunkkal tehát választunk – ha öntudatlanul is – az elágazó jövők eseményei között. Hogy a közös jövőnk eseményeiben hány pontot ér egy szavazógomb lenyomása, – nem tudom. De úgy gondolom, ha fontos dolgokról van szó, erősebben is meg lehet nyomni azt a gombot.

Paulinyi Tamás író, pszi-kutató www.szintezis.info.hu