Kacatok, álmok és kihívások

– 1986 óta vezetett nagyvállalatokat, élte a menedzserek zajos, mozgalmas életét. Miért szánta rá magát arra, hogy gyalog végigjárja az El Camino-t, a Santiago de Compostelába vezető nyolcszáz kilométeres utat? Mit adott Önnek ez az élmény? – Megtanított arra, hogy sohase térj vissza oda, ahol már jártál, és csak annyit vigyél magaddal a hátizsákodban, amire feltétlenül szükséged van. Hiszen, az egy kilóval is nagyobb teherrel órákat veszíthetsz, mire célhoz érsz. Ha ezt lefordítjuk a mindennapjainkra, rádöbbenünk: mennyi felesleges kacatot cipelünk magunkkal életük során, és hogy ezeknek a „kacatoknak” a megszerzéséért, fenntartásáért küszködünk, viaskodunk, taposunk egymás lelkébe, és közben elfelejtünk harmóniában élni önmagunkkal és a környezetünkkel. Az úton az ember teljesítménye az, hogy hány kilométert tesz meg naponta, és ez csak önmagától függ. Tíz-tizenkét nap után kezd a gondolkodása tisztulni és képes a fejében, a lelkében rendet rakni. – Eszerint ez a főúrian berendezett műemléki épület is, ahol él, felesleges kacat? – Valójában az, de miután az első pillantásra beleszerettem, és eredeti fényképek alapján felújítattam, megpróbáltam tartalommal megtölteni. Úgy, hogy itt működik a híres spanyol filozófus, Ortega y Gasset nevét viselő művészeti szalon, amelynek tagjai – írók, festők, zenészek, filmesek, csillagászok, szociológusok – minden hónap utolsó csütörtökjén itt mutatjuk be egymásnak műveinket. – Ön Németországban nevelkedett. Mikor és hogyan került oda? – 17 éves kamasz voltam, amikor 1974-ben édesapámmal elhagytuk Erdélyt és a kastli Magyar Gimnáziumba kerültem. A kedvesnővéreknek és az atyáknak köszönhettem, hogy évveszteség nélkül leérettségiztem. Utána közgazdaságot, filozófiát tanultam és folytathattam azt, amivel korábban is foglalkoztam, az irodalmat – az egyetlen szakmát, amelyhez egész életemben szorosan kötődtem. 1978-ban jelent meg az első verseskötetem és ennek köszönhettem, hogy a dél- és észak amerikai magyarság jeles képviselőinek támogatásával világkörüli úton mutathattam be a verseimet. Szembesülnöm kellett azzal, hogy írni, különösen verseket csak magyarul tudok. Pedig akkor már kiválóan beszéltem németül, forgatókönyvek tucatjait írtam, de az irodalom az más, azt az ember csak az anyanyelvén képes művelni. – Ezért választotta a filmes műfajt, és lett filmrendező? – A filmfőiskolán, úgy gondoltam, nekem az a dolgom, hogy német témákkal foglalkozzam. A professzorom, Wolfgang Längsfeld azonban azt mondta: jobban teszem, ha ezt nem erőltetem, mert olyannyira erős bennem magyarságom, hogy soha sem leszek német rendező. Javasolta, menjek Magyarországra, Erdélybe, ott keressek magamnak témákat, dolgozzam fel a történelmet, a balladákat, a legendákat. Boldog voltam, hogy 1989-ben ott lehettem a Páneurópai Pikniken és rögzíthettem azokat a történelmi pillanatokat, amikor a keletnémet menekültek és Sopronnál átmehettek az osztrák oldalra. Azokban az években egy magyar operatőr kollegámmal, több mint 300 reklámfilmet forgattunk. Elvégeztem a médiamenedzseri szakot is és egyre inkább reklámszakmában értem el sikereket. – Mikor és miként jött vissza Magyarországra? – Az egyik németországi ügyfelünk a magyarországi piacon is üzleti lehetőségeket látott, ezért 1990-ben Budapesten létrehoztuk azt a reklámügynökséget, amelyik az év végére a világ egyik legnagyobb láncolatának tagjává vált. – Ez volt az első üzleti vállalkozása idehaza? – Igen, de ezt követték igen hamar azoknak a műsoroknak a gyártása, amelyek licencét megvásároltuk, többek között a Szerencsekerék, vagy a Mindent vagy semmit című műsor, amelyekre a reklámszakmából levezetve, úgy éreztük szüksége van a magyar piacnak. Sok európai film – közöttük a német filmgyártás kiválóságainak – sugárzási jogát vásároltuk meg. 1992-ben készült el az európai uniós csatlakozás előkészítését segítő „Ablak Európára” című, kereskedelmi televíziós műsorkoncepció, amellyel évekig házaltunk. Az volt az álmom, hogy olyan kereskedelmi televíziót hozzunk létre, ahol a közszolgálatiság jelentős szerepet kap. Utóbb beláttam, hogy álmokat kergettem, hiszen a tv2-ben a tulajdonostársunknak, a tőzsdén jegyzett SBS-nek, nem az volt az érdeke és küldetése, hogy a magyar kultúrát, filmművészetünket népszerűsítse, támogassa. Ezzel együtt is 1994 és 2002 között milliárdos nagyságrendben támogattuk a magyar filmgyártást. A gond az, hogy a hazai producerek többsége a mai napig az állami finanszírozásban érdekelt és nem a termék által elérhető bevételben. Nem azt mondom, hogy egyáltalán nincs szükség az állami támogatásra, és kitűnőnek tartom a filmtörvényt is, de ha az nem ágyazódik be az európai gyakorlatba, és a filmkészítés nem válik termékorientáltabbá, akkor minden jó elképzelés csak papíron marad. – Csalódottan távozott a TV2 éléről? – Nem, mert a hiányosságokkal együtt is elértünk valamit és jó érzés, hogy közreműködhettem a duális rendszer magyarországi megvalósításában.

– Miként tudta önmagában feldolgozni azt a kettőséget, hogy a tulajdonosok igényei szerint a nyereség volt az elsődleges cél, miközben Ön a kultúrát, a kulturált életet közvetítő minőségi műsorokra vágyott? – Jómagam, partneremmel Prokopp Róberttel 26 százalékos tulajdonosa voltam a TV2-nek. Ilyen szavazat aránnyal elég sok mindent el lehetett érni. Ugyanakkor egy szerény anyagi háttérrel rendelkező magyar tulajdonos ebben a költséges műfajban nehezen tud lépést tartani a tőzsdén jegyzett tulajdonos társaival, hacsak nem jóindulatúan kezelik a közreműködését. Én csak a legjobbakat mondhatom partnereinkről. Bizalmat szavaztak nekem akkor is, amikor az első években több milliárd veszteséget halmazott fel a cég. Meggyőződésem volt és ma is az, hogy a fizetőképes fogyasztó egy bizonyos szinten, egyre inkább a minőség felé orientálódik. Minőségi terméket viszont bizonyos színvonal alatt nem lehet hirdetni. A kereskedelmi televíziók viszont olyan audiovizuális környezetbe ágyazták bele magukat, ahol a sikeres műsorok sekélyessége ezt nem teszi lehetővé. Úgy gondolom, hogy ennek előbb, utóbb változnia kell. – Szerény anyagi körülményeket említett, miközben a 100 leggazdagabb magyar listáján a 70. helyen szerepel 3,8 milliárdos becsült vagyonával. Mivel alapozta ezt meg? Mivel kereste meg az első millióit? – Amikor televíziót alapítottam Magyarországon, nem a pénzkeresés vezényelt, mert az mindig másodlagos volt számomra. Amikor, 2002-ben nagyon jó áron eladtam a TV2-ben lévő részvényeimet, ezzel választ adtam a kérdésére is, megtehettem volna, hogy elmegyek Spanyolországba és semmi mással nem foglalkozom, mint az irodalommal és filmezéssel. Ehelyett itt maradtam, és jelentős tőkével létrehoztam egy brüsszeli irodával rendelkező, tradicionális nagyvállalathoz, az EUTOP-hoz csatlakozó gazdasági érdekképviseleti céget, és beindítottam az EU-s pénzekre épülő projektfejlesztési és készítési társaságot. De nem azért tettem, mert ezektől a vállalkozásoktól nyereséget remélek. Természetesen nem jótékonykodásból cselekszem, hanem azért, hogy 10-15 év múlva ne mondhassam azt, hogy abban az időszakban, amikor hazánk történelmi változásokon megy keresztül, nem tettem meg azt, ami tőlem tellett. Biztos vagyok abban, hogy szükség van ilyen cégekre Magyarországon, mint ahogyan Írországban is eredményesen működnek. – Hány ügyféle van a cégeknek és sikeresek-e? – Négy nagy, Magyarországon is vezető multinacionális cégnek számító ügyfelünk van, és ezen kívül számos kisebb projektekben vagyunk érdekeltek, amelyek keretében például felújítjuk valamelyik vidéki város főterét, és ehhez az önkormányzatnak mi biztosítjuk az önerőt. Eredményekről, forgalomról, bevételről, csak ez év végén tudunk majd beszámolni. – Hova helyezi el a saját cégeit a magyar üzleti, gazdasági életben? – A magyar gazdaságnak erős brüsszeli érdekképviseletre, azon belül is proaktív érdekképviseletre van szüksége, és ehhez már több alkalommal felajánlottam a szolgálatainkat. Az EUTOP brüsszeli irodája képviseli például a Bajor Gyáriparosok Szövetségét az Európai Unióban. A bajor vállalatok hatvan százaléka azzal a gondolattal foglalkozik, hogy az elkövetkezendő években részben, vagy egészben elhagyja Bajorországot. Ezeknek a cégeknek a 30 százaléka Csehországot, Szlovákiát és Magyarországot nevezte meg célországnak. Ez hatalmas lehetőség, de azt is jelenti, hogy nekünk kellene „házhoz” mennünk és felajánlani hazánk lehetőségeit. Nehéz döntés előtt állnak. Hiszen az áttelepülni kívánó kis- és középvállalkozások 100-150 évig működtek egy régióban és ha új helyet keresnek maguknak, akkor bizonyára ismét hosszú távra tervezik a jelenlétüket. – Erőteljesen lobbizik a cél érdekében? – A tőlem telhetőt megteszem, mert ebben látom a legnagyobb lehetőséget a magyar gazdaság megerősítésére. Éppen ezért Magyarországra hívtam a Bajor Gyáriparosok Szövetségének ügyvezetőjét, hogy azok, akiket ez érint, tőle személyesen hallják a lehetőségeket. Ugyanakkor a proaktív érdekképviselet politikai akarat és elszántsága kérdése. – Mennyi időt adott önmagának erre a feladatra? – Tíz évet. – Miként osztja meg az idejét az irodalom és a vállalkozásai között? – Amióta elhagytam a TV2-t, sokkal több időm marad az írásra. 2002-2004 között befejeztem a „Magányos évszázad” c. trilógiám második és harmadik kötetét. Idén jelent meg az El Caminó – Az út c. regényem, és ezzel egy időben mutatták be az azonos című dokumentumfilmemet. Nagy öröm számomra, hogy a könyv és a film is sikeres. A regény hosszú heteken át a sikerlistákon szerepelt.