Augusztus 24-én Bertalan napján Szent Bertalanra, Jézus egyik apostolára emlékezünk. Legendás története mellett a néphagyományokkal való kapcsolódását sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hiszen Bertalan napján kezdődik valójában a mezőgazdasági szempontból is meghatározó ősz.
Szakértő: Szlovák Eszter

Az Intellektus Angyala uralkodik a következő napokban
Lecabel, az Intellektus Angyala védelmezi az augusztus 23-28. közötti időszakot, és Ő az őrangyala az ebben a ciklusban született Szüzeknek. És miben támogat minket? Olvasd el, milyen kérésekkel fordulhatsz hozzá!

A Termékenység Angyala uralkodik a következő napokon
Omael, a Termékenység Angyala felügyeli a következő néhány napot, és Ő az elsőszámú őrangyala az augusztus 18. és 22. között született Oroszlánoknak.

Karmatisztítás 7 lépésben
Szinte valamennyien küzdünk karmikus terhekkel, ezeknek a korrigálása sokszor igen hosszú időt vesz igénybe. A következő lépésekkel azonban felgyorsíthatjuk a karma oldódását.

A Felszabadulás Angyala segít minket a következő napokban
Reiyel, a Felszabadulás Angyala védelmezi az augusztus 13 és 17. közötti időszakot, és Ő az őrangyala az ebben a periódusban született Oroszlánoknak.

Az Örök Élet angyala uralkodik a következő napokon
Seheiah, az Örök Élet Angyala uralkodik az augusztus 7. és 12. közötti időszakban, és Ő az őrangyala az ebben az időszakban született Oroszlánoknak.

A Fény Angyala óv minket augusztus 2. és 6. között
Yeratel, a Fény Terjesztésének Angyala az augusztus 2. és 6. közötti időszak uralkodója, és az ebben a periódusban született Oroszlánok őrangyala.

Augusztus 1.: Lughnasad, kelta bőség- és aratásünnep
Augusztus 1-jén a kelta és wicca hagyományok szerint egy igen sokszínű ünnepre emlékezünk meg: Lammas, más néven Lughnasad a kelta év utolsó negyedének kezdetét jelzi, melyet a nyári napforduló után 40 nappal tartanak. A nappalok hossza ettől kezdve fokozatosan rövidül.

Július 30-án ünnepeljük a Barátság nemzetközi világnapját
A család mellett a legmeghatározóbb érzelmi szálakat a barátságaink jelentik életünkben. Azoknak pedig, akik kevésbé összetartó, egységes családba születtek, a közeli barátok gyakorlatilag a család szerepét töltik be szociális szempontból.

Az Ambíció Angyalához tartozik a következő néhány nap
Haaiah, az Ambíció angyala a július 28. és aug. 1. között született Oroszlánok őrangyala, és ennek az időszaknak a védelmezője. Lássuk, hogyan hat ránk!