Körülöttünk cikázó lelkek

Egyik hozzászólásban azt olvastam, hogy valaki apró, cikázó fénypontokat észlel maga körül, amióta képes aurát látni. Szeretném őt megnyugtatni, hogy bár az apró cikázó fénypontokat látó embereket a pszichiátriára szokták irányítani, nem őrült meg. Sőt!  Gratulálok hozzá.  De vajon mik ezek a cikázó fényecskék?

Nem képzelgés, nem porszem

Van, aki rögtön rávágja, hogy csak valami káprázat lehet. A fény játéka. Vagy a szobában szállingózó porszemek. Ha jobban megfigyeljük, a porszemek nem cikáznak, hanem nyugodtan, kiegyensúlyozottan tartanak valamerre, leginkább lefelé. Ezek a fénypontok viszont őrült gyorsan tudnak mozogni, kiszámíthatatlan módon, és sokkal kisebbek és fényesebbek a porszemeknél.

Hogy ne unja ezt az írást az se, aki ilyesmivel még sosem találkozott, végezzünk el egy gyakorlatot. Helyezkedjünk el a szobában kényelmesen, úgy, hogy az ablakból beszűrődő fény mögülünk jöjjön. Végezzük el az auralátás gyakorlatából ismert lazítást, majd engedjük a szemünket elnehezülni, mint amikor aurát néztünk. Ha kellő ideig bábulunk így magunk elé, egyszer csak meglátjuk a fényecskéket. Akkorák ezek, mint a mákszem, vagy még annál is kisebbek. Van, hogy csak néhány van belőlük, de előfordul, hogy tömegesen vannak jelen. Általában olyan helyen gyűlnek össze sokan, ahol harmóniát, boldogságot észlelnek. Leggyakrabban csak szállingóznak, mint a porszemek, de képesek egy helyben állni, és aztán sutty, hirtelen odébb repülni. Jó gyakorlást.

Jó, de mégis, mik ezek?

Bizonyos parajelenségeket vizsgáló kutatók állítása szerint ezek a fényjelenségek lelkek. Vagyis lélekmolekulák. Olyan sűrűségűek, hogy apró méretükhöz képest igen nagy a tömegük, és olyan szilárdak, hogy akármilyen anyagon, falon, tűzön, vízen át tudnak hatolni. Sebességük megközelíti a fényét, vagy el is éri azt. E szerint az elképzelés szerint halálunk előtt és után ilyen molekulába sűrűsödve repked a lelkünk.

Hiszi a piszi!

A tudósok megvizsgálták ezeket a molekulákat, méghozzá mikroszkóp alatt. Aki erősen figyel, most felteszi a kérdést: hogy a fenébe tudták mikroszkóp alá tenni a fénypontocskákat? Elkapdosták lepkehálóval?  A kérdés jogos, a válasz egyszerű. Telepatikus úton megkérték őket, hogy fáradjanak a mikroszkóp alá. És odafáradtak.  Hogy képesek telepatikusan kommunikálni, és a szeretetteljes felkérésnek eleget tenni, szintén bizonyítja, hogy nem valami élettelen levegőmolekuláról, vagy káprázatról van szó. A mikroszkópos vizsgálat segítségével jöttek rá azokra az adatokra, amelyek a sűrűségére, tömegére, szilárdságára vonatkoznak.

A parajelenségekkel foglalkozó tudósok további kísérletet végeztek. Megkérték például a lélekmolekulákat, hogy vegyenek fel különböző alakzatokat. Az egyik tudós eközben nagy szeretettel gondolt egyik családtagjára, és láss csodát, a lelkek úgy álltak össze, hogy az illető arcformáját mintázták. Tudom, mindez hihetetlenül hangzik, de ha veszed a fáradtságot, és kipróbálod, elképesztő dolgokat fogsz tapasztalni.

Karikát táncoltak

Én tapasztaltam. Egyik délután a szüleimmel ültem a nappaliban, és hirtelen olyan szeretetroham tört rám. Néztem ezt a két embert, és megtelt a szívem. Arra gondoltam, akármit mondanak, tesznek, akármilyen mérges tudok lenni rájuk, amiért folyton tanácsokat adnak, óvnak, papolnak, mégiscsak úgy szeretem őket, ahogy vannak. Feltételek nélkül. És ez olyan jó. Legszívesebben odarohantam volna, az ölükbe vágódtam volna, mint régen, és csimpaszkodtam volna egy kicsit. Nem tettem meg, mert nem tudták volna, mire véljék. Ehelyett élveztem a szívemet megtöltő érzést, és közben kibámultam az ablakon. Gyönyörű idő volt, a kék eget néztem. Ekkor észrevettem a sok kis lélekmolekulát. Rengetegen voltak. Úgy megörültem nekik, hogy az összes bennem lévő szeretetemet feléjük küldtem egy pillanatra. Elképzeltem egy hatalmas szívet, és átadtam nekik. És ekkor nem hittem a szememnek. A fényecskék összeálltak, és karikát formáztak. A karika pedig elkezdett forogni, először csak lassan, szépen, aztán egyre gyorsabban és gyorsabban, míg már alig tudtam követni. Úgy éreztem, kiugrom a bőrömből örömömben.

Mint újságíró, köteles vagyok az objektivitás mezején maradni, és leszögezni, hogy csak a parajelenségek kutatóinak álláspontját ismerem e témában. Elképzelhető, hogy kevésbé okkult fizikusok egészen más magyarázatot tulajdonítanak a jelenségnek. Aki hallott ilyesmiről, ossza meg velünk. Mint Bernáth Dina azonban fenntartom a jogot, hogy személy szerint azt higgyek, amit akarok, és úgy magyarázzam, ahogy akarom. Itt és most kijelentem, hogy szeretek hinni abban, hogy a sok-sok lélek körülöttünk örül, és vigyáz ránk. Fényben fürdenek, szélben cikáznak, szeretetben táncolnak. Talán a nagypapám is köztük van, és követ mindenhová. Ha szomorú vagyok, a vállamra ül.