Megszállottan

A lány, nevezzük Zsófinak, semmiben nem különbözik kortársaitól, hacsak nem abban, hogy csecsemőjével teljesen magára maradt, és nincs hová mennie. Utolsó menedékként, hogy három hónapos kisfiát el ne vegyék tőle, és csecsemőotthonba ne adják, fordult a kisvárosban üzemelő anyaotthon vezetőjéhez, aki egy évre szállást biztosított nekik. Zsófi huszonegy éves, érettségizett, idegenvezető lesz a szakmája, ha befejezi az iskolát. Tizenkilenc éves koráig semmi szörnyűség nem történt vele, úgyis mondhatnánk, szépen élt egy Csongrád megyei városban. Voltak barátai, szülei, szép otthona, külön szobája. Igen ám, de egy nap végrehajtó érkezett hozzájuk, hogy elárverezze a házukat. Édesanyja zokogva borult az asztalra, és azt hajtogatta, tudtam, tudtam, hogy egyszer megtörténik. És átkozódott. A férjét szidta. Zsófi nem értett semmit, bár anyja és apja elég gyakran veszekedtek, és a veszekedések fő oka rendszerint a pénz volt. Pontosabban az, hogy apja egye gyakrabban járt olyan szórakozóhelyekre, ahol nyerőautomaták voltak. De mivel volt állása és viszonylag jól keresett, sose gondolta volna, hogy ebből egyszer olyan nagy baj lesz. Az apja ugyanis látszólag nem költött túl sokat, vagyis javarészt hazaadta a fizetését. Ki gondolta volna, hogy eközben jelzálogkölcsönt vett föl a házukra csak azért, hogy a pénzből titokban tovább folytathassa szenvedélyét. Az igazi tragédiák csak most kezdődtek. A házat elárverezték, az apa pedig felakasztotta magát. Írt egy búcsúlevelet, melyben arra kérte feleségét és Zsófit, hogy bocsássanak meg neki, amiért ezt tette velük, és mivel tudja, hogy soha nem lenne ereje megváltozni, inkább ezt a megoldást választotta. Zsófi édesanyja talált rá a férjére, és annyira kiborult, hogy a mentő vitte el. Idegösszeroppanással kezelték a kórházban, és nem vették észre, hogy eközben a szíve is ráment a történetre. Egyik éjjel elaludt, és nem ébredt fel többé. Az utólagos vizsgálat megállapította, hogy álmában szívinfarktust kapott. Zsófi tehát egyedül maradt, és nem volt egyetlen fillérje sem. De elhatározta, hogy ő nem válik áldozatává a családi tragédiának, erős lesz, összeszedi magát és talpra áll. Munkát vállalt, kibérelt egy kis lakást, és terveket szövögetett. Úgy képzelte, hogy befejezi az idegenvezető iskolát, aztán külföldön próbál majd elhelyezkedni. Egyik nap, amikor a munkahelyéről ment hazafelé, egy presszó mellett haladt el, és furcsa kényszert érzett, hogy benézzen. Bement, és bár nem volt szokása, hogy egyedül presszózgasson, kért egy kávét. De a következő pillanatban már nem a kávéját kortyolgatta, hanem a nyerőautomata karját rángatta. Észre sem vette, hogy ráesteledett. A fizetése felét bedobálta a gépbe. Aznap éjjel nem tudott aludni, valami azt súgta neki, hogy csak egyetlen módon tudja visszaszerezni az elvert pénzt. Akkor, ha újra megpróbálja. Nyerni fogsz, nyerni fogsz, súgta egy hang a fejében. Másnap ismét a nyerőgépnél töltötte az estét. Nem maradt egy fillérje sem. Kétségbeesésében engedett annak a férfinak, aki úgynevezett „gyorskölcsön” fejében arra kérte, töltse vele az estét. Az övé lett. A férfi százezer forintot adott neki azzal, hogy ha majd újra lesz pénze, megadja.

Zsófi egy pillanatra megrémült önmagától, mert édesanyja jutott eszébe. „Anya most azt mondaná, hogy kurva lettem” – gondolta. Aztán megnyugtatta magát, hogy a férfi amúgy is tetszik neki, és nem pénzért feküdt le vele, hiszen a pénzt csak kölcsön kapta. Igen ám, de egyre gyakrabban botlott olyan férfiakba, akik „tetszettek neki”, és akik ilyen-olyan módon pénzhez juttatták. Az így szerzett összegeket pedig az utolsó fillérig a nyerőgépekbe dobálta. Néha előfordult, hogy nyert, olyankor megmámorította a gépből kizúduló pénz csilingelése. Ez így ment, hónapokon, éveken át. Néha, tiszta pillanataiban azon gondolkodott, honnan tört elő belőle ez a szenvedély, hiszen soha, de soha nem érdekelte az ilyesmi. Aztán egy napon kiderült, hogy terhes. Voltaképpen azt se tudta, kitől. Ez a terhesség úgy tört rá, mintha megrázta volna az áram. Ellágyult a szíve, amikor a testében növekedő kicsi életre gondolt, és olyankor mindig elhatározta, felhagy szörnyű életmódjával. De a kényszer, hogy újra és újra meg kell próbálnia, hátha nyer, erősebb volt benne, mint az anyai ösztön.

A sors ekkor fura módon sietett segítségére. Összeismerkedett egy nővel, aki jóslásból, szellemidézésből élt. Amikor elmesélte neki a történetét, a nő összecsapta a kezét, és azt mondta: „Hiszen téged megszállt az apád szelleme.” Először hihetetlenül hangzott, Zsófi még nevetett is, de aztán, ahogy egyre többet beszélgettek erről, Zsófinak be kellett látnia, hogy lehet valami igazság ebben. Ez ugyanis megmagyarázná a váratlanul rátörő szenvedélybetegséget, ami körülbelül azóta él benne, amióta meghalt az apja. – A földhöz ragadt szellemek olyan halottak, akik még nem távoztak el a fénybe – magyarázta Zsófinak a jósnő. – Azért kötődnek annyira a Földhöz, mert haláluk idején erős szenvedélyfüggők voltak. Például, aki alkoholista volt, az kocsmák környékére megy, és megszáll egy még elő alkoholistát, hogy az ő testét felhasználva hódolhasson tovább a szenvedélyének. Sokszor azért félnek továbblépni a túlvilági síkra, mert félnek a kárhozattól. De olyan entitás is van, aki egyszerűen nagyon ragaszkodott a földi javaihoz. Túlságosan szerette a házát vagy az autóját, és nem képes elszakadni tőle. Ha valakire hirtelen kezelhetetlen depresszió tör rá, vagy egyik napról a másikra szenvedélyfüggő lesz, nagy valószínűséggel egy entitás tapadt hozzá. De jel lehet a koncentráló készség hiánya, a személyiség hirtelen változásai, a fáradékonyság, az ismétlődő balesetek, a hirtelen hízás vagy kóros fogyás. Gyakorlatilag bárkihez tapadhat entitás, nincs mit szégyellni ezen – mondta a jósnő. – De hogyan szabadulhatnék meg tőle? – kérdezte Zsófi. – Az entitások elengedésének többféle módja van – mondta a jósnő. – A legkézenfekvőbb, ha egyszerűen megkéred, hogy engedjen el téged, vagy egy másik eltávozott szellem segítségét kéred. Természetesen olyan szellemét, akihez a földhöz ragadt szellem közel áll, és szereti, fontos neki. Meg kell kérned, hogy jöjjön le érte, és kísérje őt fel. Zsófi és a jósnő Zsófi édesanyja segítségét kérték. És hogy biztos legyen a siker, Michael arkangyalhoz is imádkoztak. Azóta eltelt egy év, Zsófi megszabadult a kínzó kényszertől. Kétségbe esett, amikor visszanézett előző életére. De biztos volt benne, hogy a kisfia kedvéért képes lesz nagyon erős lenni, és mindent elölről kezdeni. Ha a baba nagyobb lesz, és már bölcsödébe lehet adni, munkát keres majd, hogy eltarthassa magukat, és hogy képes legyen egy lakást fenntartani. Hisz abban, hogy sikerül.