A beteg kisfiú és a baseball meccs

Miután kellőképpen megdicsérte az iskolát és a hozzátartozó nevelőket, így folytatta: A természet, ha külső hatásokkal nem avatkoznak bele annak rendjébe, tökéleteset alkot. Ettől függetlenül az én fiam, Shay nem képes úgy tanulni, mint mások. Nem érti úgy meg a dolgokat mint más gyerek. A fiamban miért nem található a természet tökéletessége? Elcsendesedett a hallgatóság a kérdéstől. – Azt hiszem – folytatta az apa – amikor egy olyan gyermek, mint amilyen Shay jön a világra, alkalom nyílik arra, hogy kifejezzük az emberiség igazi természetét, mégpedig azzal, ahogyan bánunk azzal a gyermekkel. Shay az apjával sétált, amikor néhány ismerős gyereket látott baseballozni. Shay kérdezte: – Szerinted engednek játszani? – Shay apja tudta, hogy a legtöbb gyerek nem örülne, ha fia az ő csapatában játszana, ugyanakkor megérezte fiának azt az igényét, hogy valahova tartozni akar. Így megkérdezte az egyik fiút, engedik-e Shay-t játszani. A megkérdezett fiú körül nézett, segítséget kérő tekintettel és mivel nem kapott segítséget, saját kezébe vette az ügyet és azt mondta: – 6 ponttal vesztésre állunk és a nyolcadik körben vagyunk. Beállhat hozzánk és a kilencedik körben üthet is. A nyolcadik kör végén Shay csapata szerzett néhány pontot, de még mindig 3 pontos hátrányban voltak. Közben Shay kesztyűt húzott és a középpályán játszott. Semmilyen labda nem járt ugyan arrafelé, de szemmel láthatóan határtalanul boldog volt, fülig ért a szája, amikor integetett neki az apja. A kilencedik körben ismét ütöttek egy pontot és elérhető közelségbe került a nyerési lehetőség, azonban Shay volt a következő és egyben az utolsó ütő, így ha ő üt, biztosan vesztenek. Ilyen, nyerés előtti helyzetben ki adná át pont neki az ütési lehetőséget? Meglepő módon Shaynek adták az ütőt. Mindenki tudta, hogy lehetetlenség eltalálnia a labdát, hiszen az ütőt se tudta rendesen megfogni. Ettől függetlenül, amint ütéshez készült Shay, a dobó közelebb lépett és nagyon lágyan szinte ejtve dobta hozzá a labdát, Shay mellé trafált, de a második így dobott labdába belenyúlt és egyenesen az egyik fogó felé ütötte. A fogónak könnyű labda volt és könnyen ki üthette volna Shayt, azonban az első bázis mellé dobta a labdát. Mindenki elkezdett kiabálni: – Fuss Shay, fuss az elsőre! Ijedt nagy szemekkel el is indult az első bázis felé, majd a tömeg biztatására a másodikra is. Mire odaért a jobb fogónál volt a labda, aki odadobhatta volna a harmadikra, azonban felfogva a dobó szándékát annak a feje fölé hajította azt, miközben a bázisokról futó csapattársak már elkezdtek beérni a célbázisra, Shay is elkerülte a harmadikat és üvöltött a tömeg: – Célba fuss Shay, célba! Shay beért és győzött a csapat, hősként ünnepelték, mintha év végi bajnokságot nyert volna. – Azon a napon – folytatta elfojtott hangon az apa, könnyekkel a szemében – mindkét csapat fiúi igazi szeretetet és emberséget hoztak a világba.