A fiú, akinek béke volt a szívében

– Hát te miért sírsz?- kérdezte tőle. – Kilökték a kezemből a fagyimat. – szipogta a kisfiú, és a lába elé mutatott, ahol az aszfalton egy nagy gombóc csokoládéfagylalt olvadozott a napsütésben. – Ne sírj ! – mondta a fiú, akinek béke volt a szívében, és megsimogatta a gyerek fejét – Gyere, veszünk másikat ! Később a fiú, akinek béke volt a szívében, egy másik kisfiút is megvigasztalt, akit társai azért csúfoltak, mert szemüveget viselt. Este moziba szeretett volna menni, de e helyett egész éjjel egy fiatal lánnyal beszélgetett, akivel épp akkor szakított a barátja. Másnap a fiú, akinek béke volt a szívében, megvigasztalt egy asszonyt, akinek meghalt a férje, valamint egy kislányt, akinek a cicáját elütötte egy autó. Harmadnap a munkahelyéről húsz év után elbocsátott középkorú férfit derítette jobb kedvre, meg a nagymamát, akiről megfeledkeztek az unokái. És ez így ment tovább: jött az elsős kisfiú, aki rossz pontot vitt haza, mert beszélgetett az órán, a lány, akit nem vettek fel az egyetemre, a férfi, aki megtudta, hogy a feleségének szeretője van, a kamasz, akit gátlásossá tettek a pattanásai, az öregedő nő, akit elhagyott a férje egy fiatal lányért – mind-mind a fiúnak öntötték ki a szívüket. Aztán egy nap a fiú, akinek béke volt a szívében, elment, ki a városból. Ment, ment, egészen addig, amíg el nem ért egy nagy hegyig. Nekirugaszkodott, felmászott egészen a tetejéig. Amikor felért, megállt, szétterpesztette a lábait, felnézett az égre, és üvölteni kezdett. És üvöltött, és üvöltött, és üvöltött, és üvöltésétől leomlottak a sziklák, és kidőltek a fák, és megnyílt a föld. Az ég elsötétült, jégeső hullt, villámok cikáztak sisteregve, szélvihar tombolt. És akkor a fiú abbahagyta az üvöltést. Megfordult, leereszkedett a hegyről, és elindult vissza, a városba…