Hipnózisban

– Hol van ez a virág? – Sehol – felelem, – csak úgy van. A nagy semmiből jött elő. Fent a feje, lent a szára, teszem hozzá gondolatban, de többet nem szólok, csak biggyesztem a szám. – Van gyökere? – Nincs – hallom a saját hangom. – Vágott virág. – Mire volna szüksége? – Vízre – mondom, és csöppet szégyellem magam, amiért ilyen rossz vendéglátója vagyok képzeletem virágának. – Hát akkor tegye vízbe. Mintha bólintanék, és látom, hogy otthon vagyok, elindulok a hosszú, rovátkolt kristályvázáért, annak szűk a nyaka, talán megtámasztja majd a virágomat. Vizet töltök bele, az asztalra teszem, és próbálom beleállítani a növényt. Ide-oda bólogat, hol jobbra, hol balra dől a hosszú vázában. Igyekszem magam felé fordítani a fejét. – Most mi történik? – Próbálom magam felé fordítani a fejét – mondom. – Miért? – Mert azt akarom, hogy mindig lássam. Hogy lássam onnan, ahol épp vagyok. Már a szoba másik végében vagyok. – Milyen a tapintása? Meg tudja érinteni a szirmait? Mit érez? Nagyon messze valóságos önmagamtól elindulok a virág felé, erősen koncentrálok, hogy kinyújtsam a kezem, közben persze tudom, hogy itt ülök a fotelban kényelmesen hátradőlve, becsukott szemmel, mozdulatlanul. Szóval, szép óvatosan megérintem a virágot: érzem a bársonyát, kicsit bordásak a szirmai. Fülemben még ott zsong a kérdés: Mit érez? Nincs kedvem felelni, csak állok a virág mellett kinyújtott kézzel, és közben tudom, a pszichológus arra vár, hogy feleljek, mondjam el, mit látok, mit érzek az ujjaimban, de fáraszt a beszéd, fáraszt, hogy a gondolatokat, érzéseket szavakba kell önteni, hogy ki kell nyitni a számat, hogy hangot kell adnom, meg kell formálnom a döcögő szavakat?

Újraírhatjuk a múltat

– A pszichológia a hipnózist eszközként használja a lelki, illetve a lelki eredetű testi problémák feldolgozásában, gyógyításában – mondja dr. Kunsági Andrea pszichológus. – Egyik pácinesem, tegyük föl, vérző nyombélfekéllyel küzd. A nyombélfekély, ha pszichés eredetű, jellegzetesen a kora gyerekkori lelki sérülések következménye. Hogyan is beszélhetnénk meg a beteggel, hogy mi történt vele két-három éves korában? Nyilván akkor sem emlékezne rá, ha nem akarná ezt az emléket éppenséggel elfojtani, eltemetni. A hipnózissal viszont elérhetjük, hogy felszínre kerüljenek azok a gondolatok, érzések, történések, amelyeket akkoriban átélt. És újra is írhatjuk a múltat. A beteg újra átéli a régi helyzetet, csak épp a szuggesztiók (vagyis a hipnózis közben kapott utasítások) hatására most másként viselkedik, nem úgy, mint akkor. Úgy reagál, hogy ne nyomassza őt tovább, ami történt.

Betegből művésszé

– A lelki sérülés nem hordozható olyan intenzitással egy életen át, mint ahogy a páciens hajdan megélte. Azért csinál testi tüneteket magának, hogy a lelki egyensúlyt meg tudja tartani – magyarázza a pszichológus. – A terápia során megtudjuk a tünetek okát, eredetét, és azt, hogy az illető mire „használja” a betegségét. Talán másoknak akar megfelelni, fel akarja hívni magára a figyelmet, vagy bűnhődni akar. Az önbetegítés helyett saját, valódi célokat keresünk neki, és az „alkotókedvét”, amivel a betegségeket gyártja magának, átalakítjuk ártalmatlan, igazi alkotókedvvé. A pszichoszomatikus betegségekkel küzdők többsége például valódi művész, csak éppen maga sem tud róla. Andrea egy nagy dossziéból festményeket keres elő: az első egyszerű, kisiskolás módra firkált kép, a második valamivel harmonikusabb, a harmadik, a negyedik pedig? csak a számat tátom. Szívesen kitenném őket a szobám falára. – Ugyanaz a férfi páciens festette őket a terápia kezdetén, közepén és mostanában – magyarázza.

Más a helyszín, más a kor

– A hipnózis során előfordul, hogy a páciens másik időről, másik helyről számol be, mint amelyben, illetve ahol él. Egy másik életről mesél, egy másik életben történt problémáról, érzésekről. Szakmailag többféle magyarázat van erre – mondja Kunsági Andrea. – Van olyan irányzat, amely szerint valójában nem másik életünkről van szó, csupán arról, hogy a probléma a tudatalatti olyan mélységében rejtőzik, hogy a pácines ezt úgy éli meg, mintha egy előző életébe ment volna vissza. Egy másik teória szerint lehetséges, hogy az előző életünkben járunk. Ha például most áldozatok vagyunk, akkor ott elkövetők voltunk. Tehát az ember azért csúszik vissza az előző életébe, hogy megtapasztalja, mit érzett akkor a másik szereplő bőrébe bújva, és azért születik újra, hogy megoldja a lezáratlan problémákat. Senki nem tudhatja biztosan, melyik variáció igaz – teszi hozzá a pszichológus. – Végül is teljesen mindegy, hogy mi, pszichológusok mit gondolunk a dologról. A terápia pillanataiban, amit a páciens átél, az a valóság.– Hajoljon közel a virághoz, szagolja meg. – Nincs illata – felelem lassan. – Nem baj. Csak nyugodtan nézegesse, gyönyörködjön benne. Amíg csak jólesik. – Már nincs kedvem – mondom, és magam is meglepődöm magamon. – Már eleget néztem. Kicsit unom. – Jól van. Akkor most szép lassan visszatérünk az éber állapotba. Lassan, a saját ütemében térjen vissza ide, a szobába. Mozgassa meg a tagjait, és végül kinyithatja a szemét. Kinyitnám a szemem. Visszacsukódik. Vagyis ki tudnám nyitni, de nem akarom. Még nem. Még kell néhány másodperc. Olyan jó így, mint egy hatalmas alvás után, mint egy gyönyörű, pihentető álom után. Csupa fény a szoba. Hunyorgok. Jól érzem magam. Szeretek élni. Szeretem ezt a nőt is, aki velem szemben ül és mosolyog. Mindenkit szeretek. – Hogy van? – kérdi „a nő”, vagyis Kunsági Andrea. – Nagyon jól, köszönöm – és nyújtózkodom. – A tudatalattink szimbólumrendszerében a virág jelképezi a személyiségünket. Ez a virág az ön személyisége. Ezentúl bármikor előveheti, nézegetheti, gondozhatja, gondolhat rá. Ha terápiára járna hozzám, megvizsgálnánk, miért olyan törékeny a virága szára. Miért olyan kicsik a levelei. És miért fontos magának, hogy folyton lássa. Aztán ha akarja, elültethetnénk a földbe – magyarázza. Megköszönöm, indulnék is, friss vagyok és erős, pattannék föl a fotelból. Megingok, a lábam nem engedelmeskedik. Támolygok, kóválygok. Mint egy részeg. – Csak lassan, lassan – mondja Andrea, – nem kell úgy sietni. Aztán óvatosan vezessen!

Mi zajlik bennünk a hipnózis alatt?

– Hipnotikus állapotban a jobb és a bal agyfélteke összehangolódik – mondja dr. Kunsági Andrea. – Éber állapotban általában a bal agyféltekénket használjuk: ez irányítja például a beszédet, a logikus gondolkodást, a racionális gondolkodást, erre van a „való életben” szükségünk. Ezért „elnyomjuk” a jobb agyféltekénket, ami pedig a megérzéseknek, a formai, szimbolikus gondolkodásnak, a zene élvezetének, a művészi készségnek központja. Hipnózisban a bal oldal végre hagyja szóhoz jutni a jobb oldalt is. Kicsit a merengés, az álmodozás élményéhez hasonlít ez az állapot. Lazítással, tudatos relaxálással bárki viheti saját magát hipnózisba, de ez veszélyes dolog – figyelmeztet a pszichológus. – Ha előbukkan ugyanis egy mélyen rejtőző probléma, az illető esetleg egyedül nem tud megbirkózni vele.  

Nem emlékszem, mi történt velem

A hipnotizált ember rendszerint tisztán emlékszik arra, hogy mit mondott, érzett a terápia alatt. Ha azonban a hipnózis során olyan régi élmények kerültek felszínre, amelyeket a terapeuta megítélése szerint egyelőre nem tudna feldolgozni a páciens, a terapeuta olyan szuggesztiót ad, hogy a beteg „ébredés után” ne emlékezzen a történtekre. Olyan is előfordulhat, hogy a páciens magától nem emlékszik a hipnózisban átélt élményeire. Ilyenkor nem akar tudni arról, amit „megtudott” önmagáról. Vagyis a tudata – önvédelemből – nem fogadja el a tudattalan tudását.