Kirándul a lélek

– Szeretem ezt az állapotot, mindig örülök, amikor odakerülök. Ezüsttálakon csodás gyümölcsök roskadoznak, szőlőt csipegetek, aranykehelyből bort kortyolok. Általában egyedül vagyok, de mégis tudom, hogy van valaki, aki szeret, csak éppen nincs velem. De van, amikor ő is jelen van, bár még sose láttam, csupán éreztem. Olyankor ő is ott fekszik mellettem, ő is gyümölcsöt szemez és bort iszik, és simogat engem. Olyan teljességet, olyan mennyei boldogságot érzek ilyenkor, hogy minden ébredésem maga a rémálom. Legtöbbször azt sem tudom, hol vagyok, nehezemre esik beazonosítani a szobában lévő tárgyakat, bevallom, még a férjemre is úgy bámultam a múltkor, mint egy vadidegenre, jó hogy nem sikítottam, hogy ki ez itt mellettem – meséli a harminckét éves Ágnes visszatérő álmai történetét.

Ágnes álombeli utazása úgy két évvel ezelőtt kezdődött. Eleinte csak kéthavonta, negyedévente álmodta, hogy egy keleti országban valami hercegnőféle, aztán már havonta, hetente. Mostanában már nincs olyan hét, hogy legalább kétszer ne látogatna el abba a csodálatos, szőnyegekkel és aranydíszekkel teli palotába, ne bújna a selyemruhájába, ne heveredne le a márványpadlóra fektetett megannyi párnára, szőnyegre és ne hallaná azt a felejthetetlen zenét, amit akár el is tudna dúdolni, ha megkérnénk rá. Bizonyíték persze nincs rá, de nagyon valószínű, hogy Ágnes mesebeli  képe nem pusztán álom, hanem sokkal több annál. Az álmaink ugyanis – bár lehetnek visszatérők – általában tükrözik az aznapi történéseket, szorongásokat, lelkiállapotot. Vagyis előfordulhatna, hogy Ágnes évek óta ugyanazon a helyen és ugyanabban az időben tartózkodik álmaiban, de beszámolna olyan momentumokról is, amelyek a nappali életére, a nappalról hozott konfliktusaira, élményeire utalnának. Hogy egy példát mondjak, ha mondjuk aznap összeveszett a szomszédasszonnyal, akkor tegyük föl, hogy nem egyedül feküdne a perzsaszőnyegen, hanem másodmagával, és az illető hölgy folyton le akarná őt lökődni onnan. Ez persze elég vicces és elnagyolt példa, de talán mégis jól érzékelteti, hogy az álom pszichofizikai funkciói hogyan képeződnek le az álombéli történésekben. Ágnes álmai – vagy alvás közben tett utazásai – korántsem teljesítik az álomfeladatokat. Mintha tudomást sem vennének az itteni életéről, mintha nem lenne dolguk, hogy segítsenek a feszültségek levezetésében, az ingerek feldolgozásában. Egy békés, a kívülálló számára már-már unalmas, eseménytelen világba érkezik, ami valamilyen oknál fogva mégis a mennyei boldogságot hozza el számára.

Alvás közben az energiatestünk (mely nem azonos a fizikai testünkkel) az univerzum energiáit magába szívja. Ezt a csakrákon keresztül teszi. A feltöltődés közben előfordulhat, hogy az asztráltest különválik, és az asztrálvilágba kirándul. Általában azok az emberek szoktak álmukban az asztrálvilágba kirándulgatni, akik nem érzik teljesnek a földi létezésüket, és már nagyon vágynának „haza”. Van persze olyan is – pl. jógik képesek erre – hogy meditáció és/vagy jóga segítségével valaki tudatosan hagyja el a testét és tesz kirándulást. Hogy ez létező és működő dolog, azt már kísérletekkel is bizonyították. A kísérlet során különböző tárgyakat helyeztek a szobákban található magas szekrények tetejére, távol attól a helytől, ahol az „utazók” pihentek vagy meditáltak. Mivel ők tudatosan idézték elő a testen kívüli állapotukat, képesek voltak arra, hogy „elhagyják a testüket”, odautazzanak, ahol a tárgyakat elrejtették, azonosítsák azokat és minderről beszámoljanak a kísérlet vezetőinek.

A lélek emlékezik?

A testen kívüli élmények átélői általában beszámolnak arról, hogy a fizikai testüket és az asztráltestüket összeköti egy bizonyos fényzsinór. Erről az utazónak nincs minden esetben tudomása. Ez a kapcsolat azonban – bizonyos elméletek szerint – a halál pillanatában megszűnik. Ha hinni lehet abban, hogy vissza lehet térni a fogantatás pillanatához, vagy a méhen belüli időszakhoz, akkor bizonyítható, hogy ez a tudatosság nem az agyban történik. Hiszen a fogantatáskor a leendő magzatnak még nincs is agya. Felmerül akkor a kérdés, hogy vajon mivel emlékezünk. Bizonyos elméletek szerint a lélek rendelkezik memóriával. Ezt úgy kell elképzelni, hogy a lelkünk egy olyan molekula, melynek közepében egy atom található egy atommaggal. Ez az atommag azonban nem szubsztanciális, hanem információ. Pontosabban az összes tárolt információnk teszi ki az atommagunkat, ami a lelkünk lényege. Ezt persze nehéz elképzelni, megérteni, azonosulni vele pedig még nehezebb. Mindenesetre elgondolkodtató, hogy bizonyos emberek képesek arra, hogy részletesen és jól érthetően leírják a fogantatásuk körülményeit, az akkori eseményeket, sőt még a szüleik akkori érzéseit is. Olyan is előfordult, hogy az illető egy ilyen utazás során értette meg, hogy az a férfi, aki felnevelte, nem azonos azzal, aki nemzette – és ezzel édesanyjának is igen kellemetlen órákat okozott.

A bizonyíték

Ágnest nem hagyta nyugodni, miért távozik ő majdnem minden éjszaka a Távolkeletre békésen hortyogó férje mellől, méghozzá egy olyan férfi közelébe, akit sose látott, csak érzett, „tudott”. Az alternatív módszereket is jól ismerő pszichológusa tanácsára Ágnes részt vett egy regresszív hipnózisterápián, ahol előző életeibe kalauzolták el. Ágnes megdöbbentő gyorsasággal „landolt” a szokásos terepén, a gyönyörű palotában a csillogó ékszerek és puha szőnyegek között. (Mások több életet, helyszínt és kort is érintenek egy utazás során, de Ágnes azonnal itt találta magát, és nem is tágított innen.) A hipnoterapeuta elbeszélgetett az éppen hercegnőként heverésző Ágnessel, és kiderült, hogy az utazásai célja csupán az, hogy találkozzon a lélektársával, akit egyébként nem is szokott látni, sem hallani, csak érzékelni. Ágnes azért utazgat tehát éjszakánként vissza abba az életébe, mert még mindig szerelmes. Csupán csak feltételezés, hogy talán időközben a lélektárs is leszületett, és valahol ott van Ágnes körül, aki a házassági hűség miatt nem akarja, nem tudja észrevenni. Talán ezek az önkéntelen utazások hivatottak arra, hogy felnyissák Ágnes  szemét, vajon célszerű-e továbbra is az élményszegény házasságában maradnia, amikor olyan érzelmeket is átélhetne, amilyeneket abban a régi életében a lélektársával. Forrás: Robert Bruce – II. Értekezés az Asztrálprojekcióról www.kristalyakademia.hu